Fogorvosi szemle, 1927 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1927-01-01 / 1. szám
26 Legelőször legyen szabad e város vezetőihez intéznem szavaimat. A modern államban a közösség igazgatása nem merül ki az egyedek jogi viszonyainak szabályozásában, hanem nagy szerep jut ebben az igazgatásban annak, amit ma szociális hygiénének nevezünk. Ma már tudjuk, hogy az emberi élet legfelsőbb kincsét, az egészségét megőrizni, vagy ha az elveszett, azt visszaszerezni nemcsak az egyednek legfőbb érdeke, hanem az egyedek alkotta közösségnek, az államnak is. Teljes joggal avatkozik bele tehát az állam széles e világon és pedig igen széles alapon az egyedeknek sok sok, első pillanatban talán teljesen magánügyének tartható cselekedeteibe, viselkedésébe, stb. Kétségtelen, hogy hazánkban e téren eddigelé már sok történt, különösen az utóbbi évtizedben, amióta különálló minisztérium, mint legfőbb közegészségügyi hatóság nagy hatáskörrel és ha még nem is teljesen elegendő, de mégis a múlthoz képest aránytalanul nagyobb anyagi eszközökkel e célok szolgálatára áll. Szociál-hygiénikus törekvéseinkben azonban mi orvosok ma még hazánkban nagy hiányosságot látunk. Meg kell állapítanom, hogy a száj- és fogbetegségek megelőzése és gyógyítása egész közösségünkben, különös fontossággal pedig a gyermekkorban, éppen nem részesül szociál-hygiénikus tövekvéseinkben oly figyelemben, mint az szükséges volna. Mi szakorvosok a fogszuvasodást elterjedtségénél fogva valóságos népbetegségnek, következményeinél fogva pedig a szervezet egészségére, az élet megtartására eminens fontosságúnak tart. Ezzel szemben azt kell mondanom, hogy a fogszuvasodást nagy általánosságban még az orvosok sem tartják megbetegedésnek. Legyen szabad itt reámutatnom a teljes egészéges fogazat fontosságára egészségünkre továbbá a fogazat betegségeinek hatására szervezetünben. Mint minden élő lénynek, úgy az embernek is, hogy a szervezetét felépítse, továbbá, hogy az élet folyamán teste billió és billió sejtjének elhasznált anyagát pótolja, szóval, hogy egészségét megtartsa, folyton-folyvást újabb és újabb anyagokat kell magához vennie. De ezeket az anyagokat szervezetünknek előbb át kell alakítania, meg kell emésztenie, hogy azok a szervezetünket felépítő sejtek táplálékául szolgálhassanak. Ebben a rendkívül bonyadalmas munkában fontos szerep jut a szájnak, a fogaknak. Az ember egész élete folyamán, — a csecsemőkor nehány hónapját leszámítva, — szilárd táplálékra szorul. Ezt kell felaprítva, apró részekre bontania, felapróznia, megőrőlnie, hogy a tápanyagok legkisebb részecskéihez is hozzáférhessenek a különböző emésztő folyadékok. Az emésztést előkészítő eme mechanikus munkának eszközei a fogak. Kísérletekből tudjuk azt, hogy amily arányban vesztünk el például egy őrlőfogat, oly arányban szaporodik meg a bélsárban a szervezetre az az így veszendőbe ment tápanyag, melyet kiadós rágás mellett a szervezet még hasznosított volna. Kétségtelen tehát az, hogy minél tökéletesebb a felvett szilárd tápanyag mechanikus felaprítása, minél tökéletesebb a rágás, annál tökéletesebben használja ki szervezetünk a felvett anyagokat. A kiadós rágáshoz pedig jól működő egészséges fogazat szükséges. Ha az hiányos vagy beteg, szóval többé-kevésbé használhatatlan, akkor vagy túlságos sok táplálékot kell magunkhoz vennünk, hogy abból a szükséges mennyiséget szervezetünk mégis feldolgozhassa, vagy pedig csakhamar jelentkeznek még a kellő táplálékmennyiség mellett is a hiányos táplálkozás következményei: betegségek egész sora, melyeket részletezni e helyen nem lehet. De a fogak betegségei nemcsak ily értelemben, de közvetlenül is beteggé tehetik és teszik is az egész szervezetet. A fog is szerves része a testnek és
