Felsőbányai Hírlap, 1918 (23. évfolyam, 1-25. szám)

1918-04-16 / 8. szám

XXIII. évfolyam.

8. szám.

1918. Április 16.

TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, ÉS VEGYESTARTALMU LAP.

MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK KEDDEN.

Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő:

Dr. Moldován Ferenc helyett

FARKAS JENŐ

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér.

Az idegenforgalom.

Wekerle Sándor miniszterelnök nagyjelentőségű programmbeszédében olvastuk igaz örömmel a következő kijelentéseket:

„Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznám, . . . csak érinteni kívánom ... az idegenforgalom rendszeres elősegítésének és az egész országra kiterjedő megalapozásának szükségét. Lehetetlen közömbösen néznünk, hogy sok millióval adózunk a külföld idegenforgalmának, anélkül, hogy a modern gazdasági bevételek ezen egyik legkiadóbb forrását saját részünkre hasznosítani tudnék. Nemcsak száraz bevételi számokról van itt szó, hanem különben alig fellendíthető vidékek ellátásáról, nemzeti érdekek megóvásáról, külföldi összeköttetések állandósításáról, ezek gazdasági és kulturális előnyeinek biztosításáról. Az átvonuló idegenforgalom nagyobb szabású fellendítésével kell csak előkészületek jellegével biró eddigi akciónkat kiegészíteni.“

Nem helyezhetünk e szám élére jellemzőbb és szebb kilátásokkal kecsegtető nyilatkozatot, mint ezt.

De amikor ilyen biztató perspektíva nyílik meg előttünk, önkéntelenül is vissza kell pillantanunk s végigtekintenünk azon az időn, amely alatt a magyar idegenforgalom fejlesztésének ügyét szolgálni igyekeztünk. Ha pedig összehasonlítjuk a viszonyokat — eltekintve a háborús évektől — azokkal, amelyek között először szólott szavunk az érdeklődő közönséghez, lehetetlen nem konstatálnunk a haladást.

Régebben az idegenforgalom kérdése

még olyan probléma volt, amelyet elég komolyan sehol sem méltattak, amelynek jelentőségével szemben nem volt meg a kellő érzék, amellyel való foglalkozást igen sokan egyesek vesszőparipájának voltak hajlandók tekinteni. Most ugyanez a kérdés a magyar miniszterelnök ajkain talál, a kormány prog- rammjában, a helyzethez és a körülményekhez mért rövid, de találó és tartalmas méltatást.

Az előtt a közvetlenül érdekelteken kiviil csak egy nagyon kicsiny, de lelkes sereg hordozta zászlaján az idegenforgalom jelszavát, ma a közönség széles rétegének eszmekörébe átmenve foglalkoztatja mindenféle az emléket.

Mig nem régen is legfeljebb a fürdőévad idején foglalkoztak vele lapjaink, mint a holt szezon alkalmi tárgyával, addig most már a legelőkelőbb lapok hasábjain nyer állandóan méltatást az első, tisztán az idegenforgalom ügyének felkarolására létesült társadalmi szervezet megalakulása; í imár csak rövid idő kérdése lehet, hogy őrs.«. os idegenforgalmi központ Jetőzze be az úttörők lelkes kezdeményező munkáját.

A legkomolyabb jelenség pedig, amelyet följegyezhetünk, a nagytőkének érdeklődése az idegenforgalom ügye s a rajta alapitó vállalkozások iránt. Ez az idők igazi jele s annak legértékesebben szóló bizonyítéka, hagy ezen a téren uj korszak kezdetén állunk, amelyben mindannak a célnak elérhetése biztat, melyet gyakran hangoztattunk s amelynek közelebbhozásáért mint eddig, ezentúl is önzetlenül fáradozni fogunk.

Már is megértettükte hát, hogy az eszme,

amelyért síkra szállottunk már a kormány programmjában van véve, de ez csak újabb s még tevékenyebb munkára serkent ideálunkért, a magyarországi idegenforgalom nagy- gyá fejlesztéséért. E munkához kérjük mindazok segítségét, akik velünk egy "tt éreznek és együtt buzgólkodni hajlandói s ebben reméljük annak a közönségnek a támogatását, mely törekvéseink jelentőségét átérezni s a hazai föld szépségének kiaknázásáért és hazai gazdasági érdekek gondozásáért velünk együtt lelkesedni képes. i. f.

Mikor majd hazatérnek.

Mindjobban közeledik az az idő, amit mindnyájan olyan epedve várunk, a várva várt béke. A békéről, ha gondolkozunk, előtérbe nyomul az a kínzó gondolat, mi történik azokkal a kis kereskedőkkel és kis iparosokkal, akik immár esztendők óta hadifogságba sínylődnek és üzletük a háború tartama alatt zárva volt. Fontos probléma ez, melyről nekünk, itthonmaradottaknak gondoskodnunk kell és meg kell oldanunk ezt a kérdést. Meg kell találni azt a módot és azt a formát, amely mellett a hadiszolgálatból hazatérő kisiparos műhelyébe áshasson, kiskereskedő üzletét megnyithassa, hogy önmagát és családját eltarthassa. Az átmeneti gazdasági minisztériumra tartozik ugyan ez a hivatás, amely reméljük, a kérdés helyes megoldását meg is fogja találni; nekünk itthonmaradt kereskedőknek és iparosoknak főkötelességünk azonban már most gondoskodni arról, hogy ez a kérdés tisztáztassék és helyesen megoldható legyen.

