Fogorvosi szemle, 1929 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1929-04-01 / 4. szám

340 az élvezetet és örömet, hogy szellemes, fordulatokban gazdag és ötletes előadá­sát egy adandó alkalommal szintén végig hallgathatják ! Morelli Gusztáv egyet. m. tanár: „Mentsük meg fogainkat“ című fel­világosító előadása, magyarázatát adta elsősorban a hangzatos címnek, mely Amerikában használatos, hol a fogazat épségének és a beteg fogaktól származó megbetegedéseknek nagy jelentőséget tulajdonítanak. Előadó sorban ismerteti a praeventio módjait: általános szájliygiene, rationális táplálékok, kiadós rágás, systèmes fogkezelés lesznek a céltudatos eszközei a fogak lehető megmentésé­nek. Ismerteti részletesen azon nemzetgazdasági hasznot, mely az épen tartott fogakból ered. Plán Imre dr. (Győr) előadása: „A fogak .aesthetikája“ (kultúrtörté­neti előadás) zárta be a sikeres díszgyülést. Az előadást, melyet a megjelent közönség nagy tetszéssel fogadott, rövidesen egész terjedelmében közli egyik szaklapunk. A kongresszus tagjainak -tiszteletére a Pécsi Zenekedvelők Egyesülete a Nemzeti színházban vasárnap délben nagyszerű filmharmonikus matinét rende­zett, melyen előadásra került: Beethoven I. simfoniája, Goldmark: Sakuntala­­nyitánya és Hallen: férfikarra írt Észak harca című szimfonikus költeménye. Az összes számokat Weigell Oszkár karnagy lendületes dirigálásával a m. ki r. 8. honvédezred zenekarával kiegészített egyesületi zenekara adta elő, nagy, meg­érdemelt sikert aratva. Ha megemlítjük még, hogy a kongresszus tagjai szombat délután meg­tekintették a világhírű Zsolnay-féle majolikagyár értékes porcellánmúzeumát, úgy pécsi kongresszusunk eseményeiről hiány nélkül beszámoltunk. A vendégeket Tóth Zsigmond professzor búcsúztatta a vonatnál. A pécsi események e pillanatban szívünkben két élvezetes, gazdag nap emlékeként élnek. De úgy érezzük, e két nap igazi jelen­tőségét és eredményét rövidesen azok a „cselekedetek“ fogják emlé­kezetessé tenni, amelyeknek alapkövét a pécsi egyetem tanárai, a fogászati ügyek kormánybiztosa és a város polgármestere együttesen raktak le . .. Orave.cz Pál dr. Járványos és fertőző betegségek ellen legjobb védekezés a Szent László fertőtlenítő szappan használata. Bőrbetegségeknél, kiütéseknél és különféle bőrbántalmaknál Kolozsvári (Heinrich J.)~féle gyógyszappanolc _____________alkalmazásásával a egideálisabb eredmények érhetők el._____________

Next

/
Thumbnails
Contents