Fogorvosi Szemle, 1912 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1912-07-01 / 2. szám

77

teni, a széleit pontosan és műszabályosan praeparálom és a cavitas mélyéből annyi dentint veszek ki, a mennyit a pulpa veszélyeztetése nélkül bírok. A cavitas fenekére most igen vékony réteg rézamalgamot terítek a simítóval, mely ugyanígy az oldalfalakra is felkapaszkodik, lehetőleg magasra; ezután czementtel töltöm ki az üveget úgy, hogy tetején még egy réteg rézamalgam részére maradjon hely, melyet a czement megkeményedése után tényleg ki is töltök rézamalgammal úgy, hogy annak széle folytatását képezze az oldalfalakon tapadó vékony amalgamrétegnek. Ily módon az üreg fala mindenütt rézamalgammal érintkezik, de a tömésnek aránylag nagy lencse-alakú czementmagva van, mely a hővezetésnek

hatalmas akadálya. Megvan tehát mindaz az előny, melyet a rézamalgam nyújt és ki van küszöbölve a hővezetés okozta kellemetlenség, mely ily tömés készítését meghiúsítaná.

E gondolatmenet szerint most már számos tömést végeztem és a kísérlet kedvéért sokszor ott is alkalmaztam, hol a cavitás feneke nem lévén gyanús, egyszerű guttaperchaaláágyazás is jó lett volna. És legnagyobb örömömre tapasztaltam, hogy ez így készült tömés alatt a pulpa nem szenved a hideg vagy meleg miatt.

Míg már kissé mély fémtöméseknél a patiensek gyakorta panaszkodnak, hogy szájmosó vizük hidegsége, vagy levesük, kávéjuk melegsége, de néha még a belégzett levegő is bántja fogukat, addig oly maggal biró töméseknél ez úgy elmarad, mint más jól aláágyazott fémtömésnél.