Felvidéki Méhész, 1919 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1919-12-01 / 1-2. szám
2 Felvidéki Méhész Mi termelő ország vagyunk és azok maradunk is. Nekünk továbbra is a föld termékéből kell fönnmaradásunkat az új alakulásban biztosítanunk. A gazdálkodásban kell boldogulásunkat keresnünk, ahol mi is, méhészek, helyet kérünk magunknak. Itt akarunk és itt kell munkálkodnunk, dolgoznunk, hogy lebirjuk azt a versenyt, amelynek a négy háborús és egy reakciós év után el kell következnie. Minden új államalakúlás, minden új ország a pénzügyi helyzetet a háború előttihez hasonló állapotba kivánja visszazökkenteni. Egyik ország a másikat túllicitálva törekszik az elsőbbségre, mert amely állam leghamarabb áll talpra pénzügyi tekintetben, az lesz a nyertes fél, mert határain belül rendezett állapotokat teremthet minden lekötelező támasz nélkül. Ebben a nemes versenyben mindenkor a saját érdekünkre kell tekintettel lennünk. Vessen számot tehát mindenki a maga erejével, s adja annak maximumát segítségül, hogy az ország méhészete pótolhassa némiképpen azt az űrt, azt a hézagot, amelyet a kapzsiság, az irigység, a falánkság (habár .rövid időre is) rajtunk ütött. nézzünk szét magunk körűi és látni fogjuk, hogy a méhészet terén ma sem versenyezhet velünk egyetlen szomszédunk sem. És ha most fokozottabban, csak legalább mégegyszer akkora törekvéssel és akarással készülünk a jövőnek,, csodát művelhetünk. Legyen ez a mi újévi köszöntésünk egymáshoz! Őscsanádi G. A kasos méhcsaládok megmentéséről. A régi boldog időkben, mikor a világot még nem gyötörte úgy a megélhetés gondja, az emberek nem sokat törődtek azzal a mai napság oly sokat hangoztatott jelszóval, hogy ki kell használni a legutolsó talpalatnyi földet és a természetnek mindazon forrását, mely a megélhetés könnyebbségét s a nemzet vagyoni jólétét, erősödését mozdítja elő. Megelégedtek kevés jövedelemmel is, csak a megélhetés legyen biztosítva. Ez volt az oka, hogy egész területek hevertek parlagon, kihasználatlanul s egyebekből sem húztak annyi hasznot, ameny- nyit lehetett volna. így voltak a méhészettel is. A múlt század közepéig a méhészkedés még csak méh- tartásból állott, a rajt befogta a gazda, heten- kint az alját megsöpörte, őszszel kiválasztotta a legnehezebbeket telelésre, a többit lekénezte. Kiszámíthatatlan az a kár, mely évről-évre ebből származott, mert a méhcsaládok százezrei pusztúltak el évenkint és pedig legtöbbször éppen a legjobb családok. Az okszerű méhészkedés tulajdonképen csak akkor kezdődik, amikor nálunk kövesdi Szarka Sándor, a németeknél pedig Dzirzon megalkotják a mozgatható épitményű méhlakásokat, mely által a méhek életébe jobban bepillanthattak és amely megmentette a méhcsaládok négy tömegeit a lekénezéstől. De csodálatosképpen a kaptárok tökéletesítése és az átmeneti kasok megalkotása sem hozta meg a kívánt eredményt, a méhészek nagy tömege továbbra is a kasos rendszer mellett maradt.. fDi volt ennek az oka? Az, hogy a néppel senki sem igyekezett megismertetni a nagyobb hasznot nyújtó tökéletesebb méhészkedési módot és senki sem figyelmeztette őket arra a kimondhatatlan kárra, melyet saját tudatlanságukkal okoznak akkor, amikor évenkint elpusztítják méhállományuknak mintegy 90 százalékát. Megalkották a méhészeti egyesületet, de azoknak egyike sem igen tudott feladata magaslatára emelkedni, fiiért mindenik méhészegyesületnek legfőbb kötelessége lett volna a méhek megmentésére útat, módot keresni. És mit látunk ott ehelyett? Viszályt, gyűlölködést, mely pedig éppen nem szolgált előnyére a méhészetnek. Újabb időben halljuk csak, hogy egyesek szót emelnek a méhek barbár gyilkolása, tömeges pusztítása ellen. De mi az, ha egyesek felemelik szavukat, vagy ha egyesek eredményt is mutatnak föl, anyagi áldozatok árán is megmentik a megmenthetőt? Egy csöpp a tengerben! A Fölsőmagyarországi Méhészegyesületnek egyik legszebb célja ennek a feladatnak a megvalósítása. Alapszabályai közé iktatta ezt s megtesz minden lehetői a mai nehéz viszonyok között is a méhek megmentésére, mihelyt pedig túl leszünk a háború által okozott nehézségeken, teljes erejét erre a nemes célra fogja
