Fogorvosi szemle, 1927 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-01 / 1. szám
47 az elnevezés nem teljesen szabatos, mást jelent, mint amit tulajdonképpen értünk alatta. A lenyomatot vehetjük annyira kiterjesztve, amennyire csak lehetséges, így kapjuk az orthodontiai célokra alkalmas lenyomatot; evvel szemben vehetjük a lenyomatot a maximális funkcióban, amikor csak a nyálkahártya nem mozgó részeinek lenyomatát kapjuk. Az ilyen lenyomat csak nagyon kedvező esetekben lesz a protézis céljaira alkalmas. Kitünően szívó lemezek elkészítéséhez a szívólenyomatra van szükségünk, melynek a következő követelményeknek kell megfelelni: 1. Az utánakészített lemez légmentesen simuljon a nyálkahártyához; 2. Ha a lemez esetleg kis mozgásokat végez is, a szélein a nyálkahártya szelepszerü érintkezésben maradjon vele s ezáltal a levegő bejutását a lemez és a nyálkahártya közé megakadályozza. A lemezek helyzetét biztosító erők közül legfontosabbak az adhézió és a légnyomás. Az adhézió a lemez és a nyálkahártya közötti nyálréteg kohéziója, teherbíróképessége csekély. A légnyomás ellenben vertikális irányban körülbelül 25, sagittális irányban körülbelül 4 kg húzóhatásnak megfelelő ellenállást fejt ki átlagban. Ennek kihasználására kell tehát törekednünk. Míg a lemez teljes nyugalomban van, az adhézió tartja helyén. A légnyomás csak akkor jut érvényre, ha valamely erő a lemezt helyéről elmozdítani igyekszik és levegő a lemez alá nem juthat, mert ezáltal a lemez és a nyálkahártya között légritkított tér keletkezik. Tehát az a fontos, hogy semmiképpen se juthasson be levegő a lemez alá. Ezt elérjük azáltal, hogy a lemez széleit mindenütt az alapjával össze nem nőtt, tehát alapja felett már elmozdítható nyálkahártyarészbe ágyazzuk. Ilyenkor azután, ha a rágónyomás a lemezt lebillentené, a mozgékony nyálkahártya a lemez szélét ventilszerűen követi és a létrejövő légritkított tér a lemez Ieemelődését megakadályozza. Természetesen ugyanezen hatásnak a szájpadon is létre kell jönni. Ezért a lemeznek nem szabad a keményszájpadon véget érni, hanem a lágyszájpad nemmozgó részébe kell beágyazva lenni. A hátsó határt a mozgó és nemmozgó részek határa az úgynevezett А-vonal adja meg, sokszor azonban elégséges a kiterjesztés a tubereket összekötő vonalig is. A ventilhatást azáltal érjük el, hogy a lemez hátsó szélét kissé emeljük, így ez a nyugalmi helyzetben kis nyomást fog gyakorolni a lágy szájpadra, ami légritkított tér keletkezését biztosítva a tartást fokozza, azonkívül a lágyszájpad felemelkedésénél sem szakad meg az összeköttetés. A funkcionális lenyomatvétel történetének rövid összefoglalása után szerző saját, kissé komplikált eljárását ismerteti, mely nagyjából Green és Köhler eljárásainak kombinációja. A lemez határainak megállapítása után tintaceruzával megrajzoljuk a betegen a hátsó határt a tubereknél és a lágyszájpadon és tájékoztató lenyomatokat veszünk, maximális funkcióban. A kiöntött modellre elkészítjük a végleges lenyomatkanalat bádogból és lenyomatot veszünk Kerrel a modellről. Ezt a lenyomatot azután a szájban hozzáidomítjuk a lágyrészekhez, ami úgy történik, hogy széleit szakaszonként felpuhítva bevisszük a szájba a lenyomatot, kívülről a pofán keresztül a Kerrt kissé felnyomjuk az ujjal az áthajlási redőbe, majd a beteggel mozgásokat végeztetünk, ajkait csücsöríttetjük és arcát jobbra-balra húzatjuk. A lenyomatot mindig jól lehűtve távolítjuk el. A hátsó szél korrektúrája leghelyesebben fekete viaszcsík felragasz -