Fogorvosi szemle, 1927 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1927-02-01 / 2. szám
112 Megjegyzések Balogh Károly dr. „Balesetek és tévedések a fogorvos gyakorlatában“ című közleményére. A mandibularis-érzéstelenítésnél betört tűket illetőleg többféle véleményt hallunk, de a legtöbb fogorvos, sőt némely szájsebész is mindig arra az eredményre jut, hogy a tű betörését a beteg elől nem szabad eltitkolni. Ha az tünetet nem okoz, azt nem kell eltávolítani, ha pedig rövidesen, vagy bizonyos idő múlva mégis gyulladásos tüneteket okozna, úgy a phlegmonet meg kell oldani, a tűt azonban keresgélni nem szabad. Ezen kialakult nézetekkel szemben, legyen szabad saját magam, idők folyamán kialakult nézetemet elmondani, mindazon érvekkel együtt, melyekkel nézetem helyességét alátámasztani kívánom. Természetes az, hogyha egy mandibuláris injectionál az orvos a tűt beletörte, hogy azt a beteggel közölje, bármily kellemetlen is legyen ez a közlés. Viszont az is igaz, hogyha a tű már phlegmonet okozott, ez utóbbit meg kell oldani, a tűt azonban ekkor már keresgélni nem szabad, mert a keresgéléssel csak tovavihetem a fertőzést. A beteg tehát tudja, hogy tű van a szájában és egész életén keresztül a tű okozta következményektől fog tartani. Manap a leglaikusabb beteg is hallott már az idegen testek esetleges vándorlásáról, mindig attól fog félni, ha bennhagytuk a tűt, hogy az valahol kibújik, minden torok, minden esetleges fogfájásnál arra fog gondolni, hogy a tű okozza a kellemetlenséget. Szerintem ez a phsychikus körülmény is elegendő arra, hogy kimondjuk, hogy az ilyen betörött tű kivételét okvetlenül meg kell kísérelni és legalább is a betegnek felajánlani az eltávolítását. Nagyon jól emlékszem a háború utáni közleményekre, amidőn föindikátiót képezett a lövedékek eltávolítására az a psychikus körülmény, hogy a sérült folyton, minden lépésénél a lövedékére gondolt, minden bajnak kútforrásaként azt a projektilt tartotta,
