Fogorvosi szemle, 1932 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1932-02-01 / 2. szám
126 még pedigr egy olyan esetemnek a leírásával, amely a kérdést minden oldalról megvilágítja és a kísérlet bizonyító erejével hat. 1930 július 7-én megjelent a rendelésemen R. J. 38 éves főmérnök a jobb alsó állkapoesfél diffus duzzanatával. A vizsgálat a jobb alsó bölcsességfog pericoronaritisét állapította meg mély tasakkal, amelyből bőven ürült geny. Azonkívül dagadt volt a pofa belfelülete és a processus alveolaris fölötti gingiva. Fluctuatio csak a pofán volt konstatálható. Ohloraethyl és gewaethyl bő adagolása mellett megnyitottam a pofa abscessusát, a gingivába a csontig bemetszettem és a tasak buccalis falát átvágtam; az egész tasakot a beteg türelmetlensége folytán kiirtani nem lehetett. A betegnek felmelegedő borogatásokat, valamint melegkamillás öblögetéseket ajánlottam és a lelkére kötöttem, hogy mindennap jöjjön el, mert a fogat ki kell húzni. A beteg természetesen nem jött el s nekem szabad volt azt gondolni, amit akarok. Augusztus 17-én újból' jelentkezett a beteg a kiújult régi kórképpel s azt mondta, hogy azért nem jött 6 hétig, mert minden rendbe jött az első kezelés után, az egész idő alatt nem volt semmi baja. Most már ki akartam húzni a fogát minden lob és oedema dacára, mert már nem bíztam abban, hogy a beteg megint el fog jönni. De minden rábeszélésem hajótörést szenvedett a beteg félelmén. Hiába hivatkoztam arra, hogy a felesége milyen bátor volt, amikor egy molárisát egy pár hónappal ezelőtt kihúztam és hogy a felesége semmi fájdalmat nem érzett a húzás alatt és után: a beteg hajthatatlan maradt. Ezért megint csak incisiókat végeztem. Augusztus 20-án reggel újból eljött a beteg, de ekkor már hőemelkedése és trismusa volt, Erre kivittem a Park-szanatóriumba, ahol Fodor kartárs távolította el a fogat narkosisban. Két napi fekvés és kezelés után a beteg meggyógyult. Ez az eset is dokumentálja azt, hogy mily találóan mondta Fischer tanár, hogy dogmák után nem lehet gyógyítani, viszont mutatja azt is, hogy bizonyos esetekben Balogh és Kiinger kartársak felfogása értelmében kell eljárni. Az esetet háromszor láttam két különböző stádiumban. Az első rendelésen a várakozó álláspontot igazolta a lefolyás. Hogy a fogat lobmentes állapotban nem extrahálhattam, az a beteg félelmén mullott, A harmadik megjelenésnél már a beteg maga kívánta az extractiót. Ez az eset is mutatja, hogy a therapiás beavatkozásnak mindig alkalmazkodnia kell a status változásához.
