Fogorvosi szemle, 1926 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1926-02-01 / 2. szám
по prognathiája, a hiányzó áll és az állcsontok nagysága és erőssége. A fogak jól fejlettek, különösen feltűnő a frontfogak nagyobb labio-lingualis mérete. A szemfogak erősen fejlettek, a frontfogak gyökerei erősen hátrafelé hajlottak. A fogak egyenletesen, szabályos ívben vannak felállítva, anomáliák nem találhatók. A kis-és nagy őrlők méretei a mai maximalis méreteknek felelnek meg. ennek megfelelően a fogív hossza úgy sagittalis mint transversalis méretben jóval megnagyobbodott. Míg a kultúrembernél a két kondylus közötti távolság cca 100 mm-nek felelel meg, addig a diluvialis embernél ez körülbelül 100—125 mm. Ezen érték még emelkedik, ha meggondoljuk, hogy a diluvialis ember átlagos magassága az eddigi leletek alapján csak körülbelül 160 cm volt. A későbbi diluvium és különösen a jégkorszakok emberének állcsontja és fogazata már sok változást mutat. A gyökerek rövid ebbek és egyenesek lesznek, a frontfogak labio-lingualis mérete kiseb lesz, az állcsont prognathiából alveolaris prognathia lesz, majd ez is megszűnik. Az áll- és az állkapocsgödrök kifejlődnek, az állkapocstest eddig szögletes felületei legömbölyödnek. A prognath-fogazat helyébe lassanként a kultúrember orthognát-fogazata lép. A Baonvill befogójának mérete 125 mm-röl 100-ra, esetleg 90-re kisebbedig Az állkapocs ív dorsalis és transversalis irányban erős reductiót mutat. A fogak elhelyezkedését lehetővé tette bizonyos mértékig az, hogy a diluvialis ember állkapcsán megtaláljuk a jól fejlett trigonum retromolarát és a maxilián a jól fejlett tubert. Az egyre kevesbbedő helyért tehát a fogazatnak a bázissal, valamint az egyes fogaknak egymás között kell harcban államok. Ezen fokozatos változások szemléltetésére és beigazolására legalkalmasabb az összehasonlító diagramm. Ezen methodusnál Walkhoff fixpontul a fossa glenoidalist választja, mely szerinte az egyetlen phylogenetikailag is fix, nem változó pont. A fogív állandó szűkülése, valamint az orthognat-fogazat kifejlődése helyszűkét eredményezett. A természet reactiójának foghatjuk fel а III. őrlő megkisebbedését, gyökereinek összeolvadását és utóbb gyakori hiányát. Ugyanezen reductiós folyamat a fogsorokban egyes fogcsoportok szélein játszódik le, különösen akkor, ha mellettük álló szomszédjuk korább an és erősebben fejlett. A felső II. metsző, valamint esetleg az alsó centrális metsző is, ezt bizonyítja. Ugyanezen reductio látható a II. őrlőn is. A szemfogak gyakori helyzetanomáliái is a szűk fogívvel és a késői előtöréssel magyarázható. A kis- és nagyőrlők összehasonlítva a diluviumi emberével a csücskök visszafejlődését mutatják. Míg a diluvialis premolarison hat csücsköt lehet megkülönböztetni, addig ma csak kettőt. A diluvialis ember II. nagy őrlőjén szabály az öt csücsök; ma kivétel, sőt a felső 7-es esetleg 3 csücsökkel bírhat. Mindez reductiós jelenség. Az aproximalis felületek domborúsága is sokat vesztett, ami a pontszerű érintkezés és közvetve a caries keletkezésére való fontossága jól ismert tény. A kultúrembernél talált sok anomáliát tehát úgy kell felfognunk, hogy a rendelkezésre álló hely és a fogazat reductiója között nincs meg a kellő arány, ami aztán a számtalan helyzetanomalia kiindulási pontja lesz. A bölcsességfog előtörési complicatióit is ennek a nem kiegyensúlyozott helyzetnek kell tulajdonítanunk. Hattyasy
