Felsőbányai Hírlap, 1918 (23. évfolyam, 1-25. szám)

1918-06-25 / 13. szám

F E L SÖ B ANY AI HÍRLAP

A károly király gyermekei.

Gyermeknek cserébe adása nem uj fogalom. A magyar gazda cserébe adta a fiát német szóra, a város német ajkú polgára helyébe elküldte a fiát magyar szóra. Mindkettőnek jól ment a dolga, mert azt a vendéglátó jól tudta, hogy a mi jót a vendégfiuval cselekszik, az a saját vendégnek adott fiának esik jól.

így tanult meg a budai fiú magyarul, igy tanult meg a német egyetemekre készülő debre- czeni fiú németül.

A vasutak, a mai technikának sok sok alkotása leszorították ezt a régi patriarchális gyakorlatot — az feledésnek indult. A cseregyerek fogalmát a Révai-lexikonból fogjuk megismerni, ha majd ennek a czimnek: „tanulók kicserélése“ sorja kerül.

Függetlenül a gyermekcserétől a gyermeknyaraltatási több év óta több jótékony egyesület gyakorolja. A szünidei gyermektelep-egyesület külön ennek a nemes eszmének gyakorlati gondozása céljából alakult. Az 1917. évben már nemzetközi vonatkozásokat találunk. Német birodalmi gyermekek érkeztek a magyar Alföldre, Erdély bérczei közé. Csaba város polgárainak Lipcse város oklevelet küldött, igy fejezte ki háláját az ingyenes és jó gondozásért. Jótékony társadalmi szervezkedés, vérszegény gyermekeket Svjáczba küldött, Léderer Agostonné a sok milliós nagyiparos hitvese és a „Wiener Kinder aufs Land“ egyesület ezer gyermeket küldtek hozzánk, a kiket mi több heti itt tartózkodás után piros pozsgás arczczal csapongó jókedvvel és élelmiszerekkel jól megrakodottan irányítottunk az ő hazájukba vissza

Ugyancsak az elmúlt évben a belügyminiszter 2000 munkás gyermeket küldött államköltségén falura nyaralni. A Gyermekbarát Egyesület elnöke szerint ezek a gyermekek testben megerősödve felfogásba átalakulva érkeztek haza.

Az ez évi nagy nyaralás kezdeményezője maga a király. Az ő nemesen érző lelkületét lekötötte az a visszás állapot, hogy mig a bécsvárosi éhező munkásgyerek a gyárkémények füstje árnyékában keresi a napot, a magyar munkásgyereknek sem jobb a sorsa. A munkásgyerek apja a műhelyben, ő a maga nedves, nap nem járta lakásban, vagy a fertőzött utcza porában. Ezen segíteni kell. Menjen a rosszul telt, lesoványodott osztrák gyerek magyar legelőre, küldjük a sáppadt magyar fiút Ausztria hegyei közé, ausztriai tenger mellé.

így alakult ki a nyaraltatásnak kettős képe. Kedvére csatangoló osztrák gyerek a magyar rónán, magyar gyerek az adriai tenger fövényén csapkodó sós hullámok között.

Igaz, hogy szűk helyre szorulna a mi tengerparti nyaraló társaságunk. Tirol és a Stájer

a mi Rákóczi-felkelésünk idejében — a török már le volt szorítva a Duna vonalán alulra s a Nyugatot fenyegető hatalmának örökre vége volt. Az igy meggyöngitett ozmánságtól aztán könnyű dolog volt elragadni a Fekete-tenger északi partvidékét. Hogy az oroszok is érzik, hogy ez a mi érdemünk, annak őszinte tanúbizonyságát adta egyik legkiválóbb politikai írójuk, a ki az orosz politikai észjárást és morált jellemző módon fejtegeti, hogy a Habsburgok birodalma betöltötte történelmi hivatását a török hatalom megtörésével s most már — ez a jellemző fordulat — át kell engednie a tért az oroszságnak. Szóval, mint hivatását betöltött s ezzel el is vesztett szervezetnek el kell tűrnie saját kivégeztetését.

Ezt talán nem mondták ki igy, hanem igy érezték már hosszú idők óta. Ebből a gondolatból akarták megállapítani a jogosultságát annak a vágyuknak, hogy Konstantinápolyi a kezükbe keríthessék. De a gondolat, ez a mind nyíltabban bevallott törekvés volt az, a mi minket és a törököt elkerülhetetlenül, az önfentartás kényszerű erejével egymáshoz sodort. Addig, a mig más kérdések voltak a világtörténelem napirendjén, haladhattak egy utón a Romanovok a Habsburgokkal. A múlt század első felében, az Európa-szerte kavargó és minduntalan fellobbanó forradalmi mozgalmak a két konzervatív dinasztiát az önfentartási ösztön erejével egymás mellé állíthatták a legitimitás védelmében, előbb Napoleon hadai ellen, utóbb a szent szövetségben a forradalom romjain megállapított konzervatív világrend védelmére s akárhogy szépítik a dolgot — mi ránk kacsintva — újabb orosz irók,

vülgyei ridegek. Ott a nap déli harangszóra kel és esti harangszó előtt tér nyugovóra. De tehe- tünk-e róla, ha hitszegő szövetségeseink veszélyeztetik a dalmát tengerpart, a dalmát szigetek biztonságát. A mi édes kincsünket, a haza reményét nem tehetjük ki olasz repülő rajok gránát esőjének.

