Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-12-01 / 12. szám
Felvidéki Méhész 5 nyítékot szolgáltatnak arra nézve, hogy az éhraj fogalma nem német sallang, német okoskodás, elméletieskedés, cifrálkodás, aminek a «Felvidéki Méhész» 1917. évi május havi lapszámában a «Mesterséges szaporítás» eímö cikk igen tisztelt írója minősítette, hanem tény, létező valóság, amellyel számolni minden méhésznek érdekében áll. (Vége.) Építsünk-e méhest? Több méhészeti iró állást foglal manapság a méhesek ellen. Kifogásolják, hogy a méhesben összezsúfolva vannak a családok, ezért nagyon sok anyátlan marad, illetve a megtermékenyült fiatal anya a nászrepülés után nem talál haza, eltéveszti a kaptárt s idegen családhoz száll be, ahol könyörtelenül elbánnak vele, agyonszúrják a betolakodó idegent. A másik kifogás a méhes ellen, hogy sokba kerül. Nincs mindenkinek módjában szép méhest építeni. Sok kezdőt elriaszt a méhészkedéstől a méhes és annak a fölszerelásére való befektetés nagysága, stb. Vájjon ilyen határozottan megállhatnak-e ezek a kifogások, vájjon csakugyan haszontalan dolgot cselekszik-e az a méhész, aki csinos méhlakásban, szépen elrendezve tartja méheit? Amilyen mértékben oszladoztak, bomla- doztak a férfirokonck nagyratörő álmai, olyan mértékben éledtek Terka mama házasítási tervei. És Miklós esetében is a mindég győzedelmes Méhess-anyák összeboronáló politikája teljasedett be. Terka mama addig hordta Miklósnak nagy titokban a jó meleg lángost, addig simogatta kedves magzatának bozontos üstökét, amíg ő is szépen megszelídült és a következő tavaszon már a faluvégi cselédházba hozta tűzről pattant kis feleségét, nemes Divényi Magdát. Ezzel a Miklós sorsa is eldőlt egyidőre. Csendben pipázgatott a nagy méhesben és szaporította a méhcsaládokat, de nem szalma- köpüben, mint ősei évszázadokon át, hanem tarkára festett, belül keretes fakaptárokban. Lehetett az már talán kétszáz család is. És a méhecskék szépen megbecsülték magukat, annyi édességet hordtak össze, hogy Miklósék minden gond nélkül megélhettek az eladott mézből... Mígnem a nagy emberjmptárra is ráütöttek a rabló méhek és támadt olyan zúgás, forrongás, amilyen még nem volt soha. Egy szépen felépített méhes tagadhatatlan, kedved látványt nyújt. Sok embert épen az a nyugalom, az a békés zsongás, amely a méhesben hallható és tapasztalható, vonzza a méhészkedők táborába. Hány embertől hallani (aki különben fél a méhektől) mikor a méhesben pihenve, az ott tapasztalt béke átszáll az ő Szívére is: itt szeretném eltölteni minden szabad időmet. Bizony, ha semmi más ok nem volna is arra, hogy méhest készítsünk, már maga az a tény, hogy abban nyugodtan elmélkedhetünk és a világ ridegségében és önzésében egy sziget, egy oázis az, melyen megpihenhetünk. mely szívünkbe belopja a békességet, már maga ez is elég ok volna arra, hogy aki csak teheti, készítsen méhest magának. Ez azonban csak külső dolog, mely a méhes haszná* és célszerűségét egymagában még nem állapítja meg. Az a kérdés tehát, hogy azok a kifogások, amelyek a sok meg- anyátlanodás miatt érik a méhest, csakugyan fönnállanak-e. vagy olyan mértékben állanak-e fönn, mint sokan állítják ? Igaz, hogy ha a családok nagyon össze vannak zsúfolva, könnyen megtörténhetik, hogy nemcsak a nászröpűlés- ből visszatérő fiatal anya, de még a kijáró dol- dozó méhek is elnézik a házszámot, s idegen lakásba tévednek. De mégis állítom, hogy a méhesben sem olyan kevésszámú anya termé- kenyűl meg, mint némelyek gondolják, illetően nem minden sikertelen megtermékenyülésnek a méhes az oka. (Diklósnak is mennie kellett a megtámadott hazai kaptár védelmére. Még egyszer sorba járta kedvenceit, benézett mindegyik kis házba és mondogatta nekik: — Látjátok, hányszor óvtalak, hányszor figyelmeztettelek, hogy ne mennjetek a szomszédba rabolni, ki-ki dolgozzon magának és lám, az emberek sem jobbak. Azután megölelte siró Magdáját és még- egyszer szivére kötötte kedves bogárságának gondozását és ment a nagy, véres harcokba. Dem kisérte el inás, csak hűséges pipája. Ott aztán csúnya méhek zümmögtek, sivítottak Miklós körül és olyan fürcsa dolgokat zümmögtek a fülébe, amitől megfagyott a vére. Hiába szíttá gondüző pipáját, elhagyta hires méhésznyugalma s addig kapkodta jobbra-balra a fejét, mig egy mérges ólomméh nagyon, de nagyon megcsípte. Ezzel a csípéssel hosszú időre a kórházba került. Mig miklós ilyen veszedelmes méhek között járt, Magda hősiesen kitartott az otthoniak mellett. Nem ijedezett, nem sikoltozott egy-egy
