Fogorvosi szemle, 1924 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1924-04-01 / 4. szám

99 tokon túl itt elsősorban klinikai vizsgálatokra volna szükség, melyek hosszú időre terjedőleg megfigyelnék a Randolfnak nemcsak physikai, illetőleg vegyi elváltozásait a szájban, hanem toxicitását a szervezetre. Tudtommal ilyen vizsgálatokról még nem jelent meg beszámoló.“ Ha tehát a Randolf mérgező volta még nem bebizo­nyított, kár volt oly fórumról, mint a Stomatologiai Klinika technikai osztálya, kijelenteni, hogy nagy réztartalmánál fogva toxikus veszedelmet jelent a szervezetre, amikor ennek a kijelentésnek nagy elvi jelentősége lehet. Mennyi is hát tulaj­donképen ez a káros 0 06*/. toxikus Cu. mennyiség? Fenchel szerint, aki öntött rágófelületű koronákat készít, egy Randolf­­korona átlagos súlya 1 '25 gm. Ennek 0 06и/»-а 0 00075, vagyis kereken véve 7/io milligramm. Ennyi fogy tehát egy Randolf­­koronából négy hét alatt. Könnyű kiszámítani, hogy egy nap alatt 7/10: 28 = l/i0 milligramm jut belőle a szervezetbe. A fém­réz azonban éppen nem tartozik az erős mérgek közé. Fenchel cikkében adatokat közöl Eulenburg Encyclopaediájából, mely szerint a rézből 10—20 centigramm vehető be mint hánytató. Egy másik kísérletező 15 gm. finoman elosztott rezet vett be minden káros hatás nélkül. A párisi egészségügyi tanács megengedi, hogy 1 kg. conservában 4 centigramm réz lehessen. Geppert azt állítja végül, hogy alapjában véve a fémréz meg­lehetősen ártalmatlan szer, mely csak abban a ritka kivételes esetben alakulhatna át a szervezetre ártalmas vegyületté, amikor az emésztőnedvek abnormálisán erős savtartalma mellett igen sokáig maradhatna a belekben. Fenchel szerint a Randolf-munkák átlagos élettartama öt évre tehető. Ezen idő után a korona vékonyabb részei, az oldalfalak átlikacsosodnak. Ha egy ilyen koronát levétele után megnézünk, még körülbelül a fele van meg. Öt év, azaz 1800 nap alatt tehát 0 60 gm. fogyás mellett 1°8^=0'00033 gm. jut egy napra. Ez ugyan több valamivel, mint ahogy fentebb Hartwich adatai szerint kiszámítottam, de tekintetbe kell venni a rágás által okozott kopást is. Azonbán ez még mindig olyan kicsi adag, hogy Fenchel szerint 24 ilyen korona adna le csak 0-0075 grammot és 130 darab ilyen korona érné el csak azt

Next

/
Thumbnails
Contents