Fogorvosi Szemle, 1908 (1. évfolyam, 1. szám)
1908-12-01 / 1. szám
20 tüneteket létre hozta az extractió előtt is, csakhogy kifejlődésének ideje már az extractió után esik. A másik lehetőség, hogy a foghúzással járó trauma az eredetileg enyhe characterü infectiót súlyossá teszi, azáltal, hogy a szövetek laesioja által az infectió számára uj kapukat nyit, illetve az infectio útját könnyűvé teszi. Hogy a két lehetőség közül melyik az okozója a kérdéses súlyos eseteknek, erre nézve az általános sebészeti analog eseteiben találunk útbaigazítást. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy bármily mélyen fekvő genygócot tárunk is fel, ha a fe tárás elégséges, a bőr felszínétől egész a góczig terjedő szövetrétegek nem inficiálódnak, jóllehet, a friss seb felületén a tályog, tartalma végig ömlik és a geny folyton végig mossa. Ellenkezőleg, kellő és elégséges feltárás mellett az egész seb csakhamar szép tiszta granulatiókat mutat. Másképen áll a dolog, ha valamely lobos gócz nem elégségesen táratik fel. Ilyen esetekben az operaiiós metszés is csakhamar szenyessé, lepedékessé válik, az eredeti folyamat pedig határozottan rosszabbodik. Az analógia tehát világos. Ha még csak a periodontium volt beteg és az infectiosus folyamat még csak az alveolusra szorítkozott, a fog extractíója a gyuladásos gócz teljes feltárását jelenti és utána gyors gyógyulás következik be. Ha azonban a genyedés már a csontállományra és periosteumra is átterjedt, úgy a fog eltávolítása már nem elégséges feltárása a genyedéses gócznak és ilyen esetekben az extractiót az ossalis és penostealis folyamat rosszabbodása követheti, épen úgy, mint ahogy pl. egy carbunculus rosszabbodik, ha abba nem elég mélyen és hosszan metszünk bele. Nem a foghúzás az oka tehát a bajnak, hanem a foghúzás már nem tudta megszüntetni a bajt, mert már előzőleg áttört a folyamat az aleolus határain. Ha a periostitis már kifejlődött, akkor a fog extractíója már úgy sem sürgős, annál inkább, mert a periostealis tályog megnyitása és a lágy részek duzzanatának visszafejlődése után még kísérlet tehető a fog conservativ kezelésére. , Ezek. élőteboesátása után nézzük, hogy milyen eljárást