Felsőbányai Hírlap, 1918 (23. évfolyam, 1-25. szám)
1918-08-06 / 16. szám
XXIII. évfolyam. 16. szám. TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK KEDDEN, j'i Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Ilj Egyes szám ára 20 fillér. É Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FARKAS JENŐ • r— .................— — | A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére íj Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá |! ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- || zendők. — Nvilttér garmond sora 40 fillér. Évforduló. i ■ ' Julius 26:án volt négy esztendeje, hogy eldördült az első puskalövés. — A poklok jubileumot ülnek. — Négy év óta folyik a vér megszakítás nélkül, négy év óta nem apadt meg a könnyek árja. Ä háború sátáni munkája egy forrásból két zsilipet nyitott s ezen a két zsilipen négy év óta szakadatlanul ömlik a vér és könny, ez a két nemes | anyag. Hát van még valaki a világon aki a | sátánok hadát valahol e világon túl keresi, í aki valami távoli ismeretlen helyen képzeli el a poklot s az ördögöket elrémitő formákkal ! alkotja meg képzeletében és valami együgyü ! hitterület népesit be velük, melynek határai j még a fantázia birodalmán is messze túl terülnek el? Az elmúlt négy esztendő után nem hi- ' liető, hogy éljen ilyen ember. A mi vilá- j gunk vált pokollá itt négy esztendő óta — j és a sátánok rémuralma tart itt azóta szakadatlanul véres, pusztító orgiát, mely alatt mi elvesztettünk már mindent, minden kincset, amit a hit kincses tárából a magunkénak tudtunk, csupán az igazságunk hitét őriztük meg, s ennélfogva valjuk tűrhetetlenül, hogy velünk van az igazság Istene. Ez a hitünk tartott meg, ez mentett meg eddig ezer és ezer cyklon forgatagában, ez a hitünk tette lehetővé, hogy megérjük ezt a vörös évfordulót. Végig néztük és átszenvedtük ennek az esztendőnek minden egyes napra eső eseményét, tényben forgó tanúi vagyunk ennek az elkeseredett percnek, részesei voltunk minden nap örömének, bánatának, szereplői a világ legvéresebb tragédiájának. Tudunk Ítélni a szerzett ismeretek alapján, tudunk majd fizetni, jutalmazni, büntetni a sok igazság tudatában. Tiszta képben látjuk a négy esztendő történelmét s az azokban tényezőként szereplő egyéneket, a dicső erényeket, a nagy tudást, a vas akaratot épen úgy, mint a bűnös hanyagságot, az otromba tudatlanságot és a gyáva tehetetlenséget. Nem téveszt már meg a szó és nem szédít meg a sok betű, megtudjuk már különböztetni a hazug szót és álnok betűt az igaz beszédtől és becsületes Írástól. Nem vagyunk már sem kézen fogott gyermekek, sem orrunknál fogva vezetett mulák és nem vagyunk már a háborús élet analfabétái sem. Hosszú iskolát jártunk, tanultunk, okoltunk négy hosszú esztendő alatt. — Megismertük ellenségeinket, de nem kevésbbé vagyunk tisztában szövetségeseinkkel is. Megláttuk a múltak hibáit, a történelem igazságait, de észrevettük a hazugságokat is, melyeket célzatosan tanítottak nekünk. Kárt tettek a mi lelkűnkben, megmérgezték a tudás forrását, de ennek a négy esztendőnek emésztő füzében, mint a kohóban vált el a szent valóság az álnokság salakjától. Sabác és Belgrádtól a Piave és Mar- neig minden stáció a mai napon élénk emlékezetünkbe idéződik vissza, mennyi üszkös fal, mennyi hulla és mennyi ronggyá tépett emberi élet vonul el szemeink előtt a képzelet gyors szárnyain. A gazság, a bűn sürü dudvája vonul végig ennek az útnak két oldalán. Az állomásokon százezrekben csoportosulnak az árvák és özvegyek. A hátérben hazátlan földönfutók szomorú karavánja sorakozik. Mennyi temető, mennyi kórház, mennyi tanyája a siralomnak, gyásznak. És az ég sötét borult, a mai napon, az ötödik évben is. Hát ki hiszi még, hogy ezt az emberek intézik, hogy az ember akarja ezt, a huszadik század kultur-embere? Hát a teremtés koronája a büszke kultur-ember oda fejlődött tehát, hogy ölni, gyilkolni, pusztítani tudjon csak, minden tudása csupán arra való, hogy gyilkolásra, pusztításra minél válogatottabb formákat és eszközöket tudjon kitalálni, szép templom, tágas és sok iskola is csak arra való neki, hogy legyen mit elpusztítani és legyen hely hol gyilkos eszközöket el raktározhasson, a kórház is csak arra jó, hogy ott meggyógyítsa a sebesültet, hogy minél hamarabb ismét gyilkolhasson? Őrült világ ez, melyet a józan ész bámulva csudái meg s kétségek közt figyel 4 esztendő óta. Azok az egyének, akik ezt az összeveszett tragédiát szerezték és rendezik még ma is, honnan vették és hová tették lelkűket és mit gondolnak, hogy a milliók meddig