Fogorvosi szemle, 1930 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-01 / 1. szám
32 csillapítót adunk. A lágyrészek sebészi kezelésére naponta vagy kétnaponként rendeljük be az állcsonttöröttet. A repositiót és sínezést egész könnyű esetekben másnap, súlyosabb disloeatiónál 2—3 nap múlva, koponyatöréssel kombinált esetekben a status praesenshez mérten még később kezdjük meg. Koponyaalapi töréssel, vagy agyrázkódással kombinált esetekben természetesen azonnal le kell fektetni a beteget, jégzacskóról, légpárnáról stb. gondoskodjunk, valamint állandó orvosi felügyeletről és gondos ápolásról. Állkapocstörés után az első napokban legtöbbször hőemelkedést észlelünk, később azonban normálissá válik a temperatura. A hőemelkedés oka egyrészt a központi idegrendszer egyensúlyzavara, másrészt a resorptio. A véráram igyekszik ugyanis elszállítani a törés helyén megrekedt elhalt vérsejteket és nekrotizált szövettörmelékeket. A pulsus néha relatív gyorsulást mutat az első napokban, egyébként megfelel a temperaturának. Mindenkor figyelmeztetjük a beteget, hogy csak folyékony táplálékot egyék és a száját gondosan öblögesse, ezenkívül lehetőleg kétszer napjában fecskendővel is mossa át a fogait. A törés helyén fellépő traumás gyulladás fontos feltétele a callusképződésnek, száraz meleg borítással mesterségesen is siettethetjük a hegképződést. Normális viszonyok közt a sebgyógyulás ugyanúgy folyik le, mint más csonttöréseknél; a traumás gyulladással egyidejűleg felszívódás és sejtújképződés indul meg. Az új sejteket a periosteum és az endosteum képezi, ezek tiszta kötőszöveti sejtek, melyek a callust hozzák létre, amelybe később csontgerendák és porcszigetek nőnek. A callus állkapocstöréseknél 14 nap múlva már kitapintható és átlag 4—6 hétig tart, amíg elcsontosodik. Ez az idő természetesen kevesebb gyermekeknél, öregeknél viszont több. A frissen elcsontosodott callust provizórikusnak nevezzük, ez folyton tökéletesedik, hogy elérje a normális csont szerkezetét, vagyis definitiv callussá váljék. Állkapocstöréseknél rendszerint az izmok is sérülnek, legtöbbször a masseter és a pterygoideus. Ilyenkor a szomszédos izomrostok segítségével regenerálódnak az elpusztultak, de ez a folyamat csak úgy lehetséges, ha rendszeresen történnek megfelelő izommozgások a sérülés helyén. Ellenkező esetben ugyanis az inaktivitás következtében izomhegek keletkeznek, sőt izomatrophia is, aminek kisebb-nagyobb fokú functiozavar lesz a következménye. Helytelen kezelés következtében a hosszú inaktivitás folytán csontatrophia is jöhet létre, sőt az állkapocsízület anchylosisa is.
