Fogorvosi szemle, 1924 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1924-04-01 / 4. szám

68 met az ilyen kijelentések helytelen voltára, mert akkor a patiensek, támaszkodva erre a véleményre, akár pört is in­díthatnak az orvos ellen az ilyen, az egészségre kimondottan károsan ható fém által okozott minden esetleges bajuk miatt. Jelent meg még a Z. R. későbbi számaiban több kisebb­­nagyobb közlemény a nem nemes fémekről úgy pro, mint egy pár cikk contra is, de ezeket itt nem tartom fontosnak mindet kivonatolni, egyet kivéve. A Z. R. 22. számában igazi tudományos felkészültséggel és adatokkal dönti meg Fenchel dr., a kiváló metallurgus a nem nemes fémek mérgező voltáról tett kijelentéseket. Máthé Dénes állítását is ezzel a cikkel igyekszem megcáfolni. Szük­séges azonban, hogy előbb Hartwich kísérleteit is röviden ismertessem. Ugyanis úgy Máthé Dénes, mint Kari Scheer Hartwich vizsgálataira támaszkodva jelentik ki a Randolf-fém mérgező hatását a szervezetre, mert Hartwich sorozatos vizs­gálataiból (Z. R. 1921. évi 28., 30. és 32. szám) az derül ki Kari Scheer szerint, hogy a Randolf a szájban nagy mérték­ben fogy. Nézzük tehát elsősorban, mennyi is ez a nagy fogyás. Máthé Dénes kijelentésének alapjául azt veszi, hogy a Randolf 37° os szájnyálban 0’06%-ot vészit súlyából. (Cik­kében a tizedes pont nyomdahibából rossz helyen van) Nem közli azonban, hogy mennyi időre szól ez a fogyás, pedig ez is fontos. Hartwich, ki sorozatos kísérleteiben nem is a nem nemes fémek toxicitását, hanem azok viselkedését, oldódási tendenciáját vizsgálta, négy hetet vesz alapul. Cik­kének összefoglalásában maga is azt mondja, hogy kísérletei csak arra szolgálnak, miszerint véleményt adhasson az egyes aranypótló fémekről. Végezetül kimondja, hogy legjobban ol­dódik a szájnyálban a Randolf-fém és legkevésbbé a Kosmos. Arról, hogy valamelyik mérgező volna, nem is mond véle­ményt, csak Kari Scheer következteti ezt Hartwich vizsgála­taiból. Azonban maga Salamon tanár úr is a következőket fűzi referátumához megjegyzésképen: „Ami e vizsgálatokból és másokból is, amelyek Randolf-fal foglalkoznak, ezen fém mérgező hatására vonatkozik a szájban, az ezen vizsgálatok által még koránt sincsen eldöntve. A metallurgiai vizsgála­

Next

/
Thumbnails
Contents