Fogorvosi szemle, 1929 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1929-04-01 / 4. szám
341 Könyvismertetés és lapszemle. Rovatvezető: Landgraf Ervin dr. Dr. Paul Oppler: Grundzüge der Orthodontie. Második kiadás. 402 oldal, 489 ábra. Kiadja a Berlinische Verlagsanstalt, Berlin, 1929. Ára egészvászonkötésben 18 márka. „Oppler‘ ‘ második, javított kiadásban jelent meg. Oppler neve ugyanis ma már fogalom a német orthodontiában : nemcsak Németország egyik legjobb, hanem egyszersmind egyik legszorgalmasabb orthodontistája: fáradhatatlanul tanít és ír. Azt mondhatnám, hogy ő az orthodontiai irodalom legérzékenyebb seismographja. Amit az irodalmi productio jót, használhatót termel, azt ő rögtön felkapja, kipróbálja és kodalmilag is értékesíti. A legmodernebb amerikai therapia gyógyeszközét : a lingualapparatust is ő ismertette legelsőnek Németországban. Az 1922-ben első kiadásban megjelent orthodontiai vezérfonala is már jó könyv volt, el is terjedt a német szakorvosi körökben. Szerző könyvének most megjelentetett második kiadását lényegesen kibővítette és megjavította. A 263 oldalból 402 lett és 275 ábra helyett 489 ábra díszíti és kiegészíti a szöveget: vagyis a duplájára emelkedett tartalma, ami pedig a javításokat illeti, ezeket persze nem lehet így számszerint regisztrálni, de megállapítható, hogy mindent amit a kritika annak idején kifogásolt, azt szerző kellően méltányolta és mindent, amit a fejlődés azóta hozott, azt kritikailag megrostálva új könyvébe bekebelezte. Azt lehet tehát joggal mondani, hogy a könyv egészen új munka — és nem kevésbé azt is, hogy sikerült, jó munka, a tanuló részére talán a legjobb német vezérfonal. Nem hiszem, hogy csalódnék abban a feltevésemben, hogy e második kiadás még gyorsabban fog elfogyni, mint az első. Ebben a tekintetben azonban a kiadócégnek is vannak el nem hallgatható érdemei, még pedig az, hogy nemcsak fényesen állította ki a munkát — ez a Berlinische Verlagsanstalt kiadványainál már fel sem tűnik —, hanem különösen az, hogy ezt a vaskos és gazdagon illusztrált kötetet oly olcsó áron hozza forgalomba, ami egyenesen párját ritkítja a mai viszonyok között. Salamon. Prof. Kantorovicz : Tagesfragen der chirurgischen konservierenden und technischen Zahnheilkunde. 172 oldal, számos ábrával. Kiadta a Berlinische Verlagsanstalt (Berlin, Claudius-Strasse 15), 1929. II. kiadás, ára egészvászonkötésben 8.50 márka. Az 1928. évben a bonni egyetemi fogászati klinikán tartott továbbképzőtanfolyamnak előadásait tartalmazza második javított kiadásban az előtünk fekvő kötet. A tizenkét előadás közül hetet maga a klinika igazgatója, prof.