Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-11-01 / 11. szám
Felvidéki Méhész 2 A Szövetség ez év elején tartott értekezletén (amelyet igen nagy erőszakos beavatkozás során volt csak hajlandó az elnökség összehívni) az Erdélyrészi Méhész-Egyesület az 1912. évben kifejtett aggódását újból megismételte és kifogásolta, hogy a szövetségnek ugyanaz az elnöksége, mint az 0. M. M. f.-nek. Hogy igaza volt-e az E. M. E.-nek bizonyítékul szolgál az a tény, hogy míg a Fm. Me. 1700 tagjának 150 métermázsa, az E. M. E. 1400 tagjának pedig 75 métermázsa kristálycukrot juttatott a Szövetség szérumával beoltott O. M. M. E., addig annak (az Országos Magyar Méhészegyesületnek) 4200 tagja után 586 métermázsa lett a része. És hogy igaza volt és van az E. M. Zf.-nek abban, hogy a Szövetség részre- hajlóan kezeli a méhészek ügyét-baját, ha az O. M. M. f.-tel egyező az elnöksége, bizonyítja az is, hogy míg a Em. Me. és az E. M. E. tagjainak méhcsaládonként 50—60 deka cukor jutott, addig az O. M. M. E. tagjai méhcsaládonként egy kilónál jóval többet kaptak. Ugyanígy volt a dohánnyal is. Látják ezt a többi egyesületek igen jól, s éppen ezért arra törekszenek, hogy a Szövetséget értekezletre bírják, de — fájdalom — hasztalan. Úgy volt, hogy a Szövetség az idei június II. felében, majd pedig augusztusban tartja meg értekezletét. Ez sem sikerűit. Végre — úgy halljuk — október 5-ére sikerűit az értekezletre az ország nagyobb vidéki egyesületeinek összegyűlnie — de legnagyobb szégyenére a méhészeknek, amiéit Szilassy Zoltán elnök nem ért rá (respektive: másnemű elfoglaltsága miatt; méltóztatik érteni?) nem volt megtartható az értekezlet. Az értékezletet tehát délutánra kellett halasztani. És — óh átkozott sors! — Szillassy Zoltán elnök úr a hiányos villamos közlekedés miatt lemarad az ülésről. Az elnök úr játszott tehát a magyar méhészék türelmével, mint macska az egérrel. És — horribile dictu — a méhészeti egyesületek ott egybegyült kiküldöttei határozathozás nélkül hagyták el Budapestet. Nem csodálátos mégis, hogy mekkora a magyar méhészek türelme?... Őscsanádi G. „Szent-e a költőfészek?“ A »(T)éh« cimii lap 10-ik számában Vaj- novszky Vince, a Tiszántúli méhészegylet főtitkára a fenti cim alatt cikket irt, melyben állást foglal a méhészkedés egyik igen fontos szabálya ellen, s kimondja tételül: »hogy az igazi felesleget mindenünnen, még a költőfészekből is el lehet venni, ez a hely se nem szent se nem sérthetetlen.« Hogy se nem szent, se nem sérthetetlen a költőfészek, mutatja az a körülmény, hogy a cikkíróval együtt sokan belenyúlnak abba a mézért, s bizony nem egy esetben a család romlását okozzák vele. Megengedem, hogy az óvatos méhész elkerülheti a kárt, de vannak, akik ez elvből kiindúlva, ahol egy csöpp mézet látnak, elveszik s ha netalán tartós rósz idő következnék be, szegény megrabolt család kénytelen korlátozni a fiasítást, sőt olykor talán még a meglevőt is kihordani, hogy legyen tápláló eledelük a meglevő méheknek. Abból indul ki a cikkíró, hogy ha »tartósan kedvező az időjárás és jó a méhlegelő,« akkor a méhek telehordják a költőfészket és a család legyöngül. Téves az a kiindulás és ennélfogva téves a belőle vont következtetés is. Ugyanis a főmézhordás idején, mely hazánk legnagyobb részén az akácvirágzás, a fiasitás erős családnál, melynek jó petézőképességü anyja van, oly nagyarányú, hogy a költőfészket nagyrészben betölti, különösen az országos méretű kaptárnál, alig marad hely ott a méz számára. Sőtér Kálmán és mások számítása szerint ebben az időben miutegy 63 ezer sejtre terjed a hasítás, lehetetlen tehát, hogy a lépe- ket egészen tele tölthessék mézzel a méhek. Az a cíalád, melynél ez bekövetkezik, nem a méz miatt néptelenedik el hanem azért mert az anyja kimerült. Arra az egy-két kiló mézre pedig, ha ugyan ennyit is be tud raktározni a költőtérben, szüksége van a családnak a fej-
