Fogorvosi Szemle, 1912 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1912-10-01 / 3. szám
141 tétlenné tette a masticatiót életünk fentartására. Mióta megtanultuk megfőzni táplálékunkat, fogaink erejére nem volt többé oly föltétien szükségünk, mint majomőseink idejében, s ettől fogva kezdtek el ezek romlani, mint minden oly szerv, melynek functionálására nem vagyunk kénytelenek fokozott figyelemmel lenni, melyet büntetlenül elhanyagolhatónak vélünk. E retrospektiv szemlélődések után Underwood gyakorlati tanácsokkal is szolgál fogaink épségének megőrzésére. Daczára az eszkimók közt tett tapasztalatainak, mint miden hygienista manapság, ő is a kafferek utánzására ösztönöz, hogy t. i. minden étkezés után jól mossuk ki a szánkat, súlyt fektetve továbbá arra is, hogy az anyák saját emlőikkel táplálják csecsemőiket s biztosítsák számukra az egészséges és tápláló anyatejet, mely csak úgy lehetséges, ha őrizkednek minden oly káros izgalomtól, tépelődésektől, melyek a tejkiválasztásnál megnehezítik a kellő mennyiségű protein, zsiradék és czukor képződését. De ajánlja azt is, hogy későbbi táplálkozásunkat akként módosítsuk, hogy szájunkban elegendő alkálikus nyál legyen mindig jelen a savak romboló hatásának közömbösítésére. Mindez azonban távolról sem nyugtatja meg a kitűnő angol specialistát fogaink jövőjét illetőleg, a melyre sok pessimismussal néz, daczára a fogászat és fogtechnika ama nagy vívmányainak, melyek a müfogakkal ajándékozták meg az emberiséget, s így ellensúlyozni bírták a civilisatio romboló hatását természetes fogainkra. Tagadhatlan, hogy kissé szomorú elképzelni azt az eljövendő időt, a mikor a tejfogak kibújásával, az új fogak növésével, végül a bölcsességfoggal járó változó életkorok mindenikét egy-egy fogsor betétele fogja jelezni; de ha a civilisatiónak egyéb csapásai nem volnának, azt még mindig könnyen elviselhetjük. Várnai Sándor.
