Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-10-01 / 10. szám
Felvidéki Méhész 2 bad utat engednünk a fékevesztett tobzódásnak, a magyar méhészet sokat veszít majd abból a fényből, abból a ragyogásból, amelyet az elismerés évtizedeken át a homlokára illesztett. * * * Soha, a vízözön óta talán, nem járt olyan szomorú idő a méhek birodalmára, mint az 1918. év volt. Ezt a dátumot fehér lap közepére, ha egyedülállónak jegyezzük föl, késő utódok megilletődve állanak meg itt, a történelem lapozgatása közben, s elmerengve gondolnak arra, hogy volt egy év, az 1918-ik, amelyen csaknem tönkrement a magyar méhészet... Pedig ha idejében gondoskodás történik az illetékes köröknél az Ínségben gyötrődő méhcsaládok megmentésére, az elpusztult méhcsaládok javarésze megmenthető lett volna. Amint jól tudjuk, egyesületünk, a Fm. Me. az idén is éppen úgy mint az elmúlt esztendőben, a legelsőnek sietett tagjainak a védelmére, s azok méhcsaládjainak a megmentésére már május 22-én néhány waggon kristálycukrot kért a földművelési kormánytól. A kérésre csakhamar megnyugtató válasz érkezett, de fájdalom, a földművelési kormány egymagában csak augusztus közepére tudta a cukorsegitséget dűlőre juttatni. Két hónapig húzódott tehát a cukorügy, mert a Magyarországi Méhészegyesületek Országos Szövetségének úgy tetszett, vagy talán semmisem tetszett. He firtassuk az okot, hogy a Szövetség miért cselekedte ezt igy. Meggyőződtünk arról, hogy a Szövetség eljárt a minisztériumban, de éppen csak annyira érdeklődött a cukorkiosztás stádiumáról, mint ahogyan ezt más egyesület is meg- cselekedte. Márpedig arra volt szükség, hogy az ínséges családok állapotáról szakadatlanéi értesítette volna a Szövetség a köz- élelmezési és pénzügyi kormányokat. Ha a Szövetség így cselekedett volna, több mint bizonyos, hogy ennek a mozgalomnak csakhamar kézzelfogható eredménye van. Ez a második eset, hogy a méhészek csonkítva kapják a segítséget, s ha ez így marad, veszedelmes precedensül szolgálhat a jövőben. De más ok is van itt, amiért a méhészek méltán türelmetlenkednek. Éspedig: a cukor késői kiutalása miatt. A múlt évben éppen 5 hétre volt szüksége a szolnoki cukorgyárnak arra, hogy a kiutalt mennyiséget Szatmár- Németibe szállítsa. Most negyedik hete, hogy beküldőbe a Fm. Me. sok ezer koronáját a Magyar Általános Hitelbanknak, s a szerencsi cukorgyár még mára sem, még szeptember végére sem küldte meg a cukrot. Ez igy nem maradhat tovább! A méhészek türelmének is van határa! Mig ezelőtt csak egy évtizeddel is híven segítségére volt a magyar méhészet legkisebb érdekének minden méhész a legkisebbtől a legnagyobbig egyaránt, addig, a ma fölforgatott zűrzavarában nem tudjuk még megállapítani miért és hol, de veszedelmes gátat emelnek a mi fejlődésünknek, ami érdekeinknek. Sok kis existencia sorsa, megélhetése függ méhészetének a sikerétől. Sok szegény hivatalnok várva-várja a hordás eredményét, hogy mindennapi fekete kenyerét egy kevés csurgatott mézzel édesítse meg. Ennek a sok . . . sok kicsinynek a sorsát kezdik nem jól intézni. A kicsinyeknek erre a nagy seregére nem for- dúl senkinek a gondoskodó arca. Ez a sok kicsiny egyszer csak meg- elégszi a nemtörődömséget, s naggyá, óriássá növi magát, fölgyűrt ingújjal igazságának a kivívására kiáll a porondra: hogy önmagán segítsen . . . Mert hozzánemértéssel és annak az ügyetlen takargatásával a magyar méhészetet áltatni elvégre mégsem lehet. Őscsanádi G.
