Fogorvosi Szemle, 1912 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1912-07-01 / 2. szám
105 kívül a végrehajtó-bizottság az Orsz. Orvos-Szövetség egy másik vezérférfiánál, báró babarczi Schwartzer Ottó ő méltóságánál. Ez alkalommal ő méltósága kifejtette a közös bizottság előtt, hogy ő, a mint a dolgokat ismeri, alig hiszi, hogy a tervezeten változtatni lehessen — hiszen úgy ő, mint a Szövetség minden igyekezete ez irányban meddő volt; e mellett azonban gyakorlati szempontból szükségesnek tartja, hogy igenis a vizsgázó-bizottságban vegyünk részt. Ennek hatása alatt a végrehajtó-bizottság nem akarván továbbra is befolyásolni az Orsz. Orvos-Szövetség igazgató-tanácsát és nem akarván az orvosok egész egyetemét az esetleges felsőbb helyről érhető represszáliáknak kitenni, az ahhoz intézett beadványát visszavonta. Az Orvos-Szövetség igazgató-tanácsa május hóban tartott ülésén látván, hogy minden igyekezete, minden még oly erélyes lépése is ez ügyben meddő maradt, úgy határozott, hogy a kérdéssel tovább foglalkozni nem óhajt (veszélyeztetve látva általános nagy érdekű, az orvosok egyetemét érintő érdekeket) és kifejezi már most óhajtását, hogy tűrve e rendelkezéseket, gyakorlati szempontból és a közegészségügy érdekében kívánatosnak tartja, hogy a vizsgázó-bizottságban a legelőkelőbb orvosok és szakorvosok vegyenek részt. A Stomat. Orsz. Egyesülete és a Magyar Fogorvosok Egyesülete 1912 május hó 3.-án tartott közös közgyűlése az Orsz. Orvos-Szövetség igazgató-tanácsának e határozatában megnyugodni nem tud, hanem a midőn egyrészt a 112.026. sz. min. rendelet ellen továbbra is minden törvényes eszközzel való harczot indít, egyenesen orvos-ethikai vétségnek minősíti a tervezett vizsgában való részvételt. A két egyesület elnökei nem azonosítják magukat e felfogással és e határozatban egyenesen ellentétet látnak az Orsz. Orvos-Szövetség határozatával szemben, miért is Hattyassy dr. a Stomat. Orsz. Egyesülete, valamint Szabó dr. a Magyar Fogorvosok Egyesülete és a közös bizottság elnökségéről lemondanak. Hozzájuk csatlakozik Körmöczi dr. is, a ki a közös bizottság titkári tisztétől válik meg. A közös bizottság ezután újból elhatározza, hogy memo-