Fogorvosi Szemle, 1909 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1909-03-01 / 1. szám

8 tályán. A kevés állatkísérletet az állatorvosi akadémiának sebészeti osztályán dr. Plósz tanár ur segítségével végeztük, kinek e helyen is hálás köszönetét mondunk. A plantatiós kísérletek legnagyobb számát a replan­­tatiók képezik, mivel kísérleti anyagot leginkább ezek közül kaphattunk, trans- és inplantatióra kevesen vállalkoztak. A poliklinikán összesen 2 inplantatiót, 4 transplantatiót s 146 replantatiót végeztünk. Magénrendeléseinken 6 inplantatiót, 9 reinplantatiót s 28 replantatiót hajtottunk végre. Összegezve az eseteket, inplantatio 8, transplantatio 6, reinplantatio 9, replantatio 174. Ezen kívül egy egyéves csikónak a lábszárába inplan­­táltattunk emberi foggyökereket különféle kezelés mellett és pedig úgy, hogy az egyik gyökér dacalcinálva volt, a másik pedig nem. A csikót hat hónap múlva lebunkózták s ekkor azt tapasztaltuk, hogy mindkét gyökér teljesen begyógyult a csikó lábszárába. Mikor azonban deealcinált gyökeret toltunk be, a mésztől megfosztott s igy fellazult csontszövet felületi része némely helyen a betolásnál visszamaradt s a gyógyulás nem volt olyan szép, mint a másik esetben, ahol minden eljárás nélkül csak a gyökértöméssel ellátott fogat ültettük be. E kísérletet, bár igen sok kérdésre adna felvilágositást, még sem tartjuk tökéletesnek, mert csak hat hónapi sorsát mutatja a bent lévő fognak; de, hogy vájjon ez mindvégig igy maradt volna-e, azt nem tudjuk, mert emberi foggal ember­nél történt plantatióknak majdnem mindegyik fajánál egy idő múlva resorptio jelentkezik a gyökéren, amikor a fog mobilis lesz s bár nem erős, de kellemetlen fájdalom támad, ami miatt a beteg fogát kihuzatja vagy ez a fog idővel magától kiesik; ez legtöbbször a műtét után két évre szokott be­következni. II. Eljárási módok. Az eljárási módok többfélék a fogültetésnél. Amoedo a fogat először valamely savban tartja, hogy a külső rész any­­nyira megpuhuljon, hogy egy tűnek a hegye könnyen bele­

Next

/
Thumbnails
Contents