fognak még az ők megbomlott agyrendszerük után igazodni? Nem jut egy percre A „Felsőbányái Hírlap“ tárcája. Emlékeim. — Irta: Kárpáti Endre. — (Folytatás.) V. Az első lépés, Felsőbánya felé, megtörtént. Még pedig örvendetes sikerrel. Vájjon, milyen lesz a további.? Megszálltam a Magyar király vendéglőben. A délutánt azzal töltöttem, bogy bejártam az egész várost. Sajátságos Itatással volt reám a román beszéd. Mert csak most hallottam először. A postán kérdezősködésemre azt a választ kaptam, hogy a delizsánc másnap nem megy Nagybánya felé. Csak minden héten háromszor járt a delizsánc Nagybányáig. Az volt a végállomása. Emlékszem, mily izgatottan vártuk Felsőbányán a patika előtt a posta megérkezését. Csausz Pista bácsi a fölnyitott postacsomagokból azonnal szét szokta osztani a küldeményeket azoknak, akik ott várakoztak. Elődje, Farkas postamester, ezt kevésbbé gyakorolta, az csak Boczornak adta át a küldeményeket, aki öreg lábaival sietett azt szétosztani. Tehát a delizsánc, a posta, másnap nem indult, Szatmáron ragadt. De az utasok számára volt biztos fuvaros: egy órásmester. Ez tartottá fönn a közlekedést Szatmár és Nagybánya között. Jelentkeztem nála és útra is tett négy forint összegért. Akkor ültem először echos szekéren, i Akkor hallottam először a lovak csengettyűjét. í Amint azok minden lépésére az oldalukra kötött | csengettyű csilingelt. Meglepett a rendes út, aminőt az Alföldön a homoktengerben és agyagrétegekben nem találtam. Sárközujlakon keresztül hajtott kocsisom. Szinyérváralján ebédeltem. Ott ittam először bikszádi vizet. Akkor lett ismertté ez a gyógyvíz. Akkor hirdették vendég- I lökben, utcasarkokon mindenfelé./ Nagyon megszerettem. Most is jólesik egy-egy pohárral, persze enyhítő körülménnyel. Csakhogy nagy szeme van most a bikszádi borvizes bornak, mikor a bor literje tiz korona, a bikszádi vizé pedig két korona negyven. Későcskén érkeztünk Nagybányára. Itt bekopogtattam Paumann, nyugalomba vonult gyógyszerészhez. Dunaföldváron ismerkedtünk össze, ott volt egyik gyógyszertárban alkalmazva. Lel- kemre kötötte, hogy Nagybányán keresztülutaz- tomban okvetlenül betérjek hozzá. Megtettem, nem bántam meg. Fényes vacsorával várt. Vigan telt az est, annyival is inkább, mert a házikisasszony, a kis Blanka, kedves élénkségével fűszerezte a társalgást. Az órás kocsiját vissza- küldtem. Csak harmadnap folytattam az utamat ; Felsőbányára. Felsőbányának hivatalos fiakkerese Med- vecz bácsi volt. Az szokta a felsöbányaiakat átszállítani kemény ötven krajcárokért. Igaz, hogy „fakó kocsi, kenderhám“ állt szolgálatára, de lovai jók voltak, csak gyakran betegeskedtek. Medvecz bácsi épen Nagybányán járt. Paumann j barátom megfogadta és annak kocsiján kocogtam be Felsőbányára. Délután két óra tájban. A város kedvezőtlen benyomást tett reám. Mint szabad királyi várost olyannak képzeltem, mint azok, amelyeket eddig láttam. Felsőbánya pedig apró házaival, néptelen utcáival bizony nem hasonlított szabad királyi városhoz. Dehát: „ha a vége jó, minden jó.“ Vártam az elkövetkezendőket. Medvecz bácsinak azt mondtam, hogy valamelyik tanítóhoz járjon velem. Megállt egy kisebb ház előtt, hogy itt lakik egyik. Bekopogtatok. Szemközt találom magamat Nyeg- rus Ede, régi jóbarátommal. A szünidőt tizenkét éven át mindig utazással töltöttem. Begyalogoltam az ország legalább háromnegyedrészét. Egyik szünidőben Erdély volt a soron. Tasnádra jutottam, ott munkálkodott Nyegrus, nála telepedtem meg, szivesen látott, napokig el sem bocsátott. Ezt a barátságot föntartottuk és sűrűén leveleztünk. Végtelenül meglepett teh^t, mikor most kollégák lettünk. Nagy megnyugvást okozott, hogy nem vagyok egyedül a városban, van egy jóbarátom is már. A múltakról folyt beszélgetésünk, a jelenre még nem tértünk át, mikor harangszót hallok. Szeptember hetedike, Kisasszonynap vigiliája volt, tehát litániára harangoztak. Micsoda gyönyörű hangjuk .volt a harangoknak. I Összhangzott a három harang. Templomba hivott, i vecsernyére. Átmentem. Uj meglepetés várt reám, az a méltóságos templom. Megszólal az orgona.^ Herr bácsi ujjai alatt az a végtelen kedves zene, aminőt csak ritkán hallottam. Szinte más világba ringatott az a fölséges muzsika. Végtelen jól éreztem magamat. Hozzá a plébános kedves i csengésű hangja a legmelegebb érzést keltette bennem. Teljesen megnyugodtam. Aggodalmam, amely jövőm fölött idáig kisért, egyszerre széf- foszlott. Mert hiszen a templom s az iskola az én világom. A templom lélekemelő, az iskolát meg szerzett ismereteim és saját ízlésem szerint
