Fogorvosi szemle, 1924 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1924-04-01 / 4. szám

100 a 004 grammot, amit Franciaországban 1 kg. conservára engedélyeznek. A valóságban még ennél a 0 00033 gm.-nál is kisebb adagok szerepelnek, mert hiszen a Randolf-fém csak 60—65°/0-ban tartalmazza a vörösrezet. Azonkívül a nagyobb hidaknál igen gyakran alkalmazzák a porcellánfogakat, melyek sokat elvonnak a Randolf súlyából. Végül pedig az egész kivált réz nem is jut a szervezetbe, mert egyrésze lecsapódik a korona- és hídrészekre és a fogkefével való tisztogatás után a szájöblítővízzel távozik. Ezen elméleti bizonyítások után Fenchel gyakorlatából is említ eseteket és azt mondja, hogy nagy Randolf-hidaknál még hosszú időn keresztül sem tudott valamelyes gyomor­vagy bélpanaszokat megfigyelni. Mint fogorvos a háborúban négy évig figyelhette a rézből készült rögzítősíneket és mér­gezést sohasem tapasztalt. Végül kritikailag méltatja a Montag által a D. Z. Woche-ban közölt hat esetet és ebből láthatjuk, hogy még a felhozott esetek sem bizonyítók egész határo­zottsággal. Itt kell azonban éppen megemlékeznem a Máthé Dénes által felhozott esetről, mely szerint egy fogtechnikus által készített 12 3 és 8 [8 fogakra elhelyezett 16 tagból (3 arany­korona) álló híd a patiens szájában nyelvén gyuladást oko­zott, azonkívül fémízeket érzett és savanyút nem ehetett. Nézetem szerint e tüneteket nem lehet teljesen a Randolf rovására írni. Egy ilyen merész constructiójú híd még arany­ból is kerülendő. El sem tudom képzelni, hogy egy ilyen híd, ha azt még hozzá egy fogtechnikus készítette (vizsgázott vagy nem vizsgázott?) minden tekintetben precízül illeszthető legyen az öt pillérfogra. Azért hangsúlyozom, hogy nem tar­tom valószínűnek, mert fogtechnikusaink (tisztelet a kivételnek), különösen a nem vizsgázottak, nem igen csinálnak lelkiismereti kérdést a pillérek párhuzamossá tételéből. Hogy ennek aztán a híd feltevésénél mik a következményei, azt mindenki tudja. A másik dolog, ami szintén fontos volna, az, hogy miként érintették a hézagfogak a foghúst; nyerges volt-e, vagy ferde síkos ? Nem-e okozott a hibás constructio decubitusokat, vagy legalább is izgalmi tüneteket a nyálkahártyán ? Sajnos, mind-

Next

/
Thumbnails
Contents