Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1932-08-01 / 8. szám

591

jében momentán fennálló állapotra nyújt bepillantást, de nem ad felvilágosítást a canalis-systema és a periapex területében az időben lefolyó szöveti változásokra. Ezen állapotváltozások regisztrálása a kísérletes vizsgálat feladata. Az állatokon végzett ily kísérletes vizsgálatok akadályai egyrészről a beavatkozásnak gyakran leküzdhetetlen technikai nehézségei, másrészről az állatok nem adnak az emberrel azonos anatómiai viszonyokat.

Az exstirpatiős eljárás szöveti vizsgálatai nem adtak kielégítő eredményt; a canalisfalakat „hermetikusan' ‘ záró aseptikus, vagy antiseptikus gyökértömések nem bizonyultak alkalmasnak a periapex területének lezárására és épségbentartására. Ezen sikertelenség fordította a kutatók figyelmét az amputatiós eljárás felé és ez vetette meg alapját az eljárás tudományos alapon való kidolgozásának.

Az apicalis terület ideális lezárására csak a canalis-systemában lévő élő szövetet tarthatjuk elégségesnek, amit a fogbél egészséges szövetének visszahagyásával érhetünk el. Az élő szövet, átalakulása következtében vagy aktive képződött keményállomáyszövet, vagy elhegesedett kötőszövet, mely később passiv úton elmeszesedhetik. Ideálisnak a gyökércsatorna csontos lezárását kell tartanunk, az elmeszesedett szövetek csak másodrangú záróanyagoknak tekinthetők. A csontos lezárás kétféle úton jöhet létre: vagy a gyökércsatorna helybeli szöveteiből, vagy a gyökércsatornába másodlagosan behatolt környéki szövetekből. A keményállomány szöveti szerkezete szerint vagy dentin-, vagy nem dentincharakterrel bíró csontszövet (cement), esetleg passiv úton előállott elmeszesedés (petrificatio, concrementum). Kérdés, hogy ezen szövetproduetiók mily feltételek mellett jönnek létre és vájjon hasznosíthatők-e a gyakorlatban? Az eddigi vizsgálatok két csoportra oszthatók : 1. Amputatiók előzetes arsenbehatás mellett és 2. arsenbehatás nélkül a fogbélcsonk életbenhagyásával. Sokáig az előzetes arsendevitalizálással egybekötött amputatio volt az általános és csak az utóbbi években térnek el, az amerikaiak kezdeményezésére, a fogbelet pusztító mérgektől, — felismerve a chemikaliáknak az apicalis és lateralis paradentiumra való hatását. Az arsen-nekrosis után fellépő szöveti jelenségekre vonatkozólag i, szerzők szerint (Preiswerk, Bönnecken, 0. Müller) lényeges a morphologiailag jellegzetes devitalizált fogbél, a gyökércsatorna fundusában jelentkező sejtdús szövet — granuláló gyökérhártyaszövet —, mely a pulpa szövetét resorbeálja; ez alatt irreguláris szövet, mely Hess szerint végeredményben cementszövetté alakul át. Az előzetes arsenapplikálás nélkül amputált fogbelet W. C. Davis, Schweitzer normális szöveti szerkezetűnek tartják, melyen később az atrophia jelei mutatkoznak. Ottesen és Haitpl szerint a sebfelülethez közeleső szövetterület sejtgazdag, a fogbél szövete egyébként fibrosus, sejtszegény. E. Hellner sejtgazdag, erősen vascularizált pulpát talált, odontoblastréteg nélkül. Keményállományszövetet gyakran észlelt. W. C. Davis, W. Schweitzer, Hellner cementet, cementféle vagy osteoid szövetet, Ottesen és Haupl dentinoid szövetet írnak le.

A szerzőnek majmok molárisain végzett amputatiós és exstirpatiős kísérleteinek eredményei azt mutatták, hogy az előzetesen paraformmal kezelt, amputált fogbél normális szöveti charakterét elvesztette, a közti szövet rostokban meggyarapodott, helyenként kolóniákat képező nagysejtü elemek láthatók, a pasztarészek, vér- és dentinrögök körül makrophagok. Két esetben dentinképző odontoblasták voltak az apex területében kimutathatók. A keményállományszövet különböző morphologiai természetű ; a dentin szöveti szerkezetével bíró szövet mellett, előfordulás és morphologia szerint háromféle keményállományszövet különböztet-