Mi elsősorban azért kívánkozunk nyaraló gyermekeinkkel az osztráktengerpartra, hogy a felénk kínálkozó osztrák előzékenységet ne utasítsuk vissza, hogy tegyük számunkra lehetővé, hogy a magyar vendéglátást viszonzás nélkül elfogadniok ne kellessen.

Gondoskodás történt, hogy a tengeri üdülésre szánt gyermekeket ne válogassuk ki az egy gyermekes családok közül. Mennél több a gyermek egy családban, annál erősebb legyen a család igénye, hogy gyermekeit nyaralni vigyék. Az „Egyke“ gyerek honnmarad. Vigasztalódjunk, hogy az egykét képes eltartani az az önző paraszt is, aki elzárta a termékenység útját és elvakult gőgjében elüldözte büszke portájáról az Isten áldását.

Nehezebb az érem másik oldalának kidolgozása.

Százezer osztrák gyermekrajnak adunk szárnyakat, röpködjön kedvére a magyar rónán; százezer osztrák gyermeknek terítsen asztalt és bontson ágyat a magyar vendégszeretet.

De mi szívesen fogadjuk ausztria munkásnépének gyermekeit, mert ezek is Károly királynak gyermekei, csak úgy mint övéi a mi gyermekeink.

Mi akkor, midőn Károly király gyermekeinek a mentéséről van szó, nem keresünk anto- gonizmust senki fiával.

Itt nem diplomaták szövevényeiben, nem czentralisták agyarkodásában akarunk eljárni, itt ártatlan gyermekekről indul a gondoskodás és ha Napoleon a lángok tengerében fuldokló Moszkvában megmentette a lelenczház apró népét, a magyar népnek nincs szükége arra, hogy bárki fiától nagylelkűséget tanuljon.

Ide hozzánk nem küldi gyermekét sem cseh oligarcha, .sem bankár, sem nagy gyáros, sem a hadseregszállitó, hanem a kenyerét véres verejtékkel kereső ausztriai munkás. Ennek a gyermeke áll az ajtónk előtt és bebocsáttatást kér.

De kell-e nekünk nagyobb elégtétel, minthogy Bécs vezető társadalma küld hozzánk a saját véréből százezer gyermeket, az a társadalom, moly oly mohósággal kéjeleg abban a mámorban, hogy Bécs a kultúra nélküli élet, betyárvilág.

Ez a százezer gyermek hasznára lesz a magyar kultúrának, közelebb hozza egymáshoz a két állam küzdő népét. Ezek a gyermekek lesznek a kölcsönös megértés hidépitői, ezt a hidat pedig az osztrák közjogász rabulisták — felrobbantani nem fogják.

nem cári szeszély, nem is valami érzelmi szempont indította 1849-ben az orosz cárt arra, hogy segítséget adjon az osztrák császárnak a magyar szabadságharc letörésére, hanem a legitimitás elve, a mely az egyik uralkodó ingadozó trónját azért védelmezte, hogy a magáét is megóvja a forradalmi szellem terjedése révén fenyegető veszedelemtől.

Attól a pillanattól kezdve azonban a mint a Balkán kérdései mint akut kérdések nyomultak be az európai politikába, a két császár útja elvált egymástól s bizonyossá vált, hogy a nagy összeütközésnek be kell következnie. A népeknek, akár a természet szabad lényeinek megvan a helyes ösztönük arra, hogy megérezzék, honnan fenyegeti őket veszedelem. így érezte meg a mi népünk is, hogy nemzetünk fennmaradását északról fenyegeti veszedelem s minden csapás, amelyet az orosz a törökre rámér, minket is fenyeget. Ezért volt nálunk már rég az egész közvélemény minden török-orosz összeütközéskor, akár háború volt akár csak diplomácziai csetepaté, a török pártján s ez talán az első eset, mióta Ausztriával állami szövetségre léptünk, hogy a monarchia politikai érdeke a magyarok tudatában is pontosan összeesett a nép politikai rokonszenvével és az ösztönszerüen megérzett nemzeti érdekkel. A leg utóbbi balkáni háborúban is a magyarság rokon- szenve a török pártján volt; nem mintha irigyeltük volna a nemzeti egyesülésre törekvő balkáni államok boldogulását, hanem mert szövetségük mögött ott éreztük az orosz kezet, a mely csak sorrendi különbséget ismer köztünk és a török között: előbb ezt akarja megfojtani, utána minket.

