Fogorvosi szemle, 1918 (11. évfolyam, 1-2. szám)

1918-01-01 / 1. szám

mint elsők próbálkoztak meg, hogy emberszerető terveiket megvalósítsák.

A véletlen röviddel ezelőtt egy hírt sodort elémbe, mely mintegy visszhangja az általam mindig hangoztatott követelménynek. A „Zahnärztliche Rundschau“ (Berlin, 1917 jún. 17. No 25.) a különfélék rovatában a következő olvasható:

„A rajna—westfáli nagyipar és rajnai családok rendelkezésre bocsájtották az anyagi eszközöket, hogy a düsseldorfi állcsontkórház a háború után is fennállhasson, mint utókezelő gyógyintézet gyógyult állcsontsérültek részére és mint közhasznú intézmény a fogászati-, állcsont- és arczsebészet tudományos kutatására. Eddig készpénzben és telkekben egy millió márkát meghaladó tőkét hoztak össze.

A nagyarányú adomány mély megértés jele a háború utáni szükségletek iránt, ékes tanújele az adakozók áldozatkészségének és egyszersmint elismerése a háborús fogsebészi tevékenységnek. Megveti alapját egy elsőrendű és valószínűleg mintaszerű kutató- és kezelőintézetnek klinikai berendezéssel, milyenek a többi orvosi szakok részére már régtől fogva rendelkezésre állanak“.

Ez oly czél, mely felé nekünk is törekednünk kell. Mert nemcsak „a háború által elpusztult területek“ helyreállítását, hanem a háború által elpusztított, egykor egészségtől virágzó emberanyagét is kell czélul kitűznünk. A közmondás azt tartja : az okos előre gondoskodik. Ez legyen vezéreszménk- Legyünk egyszer okosak, gondoskodjunk előre és a mire holnap lesz szükség, csináljuk meg már ma!

Mély meggyőződésem, hogy sikerülni kell oly müvet megteremteni, mely sokaknak becsületére és ezreknek üdvére fog válni.

28