Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-11-01 / 11. szám
4 Felvidéki Méhész landóan kellő meleget kap‘ Hogy azonban az esetleges károsodástól, vagyis a két nép egyesülésétől megmenekedjünk, a fészek Hanemann- féle ráccsal fölszerelt fedődeszkácskáját előzőleg mással kell pótolnunk, s hogy az egyes fedődeszkácskák között hézag ne maradjon, az elsőt jól a homokfalhoz, a többit pedig egymáshoz kell tolni, szorítani. Tavasszal azután az áttelelt családocskák szükség esetén az árva, vagy legyöngűlt népek anyásítására illetve fölerősítésére használhatók föl, vagy pedig más kaptárokba áttelepítve továbbra is tartalékanyák elhelyezésére, nevelésére szolgálhatnak, de kellő támogatással vagyis födött íiasításos lépekkel való időközönkénti fölerősítés által önálló családokká is fejleszthetők, ami nekem már több esetben sikerült. € kis kitérő útán ismét visszatérek jövevény rajocskámra, melynek eredete fölötte érdekelt. Kíváncsiságom igen nagy örömömre és tanúlságomra csakhamar elült, mert már másnap a déli órákban felkeresett községünk öreg kántora, boldogúlt Milcz István bácsi, s nagy meglepetéssel újságolta, hogy méhcsaládjai az utóbbi napok alatt rendre-sorra kirajzanak, mely jelenségnek nem tudja magyarázatát adni, s- ezért kér, nézném meg méheit. Öreg méhésztársam előadása alapján csakhamar tisztában voltam azzal, hogy az ily késői, szokatlan rajzás, illetve helyesebben kiköltözés hordástalan időben csakis a családok élelemhiányának tulajdonítható, mert Milcz bátyám a méz elvételében a sok jóakaratu figyelmeztetés dacára is sosem fukarkodott. A méhesben látottak aztán meggyőztek következtetésem helyességéről, mert a történetesen éppen a méhes előtti fán megtelepedett család kaptárának átvizsgálásából nyert kép is amellett tanúskodott, hogy a szegény méhecskék nagyon éheztek s igy a kétségbeesés kergette ki őket az egyébként féltve őrzött otthonból. A kérdéses kaptárban ugyanis a nyílt hasítás a sejtekből ki volt hányva, s a kiszívott álcahártyák; úgyszintén a melengetés és táplálék hiány miatt a sejtekből csak nemrég kibújt, elerőtlenedett éhező fiatal s a kaptárt még elhagyni nem tudó fiatal munkások a fenékdeszkán vánszorogtak, hevertek aléltan a nagy meny- nyiségü viasz, ki kristályosodott méz-, és virágporszemcsék alkotta hulladékon, melyet az élelem után kutató méhek kétségbeesett keresgélésük közben a lépek, sejtek viaszfedeleinek felboronálása, szaggatása közben a lépekről leőröltek. Még borzalmasabb kép tárult elém a vizsgálat folyamán egy másik kaptárból, melyre a röpnyilása előtt fekvő szépszámú méhhulla hívta fel figyelmemet. E kaptár fenékdeszkáján ugyanis marékszámra feküdtek a lépekről az éhség folytán lehullott méhek, mig egy igen tekintélyes részük a teljesen üres lépek sejtjeibe bújva várta a legborzasztóbb véget: az éhhalált. Látom azt, hogy a méhecskék legnagyobb része csak tetszhalott, hogy a családot a biztos pusz- túlástól megmentsük, legott elzártuk a tolókával a kaptár kijárónyilását s az áléit, már alig mozgó méheket langyos felhigított mézzel jól megpörmeteztiik, mire rá csuktuk a kaptárajtót. S ime alig 1—2 óra múlva erőteljes zúgásuk s a kijárónyílás pléhtolókájának lyukacskáin kidugott mozgó csápjaik már jelezték, hogy a kaptár lakói élnek és kikivánkoznak. Kíváncsiságom ezalatt arra birt, hogy a méhes többi családjait is átnézzem s e közben további két kaptárt is üresen találtam. Ezek lakói azonban már nem kerültek meg, meri kereket oldottak gazdájuktól. Ugylátszik e szökevényekből került ki az én jövevényem is, melyről öreg méhésztársam előtt mélységesen hallgattam, de bizonyára a telt lépeken ülő, lak- mározó méhecskék is tiltakoztak volna kilakoltatásuk és régi gazdájukhoz való visszatelepítésük ellen. Fölfedvén öreg méhészkollegám előtt a késői rajzás nyitját, ajánlottam, hogy e rajt adott méhcsaládjaitól elpörgetett mézzel úgy ezeket a törzseket, valamint az élelemhíányban szenvedő rajokat haladéktalanul etesse föl, mert különben méhesének nagyrészére a biztos pusztulás vár, részint a családokon leselkedő éhhalál, részint pedig a fenyegető rablás alakjában. ílléhésztársam az elszenvedett károsodáson okulva, tanácsomat legott megfogadta s igy a családok további kiköltözködésének elejét vette. (Folytatása következik.) A családok egyesítéséről. Itt a lombhullató ősz, kietlen sívár lesz méhesünk környéke, csak itt-ott röppen küegy- egy méhecske, körülnéz s csalódottan visszaszáll ismét fészkébe. A betelelés javarészén már túlestünk, igen sokan most kezdik meg a gyönge családok egyesítését, lemészárolva a fölöslegessé vált anyákat, s mint akik jól végezték a dolgukat, várják a tavaszt. Régi paraszti közmondás »a tavasz ravasz.« És ez így is van, mert gyakran megcsal. Kikelet nyílásakor, mikor az élet lüktető
