Fogorvosi Szemle, 1909 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1909-03-01 / 1. szám

9 menjen a fog felületébe. Mások ellenben csak a friss és ép gyökérhártyával bíró fogaktól várnak jó eredményt, ismét mások harántyilásokat készítenek a foggyökéren keresztül, számítva arra, hogy a csont sarjadás útján egy callusból álló csontlécet bocsát a nyíláson keresztül, amely hivatva lesz rögzíteni a beültetett fogat. Mi ez utóbbival nem próbálkoz­tunk meg, mivel láttuk azt, hogy még az ép hártyával biró fogaknál is ugyanazon egyénnel replantálva, sokszor fel­szívódnak a gyökerek, szintén ugyanezen okból hagytuk el a savakkal való lágyitást; másrészt tapasztaltuk azt, hogy ez nem csak megkönnyíti a felszívódást, de még a beültetést is nehezíti, mert ha a készített csatorna csak valamivel szűkebb a kelleténél valahol a fellágyitott rész a fog behelyezésének már legcsekélyebb erőszakolásnál leválik s nemcsak a betolást akadályozza, hanem a felszívódásnak is szabad utat enged. Az említett csikólábszárba beültetett fogak közül az ép gyök­hártyával biró hasonlóképen tökéletesebb gyógyulást mutatott, mint az, mely sósavba volt egy ideig áztatva. Az ültetések minden egyes fajánál úgy jártunk el, mintha a gyökérben valami folyamat ment volna végbe, vagyis kezelés alá vettük s alapos desinficziálás és tisztítás után gyökértömési végez­tünk nála. Csak a replantatiók egy bizonyos számánál pró­báltuk meg az egyszerű desinficziálást anélkül, hogy a gyö­keret betömtük volna. A fogültetésekkel 1900 óta foglalkozunk s igy az ezen idő alatt észlelt eseteket, amennyire járó betegeket ellenőrizni lehet, evidentiában tartottuk. Sajnos, igen nagy részét nem lehetett teljesen ellenőrizni, mert részint eltávoztak a fővá­rosból, részint nem mutatkoztak többé. Az ellenőrzést csak úgy tartjuk tökéletesnek és megbízhatónak, ha az illető pa­cienst saját szemeinkkel látjuk bizonyos idő tnulva, mert tapasztaltuk azt, hogy más intézeteknél, ahol levelezőlapokat Írtak a pacienseknek, a válasz nem mindig volt a ténynek megfelelő; sőt nálunk is megtörtént, hogy egy bizonyos idő múlva fájlalta valaki a visszaültetett fogat, a vizsgálat azonban kiderítette azt, hogy nem a replantált fog az okozója a fel­panaszolt fájdalomnak, hanem egy mellette lévő praemolaris, mely időközben elromlott s pulpitis acuta-t kapott.

Next

/
Thumbnails
Contents