Fogorvosi szemle, 1926 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1926-02-01 / 2. szám
109 A Schreyer-csikolatot a Z. hasábok lefutásából eredőnek tartja szerző és Preiswerk a harántmetszetben levő Schreyer-csikolatot diafoniának a hosszmetszetben látható Schreyer-csikolatot parafoniának nevezi. A cuticula dentis kérdésében nem osztja Gottlieb felfogását és Weski és Euler nézetéhez csatlakozik. Csak a zománccement határán találja meg és az amecoblastok cuticulájának tartja. A zománclamellákkal legelőször Bödecker foglalkozott, aki levélalakúképletnek tartja azokat, melyek az egész zománcon végigvonulnak. Szerző vizsgálatai szerint ezen képletek a köztiállomány kevéssé elmeszesedett képletei, illetve kötegei. Ezzel kapcsolatban a prizmák hiányos elmeszesedése is észlelhető. Gottlieb és Orbán szerint ezen lamellák hámsejteknek a zománchasadékokba növése által keletkeznének. Szerző ezt a nézetet nem fogadja el. Vizsgálatai szerint optikai hibák gyakran ügy mutatják, hogy ezen lamellák a dentinbe is belenyúlnak. Valószínű, hogy Gottlieb ezirányú közlései szintén optikai hibákon alapulnak. Zoinánc-dentinhatár keletkezésének megállapítására szerző felveszi, hogy a zománcfejlődés azzal kezdődik, hogy az el nem meszesedett dentinben, valószínűleg nyomáshatás következtében, gödröcskék keletkeznek (dentolysis). Ezen folyamat alkalmából a hosszú éveken keresztül a zománcba egyes Tomesféle zománcrostok nyúlnak át. E Tomes-féle zománcrost végződhet a prizmában, vagy a prizma közti állományban egyszerűen vagy szabálytalan bunkós végződéssel. A bunkós végződést szerző Walkhoff nézetével egyeztetve, a dentinresorpcióból megmaradt áll visszamaradt kevéssé elszinesedett dentin tömegecskének tartja, melyben az odontoblastnyujtvány végződik. A Fischer által leírt és a dentinzománchatárról kiinduló pamacsos szerkezetű képleteket nem Tomes-féle rost folytatásának tartja, hanem a lamellákkal analog képletnek, tehát kevéssé elmeszesedett közti állománynak. A Studnicka által leírt membrana limitans szerkezetileg az interprizmatikus állománytól nem választható el. Végeredményben megállapítja —Walkhoff felfogásával ellentétben, — hogy az interprizmetikus anyag kimutatható, mely szerinte az ameloblastok között jelenlevő intracellularis állomány és hidakból fejlődik és annak felel meg. Ezeknek fejlődését, sajnos, nem tárgyalja elég világosan és részletességgel. Balogh. Walkhoff: Foganomaliák phylogenetikai alapon. D. Mschr. f. Zhkd. 43. lg. S. 866. Az ember állkapcsai, fogai és a kettőnek a viszonya az egyes emberfajtákra jellegzetes sajátságokat mutat. A faji jellegzetességek annál inkább találhatók fel, minél tisztább a faj és ezzel párhuzamosan a tiszta fajoknál kevés az anomália. Manapság ez csak a primitiv rassokra helytálló, a kultúrembernél, illetőleg a kultúrnépeknél nincsen meg ez a normáltypus és igen sok az eltérés és az anomália. A kultúrnépeknél ez a variátio nemcsak a fogak alakjára és nagyságára szorítkozik, hanem szerkezeti és számbeli eltérések is igen gyakoriak. Ezen anomáliákkal összhangban fejlődik aztán a proc. alv., sőt az állcsontok teste is. Az anomáliák oka lehet öröklött és szerzett, azaz külső okok. A legrégibb diluviumkorabeli ember állkapcsa és fogai nagyban különbözik a mai emberétől. Feltűnő a két állcsont és a fogak erős physiológiás
