Fogorvosi szemle, 1931 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1931-09-01 / 9. szám
804 bodásánctk hutámra. Ez pedig a constitutiónak az örökléses faktora. .V genotypus, amely végeredményben mégis döntően befolyásolja a fogazat későbbi sorsát s melynek a megváltoztatása talán csak biológiai szükség alapján képzelhető el. Ama biológiai szükség alapján, mely az egyén életmiliőjének megváltoztatásával egyrészt, másrészt pedig egy szerv eredeti rendeltetésének megfelelő maximális működésével természetszerűen kapcsolatos. À fogazat észlelhető visszafejlődése mindenesetre jogossá teszi az ehhez hasonló feltevéseket. Egy fontos tényezővel, úgy látszik, nem számoltunk eléggé és ha az előzőkben Prof. Dietrich szerint indultunk ki a constitutio fogalmának meghatározásában, mégis súlyosabb tényezőnek bizonyul az, speciálisan a fogazatnál, melynél: 1. határozott visszafejlődés észlelhető a többi szervekhez képest, ami lehetetlen, hogy a kész szerv ellenállóképességében kifejezésre ne jusson; 2. melynél a szerv sajátszerű fejlődési körülményeiből adódó irreparabilitás folytán az egész életen át állandóan fennálló defectusok még a legminuciózusabb gondoskodás mellett is állandó veszedelmet jelentenek a szervre nézve; 3. melynek megbetegedésre disponáló külső körülményei is a lehető legrosszabbak. A két utóbbi körülmény a szerv szinte természetessé vált romlékonyságának melegágyában végleg megpecsételi annak sorsát és megszabja ellenállóképességének határát. Ügy gondolom, soha, semmiféle praeventióval, nem lehetünk képesek a fogazatot fejlődésében úgy befolyásolni, hogy ez a két körülmény ne érvényesüljön döntően és hogy fölöslegessé váljék egy, a fenti értelemben vett prophylaxisnál jóval kisebb adminisztrációs költséget és nagyrészt physikai munkát jelentő iskolafogorvosi ténykedésnek éppen mai formájában való intensiv továbbfejlesztése. Nagy baj, hogy nem ismerjük kellően a caries aetiologiáját, nevezetesen azonban nem ismerjük a caries kiinduló okát, tehát nem ismerjük prophylaxisának speciális támadási pontját sem. így csupán általános megállapításokra szorítkozhatunk. A következők jönnek figyelembe, mint amelyekkel a caries prophylaxisában számolnunk kell: 1. Az örökléses constitutiós tényező, 2. a szerzett, változó constitutiós tényezők, 3. a szerzett, állandósult constitutiós tényezők, 4. külső dispositiós tényezők. Ami az elsőt illeti, úgy itt a fogazat fejlődési irányáról s reactió-