Fogorvosi szemle, 1930 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-01 / 1. szám
35 zápfogát gyökérkezelték és koronával borították, azután eltávolították a jobb alsó bölcsességfogát, a felső fogait is tömték és kezelték, de állapota, eltekintve 1—2 hetes időközi enyhüléstől, nem javult. 1928 decemberében újra magas lázt kapott, a genyfolyás bővebb lett és egy reggelen a nyelve alól egy kis babnagyságú követ emelt ki. Erre ismét egy fájdalommentes időszak következett, de ha az állalatti tájra nyomást gyakorolt, azon a nyíláson, ahol a kő eltávozott, nagymennyiségű geny ürült ki. Pár nap óta fájdalmai újból kiújultak. Ez év április 2-án a betegen a következő statust vettem fel: erőteljes egészséges férfi. A szájnyálkahártya ép, fogak épek, illetve kezeltek, fogkőképződés közepes. A jobb állalatti táj kissé duzzadt, a sulcus glossoalveolaris elődomborodik, itt a nyálkahártya belövelt, oedemás, a caruncula sublingualis helyén egy körülbelül 2 mm. átmérőjű nyílás, amelyből a kisalmányi, a környezettől nem élesen elhatárolt körülbelül a gl. sublingualis és a ductus Whartonianus helyzetének megfelelő daganatra gyakorolt nyomás alkalmával sűrű nyúlós geny ürül. A daganatban több helyütt kemény göböket tapintottam és egész puha, majdnem fluctualó területeket; a tapintás fájdalmas. A nyílásba bevezetett szonda körülbelül 1 cm.-nyire megakad, de nem kőszerü keménységen. Ezen a daganaton kívül az állalatti tájon egy attól különálló tömöttebb mirigyszerű képlet tapintható, amely a megnagyobbodott gl. submaxillárisnak felel meg. A spontán eltávozott kő után is változatlanul fennálló panaszok, a gyulladás exacerbálódása, továbbá a tapintási lelet is arra engedett következtetni, hogy még nyálkövek vannak jelen, amelyeket a typikus panaszok és a lelet alapján a ductus Wbartonianusban lokalizáltunk. Ezt a röntgenfelvétel is igazolta. Az extraoralis felvételen azonban kifejezett kőámyékot nem találtunk, az intraoralis felvétellel három apró kő árnyékát kaptuk, amelyek elhelyezkedése is a gl. submaxillaris kivezető csövének köveire utalt. A köveket műtétileg eltávolítottak. Mivel a ductus Whartonianusba szondát vezetni nem sikerült, a legkeményebb helyre rámetszettünk és az erősen kibővült ductusból meglehetős mennyiségű geny kíséretében egyszerre két kő fordult ki. A metszés meghosszabbításával a harmadik követ is eltávolítottuk, a sebet részben öltésekkel egyesítettük. A mirigy kiirtásától eltekintettünk, mert a kövek kifejezetten a kivezető esőben feküdtek és a gyulladás is főleg itt székelt. 3*
