Felsőbányai Hírlap, 1918 (23. évfolyam, 1-25. szám)

1918-04-02 / 7. szám

XXIII. évfolyam.

7. szám.

TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, ÉS VEGYESTARTALMU LAP.

MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK KEDDEN.

Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő:

Dr. Moldován Ferenc helyett FARKAS JENŐ

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pén ok, reklamá ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér.

A bánya és kohó munkások országos szövetsége Felsőbányán.

F. évi április 7-én akarja alakuló- gyűlését megtartani.

Ki kell jelentenürv, hogy mi az alakulást céltalannak, ft islegesnek s a munkásokra nézve nem ■előnyösnek tartjuk.

Ilyen szövetség alakulásának talán van helye oly bányavállalatnál, mely egy tulajdonos, egy bányatársulat, vagy valamely bank, vagy pénzintézet tulajdona s melynél a munkás ki van téve a tulajdonos önkényü eljárásának és esetleg kapzsiságának.

Felsőbányán azonban — sajnos — már magánbányászatról alig lehet beszélni s a munkások a m. kir. bányakincstár munkásai. A kincstár pedig, mint tudjuk, figyelemmel kíséri munkásainak sorsát s a viszonyokhoz képest biztosítja is azoknak megélhetését. És ha a kincstár ezt meg nem teszi, azon nem segít semmiféle szövetség sem.

Meg kellene gondolniok a munkásoknak azt is, hogy a kincstár úgy a felsőbányái, mint a kapnikbányai bányászatot áldozatokkal, reáfizetéssel tartja fönn s könnyen megeshetik, hogy ha a munkások elégedetlenkedni s zavarogni fognak, az egész bányászatot megszünteti s a munkásokat elbocsátja.

Azután a munkásoknak idegen közbenjáróra sincs szükségük, azért sem, mert esetleges panaszaikat előadhatják maguk is a helybeli bányahivatalnál s ha az segíteni nem tud, tovább mehetnek panaszaikkal a bányaigazgatósághoz és onnan a m. kir. pénzügyminisztériumhoz, illetve a magyar kormányhoz.

A „Felsőbányái Hírlap“ tárcája.

Hazahívás.

— Huszonnégy pengő — olvasta össze Kis Tari a pénzt. A balkezében marokra fogta a zsírosán tapadó kártyacsomót, jobb mutatóujjával pedig külön csomókba piszkálta a koronákat és a forintokat. Egy ötös is feküdt az asztalon.

Tót Jani ráncolt homlokkal nézegette a pénzt, a többiek lélegzetfojtva állták körül őket. Négyen voltak kártyázok. Osztottak. Jani kapta az első lapot. Rápillantott, a tökdisznó volt.

— Huszonnégy pengő? Hát akkor bank.

— Bank? — kérdezte Kis Tari.

— Bank hát.

— Hász jó van, de ide guberálni az asztalra.

Jani elvörösödött. Egész nap üldözte a bal- szerencse, nyolcvan pengőt vesztett már egy ültőhelyében. Most akarják tőle, hogy guberáljon ? Most mondja neki ez az ember, hogy guberáljon, mikor már csak forinthusz van a bugyelári- sában ? Most guberáljon, mikor kezébe jött a disznó? Mikor biztosan nyerne?

— Én guberáljak? Hát nincs nekem huszonnégy pengőre becsületem, mikor már a századikat vesztem el? Mostanig mér nem kellett?

Mér guberáljak csak én? De azt a . . .

Esetleges sérelmeiket s panaszaikat előterjeszthetik a városi képviselőtestületnél is, mely testület kétségtelenül figyelembe fogja venni a méltányolandó körülményeket s nem fog félni azokat magasabb fórumoknál is pártolni. A képviselőtestület közbenjárása pedig, mihez feltétlenül meg fog lehetni nyerni a vármegyei főispán és alispán s a vármegyei törvényhatóság jóindulatát is, minden esetre keresztül fog vihetnFannyit, mint bármely szövetség.

És mindez nem kerül pénzbe, mig a szövetségnél beiratkozási dijat, tagdijakat s lapelőfizetési dijakat kell a munkást mik fizetniök.

Azok a kis összegű segítségek pedig, melyeket a szövetség igér a munkásoknak betegség és halál esetére, a befizetésekkel egyáltalán nem állanak arányban. Ennél sokkal előnyösebben biztosíthatják magukat, ha a kincstári segélyeket és temetkezési járulékokat nem tartják elégnek, — a magyar- országi munkások rokkant és nyugdijegyle- tének helybeli 35. számú fiókpénztáránál.

Az ügyre különben még vissza fogunk térni, de az elmondottakat addig is, — még a szövetség megalakulása előtt — meggondolásra ajánljuk a munkásoknak.

F-------6.

| Báró Láng Lajos meghalt. |

Báró Láng Lajos titkos tanácsos, kerületünk volt orszgy. képviselője, a város díszpolgára f. év márc. 28-án este Budapesten Mária Valéria- utcai lakásán hatvankilenc éves korában sziv- szélhüdésben meghalt.

Gróf Khuen-Héderváry halála után most

Kis Tari rettenve emelte fel a kezét. Attól félt, hogy bicskát ránt a legény veszekedett dühében, de még jobban féltette a huszonnégy forintját.

— Hát nem kell guberálni. Itt a másik.

