Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-02-01 / 2. szám
4 Felvidéki Méhész. \ Attól tartok az éjjel rossz álmom lesz: Látni fogom, mint gyomrozod az érdemdús múltba burkolódzó kiskaptárt. Ejnye, — ejnye!... Mégis, ha már rólad van szó, — megkísérlem; szót emelek melletted. Talán meghallgatnak, s nem zárják be előttünk a félig kinyitott ajtót. Kíméletlen harcról van szó. Kíméletlenül döngeti a fölsőkezelésű nagykaptárt a kiskap- tár gyenge oldalait; irgalmatlanul ráfekszik hatalmas fölöslegével; nem engedi lélekzet- hez jutni. S jól van ez igy; nem azért, mert a kölcsön vissza jár, — óh nem, — hanem azért, mert a kettő között akkora az eltérés, oly lényegesen külömbözők kezelés, jövedelmezőség szempontjából, hogy az egyiknek föltétlenül jobbnak kell lennie. S ha ez igy van, akkor most — mikor a belterjes gazdálkodás folytán országszerte romlik a méhlegelő, mikor a háború terhei ólomsúllyal nehezednek a méhész vállaira — ez a kérdés megszűnt pipaszó mellett is elintézhető csevegési téma lenni, mert komoly dologgá vált. A nagykaptár előnyeiről részben úgy győződhetünk meg, ha szembeállítjuk a kis kaptárral. Ez az összehasonlítás csak tisztázhatja a nézeteket. Az országos kaptárnak tagadhatatlan érdemei vannak; annak idején, a hatvanas években Grand korszakos dolgot alkotott, mikor az osztrák hivatalos kaptár mintájára elkészítette az »országos«-1. Jó volt ez a maga idején. Jó volt mindaddig, míg nem jött a jobb. Segítette a kis jövedelmű embert a megélhetésben. Ám azért régi múltja nem mentheti meg a ki- selejteződéstől. A méhészeti tudomány óriási haladása mellett Grand, Ambrőzy, Kovács Antal neve nem lehet az a palást, a mellyel betakargathatjuk a kiskeret gyarlóságait. Igaz, hogy a kiskaptár hatalmasan el van terjedve a rokkantak és a kis hivatalnokok között. Kérdem azonban: Terjedne-e akkor is, ha a rokkantakat nem csak a kiskaptár de a nagykaptár kezelésére is kioktatnák, ha betekintést nyerhetnének a két kaptár közötti óriási kü- lömbségbe, ha tapasztalhatnák a nagykaptár hasznothozó voltát, végtelen könnyű kezelését? Terjedne-e, ha nem osztogatná az állam, az Országos Egyesület ingyen, ezerszámra, — betelepítési kötelezettség mellett, a kispénzű emberek között ? Bizony nem. (Folyt, köv.) Februárius a méhesben. A tél második felébe értünk. Egy lépéssel közeledtünk a tavaszhoz, de azért még mindig hideg, csikorgó az idő. Csak ha olykor elvonúlnak a szürke fellegek, s az ablaküvegen bekukan a ragyogó napsugár, akkor fogja el az embert a »tavaszi vágy« s valami úgy vonzza, ki a szabadba. Lemegyünk a méhesbe. Kis munkásaink is felhasználják ezt a meleg, csöndes napot, s vigan röpködnek, hogy a téli rabságuk okozta terhűktől megszabadúlja- nak, vagy mint méhész nyelven mondjuk: tisztuló kiröpűlést tartsanak. Figyeljük meg sorban méhcsaládainkat és segítsünk mindazokon a bajokon, ami a méhek tiszlúlás után való szándékát akadályozná. Ha az alsónyílású kaptároknál a lehullott méhek és a léptőrmelék a kiszálló méhek útjában áll, a kaptár ajtajának és az ablakdeszkának a csöndes levétele után — kaparóvassal óvatosan távolítsuk el. Alsónyilásu kasoknál e bajt úgy hárítjuk el, hogy a kas mögé állunk s az egész kast a kijárónyilás felé bilentjük és a fenékdeszkát tolisöprővel tisztára lesöpörjük. Fölsőnyilással biró kaptároknál és kasoknál ilynemű beavatkozás soha sem szükséges. A tisztúló kiröpűlésnek itt nincs semmi akadálya, mert a tél folyamán elhalt méhek s a lerágott léptőrmelék a kaptár alján gyűl össze, annak a kitakarításával pedig kár volna még zavarnunk az egyébként nyugodtan telelő családot. Az első tisztúló kiröpűléskor a legtöbb kezdő valósággal kétségbe esik azon, hogy némelyik méhcsaládja nem akar mozdúlni, s nem tudja eltalálni, miképen keltse azt is életre, miképen serkentse azt is tisztuló kiröpűlésre. Láttam kezdő méhészt, aki csodálatos türelemmel majdnem negyed óráig lehelt be kijáró- nyiláson, akárcsak a kovácsfűjtató, s az oktalan zaklatás miatt addig zúgott, siránkozott a nép, mig végre méhészünk örömmel látta, hogy méhecskéi kíváncsiságukban nemcsak kidugják fejecskéiket a kijárónyíláson, de valásággal csapatostól törnek ki. Megmagyaráztam, hogy azok a szegény méhek nem tisztulás miatt hagyták el a telelő fészket, hanem a nyugalmukban megzavaró ellenségüket akarták elűzni.
