Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-10-01 / 10. szám
Felvidéki Méhész 7 szedtem ez üres lépeket, a költő-ürt megszűkítettem két kerettel, epedve várva a kilátásba helyezett cukor (és dohány) érkezését, méheskémet fölváltottam a községházával; hol mint az átvevő bizottság elnöke (bár ne volnék!) voltam elfoglalva, úgy, hogy én a méhesemet augusztus 19-től csak szeptember 1-én nézhettem meg és — uramfia! Itt a csoda, még az üveg és az első keret közötti szűk térség is beépítve. Bár hihetetlenül hangzik, de valóság: a lépek telve voltak befödött mézzel. Kik ? Mik ? Honnan? Miből? A kis törpék jöttek s azok segítettek a maroknyi népből álló családoknak?! Nosza! Rajta! Vissza a mézürből kiszedett lépeket. Rendkívül kedvező időjárásunk van. Az anyák petéznek, a dolgozók gyűjtenek, mi lesz az eredmény, Szerkesztő úrnak kegyes enge- delmével majd megírom. Itt emlékezem meg valamelyik méhésztársunk megjegyzésére; több évtizedes tapasztalatom után én is hangsúlyozva ajánlom hülönö- sen kezdő társaimnak, hogy a betelelésnél vigyázzanak. hogy a család által már előkészített téli szállásukat meg ne bolygassák, mert kihatással lehet a jövő évi életükre is. Szerkesztő Úrnak Nagyréden, 1918. szept. 18. (Hevesm.) alázatos szolgája: Dick Károly k. tanító. *) Hogy lapunkat hetenkint jelentessük meg, azt már számtalan olvasónk kérte, indítványozta. Rajtunk nem múlna ennek a kívánságnak a készséges teljesítése, de a háború alatt lehetetlenség ennek a megvalósítása. Ha majd elmúlnak fejűnk fölött a véres föllegek, ha majd elhallgat, elcsöndesűl a fegyverek pokoli lármája, fölvehetjük a most kényszerűségből letett fonalat. Szerkesztő. Tekintetes Szerkesztőség! Fájdalom, az 1918. évről csak szomorú dolgokról számolhatok be. Öreg ember vagyok, sokat méhészkedtem már, de még ily szegény, szerencsétlen évet a méhészkedésre nem értem meg. Harminc törzsből álló méhészetemből most egyesítés útán van tizenkét törzsem. Hogy a telet kibirják-e, nem tudom. Etetni való cukrom, mézem nincs, hisz’ nem volt mit pörgetni! Tavaszkor lett két rajom. A nyáron kettő el- pusztúlt. Akác virágzás nem volt. A többi mezei virágokat sem kereshették föl szegény méhecskéim, hiszen folyton esős, szeles, hideg időjárásunk volt. Vártuk az őszt, illetve a nyár- útót! Számítottunk a tisztesfűre. Volt is elég, de méheink nem használhatták ki az alkalmat sok, csaknem napos eső és a hideg időjárás akadályozták szegénykéket munkájukban. Községünkben körülbolül 10—15 méhész van, akik körülbelül 2—300 törzzsel méhészkednek. Épp úgy járnak mintán. Egyesítés utján próbálkozunk segíteni, hogy a veszett fejszének meg legyen a nyele. Közelünkben tevő uradalmak méhészete szintén szomorú állapotban van. Pl. a most tagjaink sorába belépni szándékozó Grosz Herman pusztaörsi méhészete. A napokban tekintettem meg és siralmas állapotban találtam. Ezt mondhatom sorban minden méhészetünkről, kivétel nélkül. Vagyok a tekintetes szerkesztőségnek Mány, 1918. szeptember 16-án (Fejérmegye.) méhésztársi tisztelettel: Weisz Szilveszter kántortanító. Tekintetes Szerkesztő Úr! Második negyedévi beszámolómnak méltó folytatása a III. évnegyedről szóló. Az átmenet egyik hónapból a másikba semmi változást nem hozott, az egész hónap oly sívár volt, hogy minden reményt föladtunk. Ebben a keserves hónapban átvizsgáltam a kaptárakat s sehol egy szemernyi mézet nem találtam. Családjaim ijesztő módon pusztúltak-fogytak napról-napra. Kétségbeesve szemléltem a lassú halált — tehetetlenül állottam. A mi kis tartalék mézem volt, a cukorral együtt elhasználtam, mindnyájan megelégedtünk volna, ha legalább egyet meg tudtunk volna menteni a jövőre. Megkezdődött az aratás gyászos munkája. Igazán nem tudok szebb jellemzést találni ezeknek a napoknak a jellemzésére. Máskor ünnep volt minden gazdálkodó előtt az aratás, most gyász. Holdanként 80—100 kilogrammot adott a föld. Még a bevetett magot sem adta meg. Ilyen helyzetkép után elképzelhető, hogy milyen lehetett a mező! Végre megelégelte a Menybéli a csapást s augusztus hónapban esőt küldött a kiaszott vidékre. Az első két hét bő esőzést hozott. Megújúlt a természet, mintha pótolni akarta volna a flóra mulasztásait. Gigászi léptekkel kezdett ujhodni a természet. Kizöldűlt a mező, a tarlókat ellepték a mezei virágok milliárdjai. Újra pompázott a mező, a rét, a tarló. A napraforgó élénk sárga színe harmonikusan elegyedett bele a megujhodott természet miliőjébe, A kedves kis ínségeseink hatványozott erővel indúltak útra s magrakodva mézzel, tértek vissza elavúlt otthonukba. Tízszeres munkát végeztek, hiszen megfogyatkozott a dolgozók száma. Innen veszem magyarázatát annak, hogy csak nagyon lassan telt a keret, de hálát adunk ezért is a Mindenhatónak, mert
