Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-12-01 / 12. szám
4 Felvidéki Méhész záróan meggyőzzenek a szükségrajok létezéséről. Lássuk tehát az adatokat. A Szegeden megjelenő «Méhész Újság» •f. évi 7. számában Fábián Tóth István méhész és szakíró, fájdalmasan panaszolja, hogy az Alföldön a méhtörzsek nagyrésze már június hóban a méhlakásokban halt el éhen, kisebb része pedig, mint kivonult éhraj pusztáit el. Ugyanezen szaklap f. évi 8. lapszámában a fenti iró azt mondja, hogy: «A júniusi méhpusztító idő még fokozottabb mértékben . folytatta romboló munkáját julius hóban. Molypusz- Jítás, éhhalál, éhraj az egész vonalon.» Ugyancsak e lapszámban híres «ördön- gős» méhésztársunk, Ludvig Ede írja, hogy: július hóban egy törzse, mint éhraj, világgá ment. Aigner Sándor balatonbozsi (Veszprém- vármegye) méhésztársunk ugyanezen lapszámban írja, hogy az ő vidékükön azokban a méhészetekben ahol a rajokat nem etették, mint éhrajok elhagyták a kaptárukat. A «Méhész Újság» f. évi 9—10. lapszámában újra Fábián Tóth István írja, hogy «A gyönge törzsek — és túlnyomó része ilyen — rendre pusztáinak éhen, részint a lakásban, részint mint kiköltözött éhraj'». Az éhrajokra vonatkozólag több esetet hoz fel a Szegeden megjelenő «Alföldi Méhészet» című szaklap is, melyneket elég érdekesnek tartok arra, hogy azokat a tisztelt méhésztársakkal ismertessem. üzenettel, hogy a család szemefénye, Méhess Miklós megbolondult, jöjjenek és beszéljenek kozmás fejével, mert sem főszolgabíró, sem alispán, hanem méhész akar lenni. A rokonság először nevetett, aztán bo- szankodott, de valamennyien megegyeztek abban, hogy csakugyan hiba lehet a felső emeleten, a fiúnak kiesett az egyik kereke. De azért jöttek rendre az atyafiak és ugyancsak munkába vették a makacs fejű Miklós gyereket. Feltárták előtte a fényes jövőt, amely az egész Méhess családra is dicsőséget fog hozni. Elsorolták előtte a megyei példákat, mennyire emelkedett ez és az a família egy ministerrel, amaz pedig egy megyéspüspökkel. Mind nem használt semmit. Miklós azzal vágta el hosszú praedikációkat, hogy egy köpü mé- het kért egyik és másik atyafitól, mert 100 kö- püvel akarja megkezdeni a méhész mesterséget. Erre aztán sorra elkullogtak a bosszús és fösvény rokonok. Az elkeseredett Méhess Márton pedig elűzte háztól a konok fejű (Diklóst, aki a falu szélén üresen álló cselédházukban húzódott A hivatkozott szaklap f. évi január havi lapszámában Matlon Aladár tanító, tápéi méhésztárs, 1917. szeptember 1-én kelt levelében közli, hogy levele keltéig már 12 család (ezek közül 4 anya törzs) hagyta el a lakását. Az augusztus havi számban Tugyi Sándor jászkarajenői (Pestmegye) méhésztárs mélyen elszomorodott szívvel jelenti, hogy folyó évi augusztus hó 3-án szökött meg utolsó méh- törzse, mint éhraj. A szeptember havi lapszámban Vajdovics György derekegyházi (Csongrádmegye) kántortanító írja, hogy néhány tagtárs méhcsaládja mint «éhraj» szökött el a veszedelem a pusztái ás helyéről. Ugyanezen lapszámban Bárdi István, a túrkevei méhészkor elnöke írja, hogy már két éhrajt fogott, egyet augusztus 19-én, egyet szeptember 1-én. A rajok igen jó szolgálatot tettek, mert két kirabolt és anyátlanná vált családját erősítette föl velük, illetve föltámasztotta. Az október havi számban Dósa István a T. M. E. központi szakelőadója jelenti, hogy július l óban úgy Szatmár, mint Jásznagykun- szolnok vármegyében több helyen voltak éhrajok. A teljesség kedvéért még meg kell jegyeznem, hogy a f. év szeptember havának utolsó napján Kiss Balázs losonczi kezdő méhésztárs is befogott egy éhrajt, mely azonban jóllakás után új otthonából is meglógott. A fölsorolt esetek azt hiszem elég bizomeg. De mihez kezdjen igy elűzve, krajcár nélkül ? Végre, a másik faluban lakó menyecske testvére megsajnálta és 2000 koronát kölcsönzött a reményét vesztett Miklósnak. Most újra feléledt Miklós halványuló reménye. Vett egy ócska kerékpárt és bejárta a messze vidéket s rendre összevásárolta parasztoktól a lefolytásra szánt méhköpüket. Késő őszre mind együtt volt a 100 köpü méh. Az öreg Méhess erre kitagadta a segédkezet nyújtó menyecske leányát is. Méhes Miklós egész télen át furt-faragott és furcsábnál furcsább deszkaházikókat rakott egymás tetejébe a ház falához, úgy hogy a falubeli gyerekek csodájára jártak a kékre, pirosra, zöldre festett méhkaptáraknak. Méhess famillia még egyre duzogott, gúnyolódott, de Miklós csak tovább járla a bolondját, nem tért észre a sok csufolódó üzengetésre sem. Csak a teheneken szántó Pista bácsija üzenetére hökkent meg egy kicsit, aki azzal íenyegetődzött, hogy rakásra mérgezi CDiklós kedves bogarait.