Az elhelyezést kétféleképen tervezik. A vendéglátásban első helyen álljon az őstermelő — a magyar földmives gazda — a kinél még nem grammok szerint osztják a kenyeret. A második helyre sorozzuk a családi jellegű otthonszerü elhelyezést, melynek szervezésére, fentartására jótékony egyesületek, helyi közületek, jótevők vállalkoznának. Nekünk nem szabad a gazdagokat a részesedésből kizárni. Nekik is joguk van ahhoz, hogy jót tehessenek.

Ezeknek a nagy feladatoknak megoldásánál az impulziv erőt szerezze meg nekünk a magyar előkelőség, a magyar loyalítás. A király szive sugalmazta ezt a nagy vállalkozást — teljesítsük a király szive óhajtását.

Nincs helye a vitatkozásnak; lehet-e? tudjuk-e? birjuk-e? Ennek meg kell lenni és nemzeti önérzetünk fűződik hozzá, hogy jól legyen meg.

Legyen a vállalkozás önkéntes. Nincs igazuk azoknak, a kik azt állítják, hogy a magyar embernek jó szive van, de az mélyen fekszik; sőt a magyar embernek jóságos szivét a tenyerén hordja, talán éppen ez az oka, hogy annyiszor megsebezték.

A szeretet nyelvét megérti mindenki. A szeretet az Isten legszebb adománya. „Ezek a gyermekek éheznek, fogadjátok be, hogy életben maradjanak.“ Kell-e ehhez még több argumentum?

Nincs arra szükségünk, hogy a nagy czél- érdekében a jótékonyság forrásait megnyissuk. A ki a fejenként 60 koronában megszabott dijat felvenni nem akarja, adja oda a magyar gyermeknyaraltatási alapnak, ez hasznát veszi.

Nagy és nehéz munkát vállalt magára dr. Vadnay Tibor kormánybiztos. De elvállalta, mert tudta, hogy a magyar társadalom nam hagyja cserben, hogy az összes hatóságok, hogy a magyar állami gyermekvédelem vezérkara rendelkezésére áll, hogy a magyar sajtó messzire elhalló szavával segíteni fogja.

Olyan vállalkozás ez, mely a magyar társadalom tekintélyét állítja kereszttűzbe. Vájjon a mi társadalmunk éppen úgy állja-e helyét a nagy világküzdelemben, amint azt a harcztéren hős fiaink megállották. m. K.

Városi közgyűlés.

1918. évi junius hó 18-á.n.

Elnök az 5. tárgyig: Farkas Jenő kir. tan. polgármester, azután Spáczay Gyula közig, tanácsnok ; jegyző az 5. tárgyig Spáczay Gyula, azután Pap Márton adóügyi tanácsnok.

1. Olvastatott özv. br. dr. Láng Lajosné levele, melyben férje elhalálozása alkalmából a város részéről kifejtett részvétért köszönetét mond. Tudomásul vétetett.

Az oroszt a szabad tengerre való vágy vezeti Konstantinápoly felé, de meg a bizánczi tradíció is. Bizáncból vette keresztény vallását s a vele járó világnézetet s mióta a török elhatalmasodása s még inkább saját belső elzüllése romba döntötte a régi Bizáncz hatalmát, szerepét Orosz- szág ragadta magához, mint a keleti orthodoxia legnagyobb és vezérlő hatalma. Bizáncz földje mérgezett föld, a melyből csak romlást és belső elkorhadást szív, aki rálép. Ettől a méregtől ment tönkre a görög szellem úgy, hogy erkölcsi rontó hatása még ma is érzik a levantei görög népjellemen. Bizáncz rontotta meg az Ázsiából jött török népet is: a mióta Konstantinápolyban megfészkelte magát, megindult benne a belső dekompo- nálódás folyamata s a Nyugat felé terjeszkedő, európai világhatalommá vált ozmánság már erőteljes testében hordotta az erkölcsi betegség- csiráit. A balkáni szlávok hagyományos karakterében is bizánczi eredetre vallanak azok a tulajdonságok, amelyek évszázadokig végzetesek voltak rájuk nézve. Maga Oroszország is szenved, mióta megfertőződött vele, a bizánczi méregtől, történetének nem egy szörnyű jelenete egyenesek bizánczi mintákra, a bizánczi erkölcsi felfogásra utal vissza. S nem tudni, nem ismétlődnék-e meg a török birodalom sorsa, ha az orosznak sikerülne a lábát megvetni a Boszporus históriai átokkal vert partján, nem válnék-e végzetévé az, ami százados ambiczióinak tárgya.

Hogy azonban ez az ambicziója megvan, okvetlen szembe kellett hogy helyezze előbb-utóbb velünk és a törökkel. A török politika nem mindig érezte át kellően a maga létértékeit. Nem is nem-