Odavágta neki alulról a kártyát. Janinak

nem volt már türelme, lelke hozzá, hogy gusz- táljon, felkapta a lapot, aztán rettentő káromkodást nyelt el. Királyt kapott.

— Még! — és reszketve nyúlt a kártyáért, megnézte, aztán kettérepeszté a piszkos karton- lapot. Nyolcasa jött.

Felállt, hogy a többiek, akik vele egy pádon ültek, majd feldőltek bele és fújva kilépett közülök.

— Hát a péz? — rikkantott utána Kis Tari.

Jani csak ránézett öldöklő szemmel, aztán

odavágta:

— Majd megkapod.

Felemelte az öklét és felé rázta fenyegetően.

— Megállj, megkapod!

Az emberek mukkanni sem mertek. Érezték, hogy még egy szó és bicskára megy ez a megvadult fiú, csak mikor kilépett Jani a barakház ajtaján, szólalt meg az egyik:

— Hát ezt jó csinálta.

— Jól. Megütni a bankot, mikor huszonnégy pengő van benne, oszt ha vészit, nem fizetni. Bezzeg, ha nyert vóna. Huszonnégy pengőt.

Kispénzű emberek voltak, kivándorló magyarok. Elégedetlen lelkű, elkeseredett ma. gr

elköltözött egyik legjobb barátja és bizalmasa is az élők sorából: báró Láng Lajos, a fehérszakállas, mindig derűs, mosolygós arcú, elegáns öreg ur szép csöndesen, minden hosszabb betegeskedés nélkül elhunyt. A magyar politikai világnak, az utolsó fél évszázadnak egyik érdekes, sokat szerepelt, nagy karriert befutott közéleti férfia tűnik le vele a politika színpadáról.

Mint ifjú forradalmár, kommunista elvek hirdetője, bátor és merész ifjú került haza Páris- ból, ahol egyetemi tanulmányainak egy részét folytatta és életének jellegét az adja meg, hogy közszereplésében mindenkor mint a békés kiegyenlítés, a megoldások és megegyezések embere, a kompromisszumok jelöltje szerepelt.

Nyilvános szereplését mint a budapesti egyetem nemzetgazdaságtani magántanára kezdette meg és ugyanakkor az Ellenőr közgazdsági rovatában dolgozott. Forradalmi elvei azonban csakhamar megfelelő módon lemérsékelte, hogy lehetővé tegye boldogulását a politikai pályán. Szabadelvű párti programmal választották meg először 1878-ban a szakcsi kerületben képviselővé, ekkor már az Ellenőr felelős szerkesztője is volt; közgazdasági és pénzügyi tanulmányokat irt, majd pedig a szabadelvű párt két nagy lapjából, a Hon-ból és az Ellenőr-bői egyesitett Nemzet szerkesztését válalta el. Nemsokára a budadapesti egyetem statisztikai tanszékének lett nyilvános rendes tanára, majd akadémiai levelező tag, 1889-ben foglalta el először helyéta kormányban, mint pénzügyminisziter államtitkár. A képviselőházban sokat szerepelt és főként pénzügyi és köz- gazdasági kérdésekben szólalt föl. Két évig volt Szilágyi Dezső elnöklése idején a Ház elnöke, de amikor Szilágyi kivált a kormánypártból, ő is lemondott tisztéről. A kereskedelmi miniszteri tárcát két ízben viselte. Széli Kálmán kabinetjében, majd pedig Khuen Héderváry alatt. Amikor a koalíciós kormány“megbukott és Ferencz József ismét Khuen-Héderváryt bízta meg a kormány alakításával, személye ismét a napi politika középpontjába került. Khuen-Héderváry mindennap vele tanácskozott és ö vele beszélte meg a kormányalakítás részleteit. Aktiv szerepet a kormányban nem vállalt, de képviselővé két helyen is: Verseczen ésDebreczenben is megválasztották és ő Debreczen

parasztok. Itt szorongtak a hajóstársaság elhelyező barakjain. Sehol semmi szöglet, ahová behúzódhatni, sehol egy barátságos szó. Az ételt porciókban adják, az ágyak egymás felett. És a hajó még csak holnap jön s három nap múlva indul. Egymásra vannak utalva, összeszorultak, mint akiket az élet vihara ez alá az eresz alá sodort össze. És most keservesen érzik maguk között, hogy velük jött ám az ős magyar átok, a széthúzás.

— Majd megkapod, — szólt bele a csendbe egy b.uzakalász bajuszu öreg. — Ott van a péze Márton bácsinál.

Márton bácsinál voltak a „hivatalos“ pénzek, amikkel be kell számolni odaát partraszállás előtt, különben nem eresztik be nagy Amerikába.

— Eheti a fene, — mondta keservesen Kis Tari és összeseperte a pénzt — most má jáccani se lehet, hiszen összetépte a kártyát.

Azért mégis örült neki, hogy igy kiviszi a bankot.

— Megkerült ez, mióta elgyüttünk hazulrul.

— Bajnak gyött velünk, — dobogott a nagybajuszu Kánya István. — Minek is egy ilyen ember? Maradt vóna otthon, de nem fért a bő- ribe. Megszűr ez még az utón valakit. Hát, ha nem akarja elveszíteni a pézit, minek ül le egy ilyen ember kártyázni? Oszt se nem fizetni, se semmi? Bezzeg, ha két disznót húzott vóna, akkor nem megy el. Maradt vóna otthon az ilyen komisz ember.