Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1932-01-01 / 1. szám

46

Közlemény a budapesti kir. magyar Pázmány Péter-tudományegyetem stomatologiai klinikájáról (igazgató: Szabó József dr., egy. ny. r. tanár).

Válasz Winkler Gyula dr. hozzászólására. „Észrevételeim Ledniczer Sándor dr. : Functiós szempontok korona- és hidpótlásnál cimü cikkéhez.“

Irta: Ledniczer Sándor dr., egyetemi tanársegéd.

Amikor egy véleményem szerint új koronakészítési eljárást közöltem, célkitűzésemkor megemlítettem, hogy: „Részben ezt igyekszik Winkler is elérni. Koronája húzás- és stancolással készül kissé körülményesen.“

Ebben a mondatban talán túltömören mondtam véleményt Winkler kartárs úr módszeréről, hozzászólása után természetesen részletesen is megindokolom állásfoglalásomat.

Hogy „részben“ és nem egészen azt a célt tűzi ki, mint én, azt azért írtam, mert ő ugyan lemintázza a pillért köszörülés előtt, de semmi biztosítéka sincs arra, hogy a fémkorona rágófelülete ugyanarra a helyre is kerül, mint ahova való. Ha ugyanis a korona applikálásánál többet köszörül a rágófelületből, mint amennyi a borítókorona rágófelületének vastagsága, a korona a felcementezésnél mélyebbre is csúszhat. Az ő eljárása tehát csak részben igyekszik azt a célt elérni, mint én, „átmeneti“ a rágófelületet, de nem biztosítja — mint az én eljárásom —, hogy a rágófelület térbelileg a megfelelő helyre kerüljön.

Hogy Winkler kartárs úr még ezt is csak „igyekszik“ elérni, azt további két okból írtam. Először, mert stancolással semmiesetre sem lehet pontosan reprodukálni a rágófelületet. Stancolással — még ha több mintát is készítenénk egymásután — a rágófelület finomságait nem adhatjuk vissza: csücskök és árkok bizonyos fokig elmosódnak. Erre a célra egy eljárás használható és ez az öntés. Másodszor, miután a rágófelületet a kocsányos Melotte-fogra kívülről stancolja rá, az kétségtelenül bizonyos fokig meg kell nagyobbodjon.