Fogorvosi szemle, 1930 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-01 / 1. szám
36 A beteget több ízben kontrolláltuk és panaszmentesnek találtuk. A spontán eltávozott kő babnagyságú és alakú volt, az egyik végén bunkósan megvastagodva; abban makroskopice idegentestet nem találtunk, a műtéti leg eltávolított három kő együttvéve volt akkora, mint az első és míg a spontán kő meglehetős gömbölyded volt, a kis kövek síma felületűek ugyan, de sokszögletűek, mintha egymáshoz csiszolódtak volna. Az én esetem a nyálkövek irodalmának adatai alapján typikusnak nevezhető. Áll ez a kövek loealisatiójára vonatkozólag, mert a 1. ábra. nyálkövek 70—80%-a a ductus Whartonianusban keletkezik és áll a symptomatologiájára is. Az anamnesisben megtaláljuk az így lokalizált kőre jellemző három stádiumot. Az elsőt, amelyet a szigorúan localis symptornák dominálnak: a hirtelen evésközben fellépő fájdalmak és a mirigy hirtelen megnagyobbodása; a másodikat, amikor a gyulladás, amely egyelőre a kivezető csőre lokalizálódik, a ductusból való genyfolyást eredményezi és végül a harmadikat a szájfenéki phlegmonosus abscessus kezdetét. A betegség lefolyása azonban lehet teljesen panaszmentes is, hiszen 15—20 évig hordott nyálkakövekről is történik említés, máskor pedig a fájdalmak nem ilyen kifejezettek, különösen akkor, ha a nyál kő nem okoz mechanikai akadályt, a nyál kiürülésében. Az ilyen
