Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-10-01 / 10. szám
6 Felvidéki Méhész mennyiséget, amelyre a telelésre készülő családnak szüksége volt. A napról napra változó időjárás, a két hétig egyfolytában húzódott meleg, a harmatos, langyos éjszakák az őszi virágokba kiapadhatatlan nektáriát varázsoltak. A méhek sűrűn, szinte rajszerűen tódultak gyűjtésre, a lépek egymásután teltek meg, s a mérlegenálló kaptárok súlygyarapodása vigasztalan mutatta, hogy nincs már aggódásra ok. Tagadhatatlan, hogy a cukoretetésre nagyon sok méhesben mégis szükség volt. . . . Október a nyugalom első hónapja. A fíasitást a legerősebb családok is ab- banhagyták már, hacsak a hosszantartó ősz és a kedvező időjárás következéseként még virágzó növények nem biztosítják egyidőre a hordást. A sonkolyosok ebben a hónapban kezdik meg vándorlásukat. Jóltudják, hogy az anya a petézést ilyenkor abbanhagyta már, s nem fenyegeti tehát a sonkolyosokat az a veszedelem, hogy esetleg a hasítást veszik meg a méz helyett. A lekénezést — hacsak módunkban van — gátoljuk meg minden eszközzel, vásároljuk meg a halálraítélt méhcsaládokat, s erősítsük föl azokkal a gyöngébbeket, vagy az erős családoktól elvett mézeslép segítségével mint önálló családokat teleljük ki. Szükségünk van erre az intézkedésre annál is inkább, mert méhállomá- nyunk jórésze elpusztult. A méhesben nincs már teendőnk ebben a hónapban. Csak arra legyünk figyelemmel, hogy odabent távolitsunk el mindent ami a méhek téli nyugalmát zavarná. A méhészet forgótőkéje a lép. Legyen gondunk tehát arra, hogy a kaptárokból kikerült üreslépek szellős száraz helyre, egymástól 3—4 újnyi távolságban úgy helyezzük el, hogy az egér és a cickány kárt ne tehessen bennük. Zárt helyen tartott lépeket hetenkint egyszer meg kell kéneznünk. A födött mézeslépeket tartaléklépek- ként kezeljük és úgy, mint az üreseket, egymástól 3—4 újnyi távolságban akasszuk száraz, szellős, pormentes helyre, hogy állat hozzá ne férhessen. Az öreskaptárokat gondosan ki kell tisztogatnunk. Limlomot sem azokban, sem a méhesben tűrnünk nem szabad. A rendetlenség a legnagyobb ellensége a méheknek. A méhes körűi is nyugalomnak kell lennie. A telelés első időszakában éppen olyan háborítatlan nyugalomra van szüksége a családnak mint a csikorgó télen. Távolitsunk el tehát minden zajtokozót a méhes körül, hogy semmi se zavarja kedvenceik téli rabságát. (Beszámolók a III. negyedévi méhészkedés eredményéről). mélyen Tisztelt Tekintetes Szerkesztő Ur! Szives figyelmeztetését megköszönve, nagyra becsült felhívásának készséggel teszek eleget, s megfigyelésemet a következőkben adom közre: Ne merje mondani senki fia, hogy a csodák ideje lejárt; mert ami augusztus utolsó és szeptember első napjaiban a méhészetben történt és most szeptember második felében is történik, igazán, csoda számba kell soroznunk! Kedves lapunk múlt számában (nem lehetne heti lappá átalakítani ? persze ráfizetéssel, hogy igy gyakrabban találkozva, többet tanulhatnánk egymástól*) én is elsírtam a többi megyékkel jeremiádomat, amit úgy végeztem, hogy «Fle essünk kétségbe, mert Isten a gazda». Az akkor elsírt panaszomat megtoldhatom még eggyel. Ugyanis: julius egész hónapjában és augusztus első felében a napfényes meleg időt hirtelen, hűvös, néha fél, sőt 1 órai záporok követték, s utánuk rendszeresen erős, majdnem orkánszerü északnyugati szél támadt, mely elkergetve a fel legeket és napsütéses idő következett; ez pedig a szorgalmas méhecskéket munkára csalta ki. Il-ik negyedévi levelemben írtam, hogy 49 évi méhészkedésem alatt soha nem tapasztalt erősek voltak a családok, és ... rajt még sem adtak. Hát kérem szívesen, most szeptember Il-ik felében ennek az okát megfejtve látom. Ha szabad így nyilatkoznom: ez a méhek phsychologiája, ösztöne volt. Igaz, hogy nem volt mézük, de mert a kaptárok rendkívül tömöttek voltak, az új anyák napról-napratütölve, sírva, toborozták híveiket és még is visszamaradtak a rajok. Miért? Azért, hogy többen maradjanak együtt; mert érezték, hogy egymásra szükségük lesz. (Di lett volna belőlük ha külön válnak?! A rendkívül erős családokat, az egymást követő hűvös záporok, napfényes időben az erős szelek annyira meggyöngítették, hogy látva a néptelenséggel a méztelenséget, félve a tavalyi korai hideg beálltától, a mézürekből ki-
