Fogorvosi szemle, 1926 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
17 kell adnunk, amelyet a kezelés alatt gyakran változtatnunk kell. Aszerint, amint a gummiék befelé nyomja a fogat, az ívvel mindig a helyét elhagyó fogéi után kell haladnunk, hogy a gummiék mindig hozzá legyen a foghoz nyomva s így kifejthesse hatását. Ez az eljárásunk a II. és III. typus 1. csoportjainál. Most még hátra van az első typus kérdése. Amint az eddig elmondottakból gondolhatjuk, ezen rotatiókat a két, már ismertetett módszer combinatiójával hajtjuk végre. A húzandó élt rugalmas ligaturával húzzuk, a másikat gummiékkel befelé nyomjuk (8. ábra). A gummiékek helyükön való rögzítése akként történik, hogy cofferdam-lyukasztóval két lyukat vágunk rajtuk s ezen két lyukon át húzott vékony dróttal, vagy selyemmel az ívhez kötjük. Az ívre előzőleg szintén kis bevágást ejtünk, hogy a kikötés annál biztosabb legyen. Amint már említettem, a húzóligaturáknak szintén rugalmasaknak kell lenniök, mert az ív rugalmassága nem elegendő. A ligaturák lehetnek gummiból vagy selyemből, mindkettő teljesen megfelel a célnak. Ha drótligaturát alkalmazunk, akkor a ligatura és az ív közé gummiéket helyezünk és efölött csomózzuk meg a ligaturát. Ennek az eljárásnak kissé nehézkes volta abban nyilvánul, hogy a gummiék nem áll meg a helyén s ezért inkább alkalmazzuk az előbb említett két ligaturát. Kisebb forgatásokat elvégezhetünk a Younger szerinti selyemkötésekkel anélkül, hogy Magill-karikát kellene a fogra alkalmaznunk. A Younger-kötések ismertetése e cikk keretén kívül esik, ezeket más alkalommal fogom ismertetni. Az említett módozatokon kívül vannak még forgató eljárások, ezek azonban praktikus szempontból az említettekkel nem mérkőzhetvén, a tárgyalásuktól ezúttal eltekintek. 2 8. ábra.
