Fogorvosi szemle, 1918 (11. évfolyam, 1-2. szám)
1918-04-01 / 2. szám
22 Fallopius is említést érdemel, ki anatómiai műveiben* sok helyet szentel a fogaknak. A 16-ik század egyik legjelentősebb sebész-szerzője, Ambroise Paré, a ki a fogászat történetében is kiváló helyet foglal el. Paré előbb borbély-sebész volt, csak később végzett egyetemi tanulmányokat és lett hivatásos sebész. Több mint valószínű, hogy borbélykorában szerezte meg fogászati ismereteit. Nevéhez szakmánkban egy nevezetes találmány fűződik : az obturator feltalálása és alkalmazása szájpaddefektusok esetében. A 16-ik századtól nem búcsúzhatunk a nélkül, hogy még egy különös eseményről meg ne emlékeznénk röviden, ez az aranyfog története. Az 1595-iki esztendőben, husvét előtt nagy csoda híre terjedt el egy kis sziléziai városkában : egy 10 éves fiúnak aranyfoga nőtt. Az alchymia, az aranycsinálás művészete még ekkor nagyban foglalkoztatta az elméket, tehát érthető az a nagy feltűnés, melyet ez az esemény keltett. Számos orvos vizsgálta meg az esetet, egész könyveket Írtak róla és évtizedeken át képezte vitatkozás tárgyát. Valószínűleg valami ügyes aranymíves készítette ezt a borítókoronát, mely ilyenformán első őse volna a mai koronamunkáknak. A 17 ik században egy különös történelmi jelenség ragadja meg figyelmünket: a borbély-fogászok gyakorlata egyre terjed ; sőt már-már irodalmilag is működnek, vagyis nemorvos-fogászok (valószínűleg a borbély-céhből származók) szakmunkákat írnak, jeléül annak, hogy nemcsak a gyakorlatot ragadták magukhoz, hanem irodalmi téren is felveszik a versenyt az orvos-szerzőkkel. Ilyen „fogász“ volt a lipcsei Strobelbeiger, kinek 1630- ban jelent meg „De dentium podagra“ című könyve, melyben ellentétben az eddigi összes orvos-szerzőkkel azt ajánlja a közönségnek, hogy fogbajoknál ne orvoshoz, hanem fogászhoz forduljon, mert csak ez utóbbiak rendelkeznek a szükséges tapasztalattal és kézi ügyességgel. A verseny, mely * Observationes anatomicae.
