Fogorvosi szemle, 1931 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1931-09-01 / 9. szám

803 menyeinek megfelelő gondoskodás az esetek legnagyobb részében és az ember külső életének körülményeit és esélyeit is tekintetbe véve, kielégítő eredményre vezet. A klinikusokra háramlik a feladat, hogy a kérdést ilyen irányban tisztázzák és hogy ilyenmódon a fog­egészség megvalósításának útját és annak költséges apparátusát határozott és helyes irányba tereljék. Egyébként is van itt egy igen meggondolásra méltó körülmény, ez pedig az, hogy ha a fogfejlődés említett feltételeinek hiánya károsan befolyásolja is a fogazatot fejlődésében, egyáltalában nem biztos, hogy azok positiv jelenléte minden körülmények között kedvezően fogja azt befolyásolni. A feltevést jogossá teszi az, hogy olyan gyermekeknél találunk kiterjedt cariositást, kiknél szinte közvetlenül megállapítható, hogy hiánytalanul részesültek mindenben, ami a testi fejlődés zavartalansága szempontjából csak szóbajöhet és kiknél lakás, táplálkozás, orvosi felügyelet stb. semmi kívánnivalót nem hagyhatott hátra. Nem nehéz erre megfelelő számadatokkal rávilágítani, tudva, hogy az iskolásgyermekek 95%-a fogbeteg, ami azonban nem jelenti azt, hogy absolut kedvező körülmények nem érvényesülnek kedvezően a fogazat fejlődésében. A mindennapi praxisban sem látunk olyan különbségeket a kedvezőbb és kedvezőtlenebb életviszonyú emberek fogviszonyai tekin­tetében, hogy egy kis eltolódással a gyermekkor életviszonyaira következtetve, jogossá válnék az a feltevés, hogy az életviszonyoknak a maga idején való kedvező módosulása s a constitutio javítására irányuló rendszabályok csökkenthetnék a fogazat általánosan nyil­vánuló romlási tendentiáját, illetve a caries prophylaktikus intéz­kedést kívánó általános elterjedtségét. Ha pedig főkép a belsősecretiós szerveket tesszük felelőssé a fogazat romlékonyságáért, úgy szükséges, hogy Falta gondolatához képest a fogromlás általánosságának megfelelően az endokrin systema általános debilitását vagy labilitását tételezzük fel. Az elsőről azonban szó sem lehet. Különösen amíg ennek a jeleit bizonyára egyébként is nyilvánuló tényezőkben nem tudjuk feltalálni. A másik viszont nem magyarázza meg azt, hogy miért kell a fogazatnak már physiologias határokon belüli hormonális ingadozásokra kóros elváltozásokkal felelnie. Még ha különösen érzékeny és az ártalmak kiegyenlítésében tökéletlen szervekről van is szó. Joggal feltehetjük azt, hogy a fogszuvasodásban döntő szerepe van egy olyan faktornak, mely jelenlétét illetően kedvezőtlen külső körülményektől független, kedvező külső körülmények dacára is érvényesül és fokozottan érvényesül a külső körülmények rosszab-

Next

/
Thumbnails
Contents