Felfogásunk szerint a mód, amely mellett a kisiparosokat és kiskereskedőket újra műhelyükbe és üzletükbe visszahelyezzük igen egyszerű. A kormánynak kell, hogy a feladata legyen, hogy ezek a hadifogságból hazatérő kisiparosoknak és kiskereskedőknek segítséget nyújtson és pedig

A „Felsőbányái Hírlap“ tárcája.

Emlékezzünk a régiekről.

— Irta: Pap Márton. —

Felsőbánya város keletkezésének időpontjára nézve hitelt érdemlő, pozitiv adatok, sajnos, nem állanak rendelkezésünkre. Pedig nekünk, akiket ez az ősrégi bányaváros szült és felnevelt: egyikünket-másikunkat, akik egykor el- és visszaszármaztunk s valószínűleg a hantjával is eltakar majd : érdekes volna tudnunk, hogy mikor és kik alapították a mi szülővárosunkat, amelynek egyszerű falaihoz, kis rögéhez kegyeletes gyermeki érzéssel, a múltnak és jelennek édes-fájó emlékezetével és hozzátehetein jogos büszkeségével is ragaszkodunk s kapcsolódunk és méltán; mert azt hiszem, hogy aránylag nem sok kisebb város van, amely egy évszázad tartama alatt több jeles férfiút adott volna a hazának és egyháznak mint a mi kedves szülőföldünk.

E lap szűk kerete nem engedi, hogy a közéletben, a szélrózsa minden irányában egykor működött vagy jelenleg is működő jeles és érdemes íöldieinket névszerint, egyenként és összesen felsoroljuk; csupán csak azokat emeljük ki, akik irodalmi munkáikkal és egyéb közéleti tevékenységükkel országos hírnevet vívtak ki maguknak. Lugassi József debreczeni hires professor, európai hirü nyelvtudós, id. Sasku Károly oki. ügyvéd, mérnök és tanár, illemtanitó, dr. Dengi

János, igazg. tanár, iró és költő, Kandra Kabos róm. kath., Lévay Lajos ref. lelkész, egyházi irók, Stoll Károly orsz. gyűl. képviselő, a magán bányászat érdekeinek hathatós előmozdítója, Gábor József vincellérképezdei igazgató-tanár, a jeles pomologus, Szmik Lajos udv. tanácsos, székes- fővárosi ügyvéd, Szmik Antal igazg. mérnök, városunk monográfiája adatainak érdemes írója, Ember Károly igazg. tanár, tanügyi iró, Kuszkó István a jeles tollú újságíró stb. mindannyian innen keltek szárnyra és dicsőségük fénye visszasugárzik e kis városra.

Városunk keletkezésének ideje tehát vissza- nyulik a messze távol múltba s annak homályában enyészik el.

Egy bizonyos, az, hogy városunk mai helyét az emberi kincsszomj: az arany és ezüst iránt táplált olthatatlan vágy kereste fel.

Városunk megalapítását én a rómaiak idejére vélem visszavezetni. Ezek határozottan céltudatosan kereresték fel e bányavidékeket, mert lehetetlennek tartom, hogy laikusok véletlenül bukkantak volna a vidék hegycsoportjaira, aranyat, ezüstöt s más nemes fémeket rejtegető bányáinkra.

A rómaiak, ugyanis mint az akkori kultúra megfelelő színvonalán álló nép, geológiai ismeretekkel fölfegyverkezve jelenhetett itt meg egykor, mert tudta, hogy a nemes fémeket rejtegető bányákat nem az alföldi rónaság délibábos téréin, hanem az egykor működött, de már sok-sok évezredek óta kialudott tüzokádó hegyek közvetlen közelében kell keresni és lehet találni.

Tehát minden valószínűség szerint a rómaiak voltak, azok az őrségi bányászok, akik geológiai ismereteik, a hegyképződés, az ércte- lepedési viszonyok tudományos ismérvei alapján indulva ki, kezdetleges, de az akkori viszonyoknak megfelelő mivelési módszerrel, t. i. a sziklákat tűzzel repesztvén, mivelés alá vették a „Mons Medius“-t (Középhegy) vagyis mai nevén „Bányahegy “-et, amely hosszú évszázadokon át nagy, de néma tanúja ezen egyszerű, de jellegzetes bányaváros keletkezésének, fejlődésének, virágzásának, egykori lakossága anyagi jólétének, boldogságának s jelenlegi súlyos küzdelmének, melyet szülöttfiai, a város mai vezető férfiai ezen, a románság tengerének hullámvetéseitől erősen ostromolt magyar szigetnek megmentéséért, a magyar faj túlsúlyának fejlesztéséért, jelenlegi városi szervezetének legalább is megtartásáért céltudatosan, lankadatlan erővel folytatnak.

Jerj velem, nyájas olvasó — és tekintsünk széjjel a „Bányahegyen“ !

Tekintsük meg. az egykor kincseket rejtegető, ma felhagyva heverő munkaterveket. Emlékezzünk meg az ott dolgoztatott L észvénye- sekről, az egykorú verkes munkásokról és a hoz- zájok fűződő apró epizódokról, melyek velők valamelyes vonatkozásban állanak' s amelyek mind megannyi apró tükördarabjai az itt hajdan virágzott bányászéletnek.

A városunkat uraló „Bányahegy“, melyet ma már túlnyomó részben sűrű tölgyes-erdő koszo- rúz. Délfelől itt-ott nagy foltokban, keleten pedig teljes egészében, még mindig mutogatja a