Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1916-08-03 / 16. szám
ZSUZSII, évfol IS. sasÄxia.. 1916. augussstus O. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Molűován Ferenc helyeit FARKA3 JENŐ s A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére I Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá i- ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. A nagy tusa. Gyászos végű lord Kitchner immár a hideg északi tenger bus, sirtalan halottja tavaly májusra Ígérte azt az óriás támadást, amelynek össze kellett volna zúznia minket meg Németországot és megszerezni az ántántnak a végső diadalt. De tavaly májusban — Gorlice jött, tavaly nyáron Varsó és a nagy orosz várak elesése, ősszel Szerbiának, télen Montenegrónak megsemmisülése, a Lovcen megvétele és Verdun ostroma. Kudarc, vereség, bukás és gyász az ántánt számára valamennyi harcvonalon; bent pedig, az ántánt államaiban örök nyugtalanság és válságok egész sora. Oroszországban egy miniszterelnök és hadvezér a másik után sülyedt el a csalódások mocsarában. Angliában szinte állandó a miniszterek változása, Irlandban ágyú, gépfegyver és kivégzések egész sora tartják a „rendet.“ Franciaországban titkos üléseken könyörög a kormány kegyelmi bizalomért. Az olasz árulás egyik főcinkosát, Salandrát májusi támadásunk első vihara kiröpitette a miniszterelnöki székből. Ilyen események után bizonyára nem érthetetlen, hogy a nagy bün-szövetség, amely teméntelen hatalma gőgös érzetében azzal a biztos tudattal rontott reánk, hogy egy lendülettel elsöpör bennünket, átnyargal rajtunk és eltöröl a föld színéről, borzalmas csalódásai keserűségében és dühében, még egy uj, utolsó, kétségbeesett és minden eddiginél vadabb kísérletre szánja el magát. A pokol még egyszer összeszedte minden még meglévő erejét, hogy reánk sújtson és végtelen szekerét megfordítsa. A határtalan Oroszország, a rémült Itália és az idáig sunyin a háttérben bujkáló Anglia mind uj, nagy támadásra szervezkedett. A támadást, mint ezelőtt két esztendővel, most is Oroszország kezdte, amely összehajtotta muszikjainak megszámlálhatatlan hordáit, hegyekbe halmozta a rengeteg hadiszert, amit pénzes cimborái jótállására Amerika meg Japán szállított neki és hirtelen vonalainknak zúdította ezt a gyilkos áradatot. Az áruló Itália is lenyúlt egész a csizmaszár fenekéig és a kiállott rémület üvöltésével összes tartalékaiból uj sereget szedett össze, mig Anglia pihent hadai a németek vonala ellen gytirkőztek, hogy a franciákat a végromlástól megmentsék. Immár egy hónapjánál több, hogy Bruszilov offenzivája, amelynél vadabbat, kegyetlenebbet, vérpazarlóbbat ez a szörnyű háború se látott, megindult és az egy hónaposnál hosszabb csata távolról se hozta meg Oroszország reményének teljesülését. Csak egy tenyérnyi az a hely, amelyet Oroszország rengeteg veszteségéből Wolhyniában az első roham lendületével visszaszerzett és ez a térnyerés is napról-napra kisebb lesz. Bukovinában és Galiczia keleti részén önnön vérének tengerében gázolva igyekszik előre a cár már nem is ostorral meg gépfegyverrel, hanem ágyúval hajtott hada: de az eredmény messze-messze van attól, hogy az árát megérje. Az olasz támadás pedig egy vonallal se jut tovább annál, ameddig önként kiürített árkainkon át haladhatott. Ahol mi megálltunk, meg kellett állnia neki is. Fegyvereinken győzelmet aratni az árulók légiói nem tudtak, nem tudnak és nem is fognak tudni. Az a tét, amely körül a háború folyik, országok hatalma, jóléte sőt élete, óriási. Aki nyertesként akar kikerülni, meg kell feszítenie ereje és áldozókészsége minden porcikáját. Az átitatnak e kétségbeesett vad kísérlete, hogy a sorsot megfordítsa nagy és kemény próbaállásra kényszerit bennünket. De minket se a veszedelem meg nem ingat, se a szerencse áldott hónapjai gyöngévé nem kényeztetett. Egyszer már letepertük az óriást, ha újból fölágaskodik, Istenben, igazunkban és magunkban való erős bizo- dalommal gyürközünk neki, hogy másodszor és véglegesen is leteritsük. Közel két éve, hogy Páristól rövid hatvan kilométernyire áll a német hadsereg. Szerbia, Belgium, Montenegró elbukott, fegyvereinket átvittük az olasz határon, Oroszország legértékesebb tartományai a mi kezünkben vannak. Oly veszteségek és megaláztatások, mint ellenségeinket, minket nem sújtottak. Félelem nélkül, végső diadalunkba vetett sziklaszilárd hittel álljuk a harczok hullámzásait, szivünk rendületlen, öklünk, mint az edzett acél, oly kemény és biztosak vagyunk benne, hogy mikor a most tomboló, utolsó nagy vihar elül, a béke napja a mi győzelmünket fogja beragyogni. k. n. R„ Felsőbányái ßärlap^ tárcája ✓ Árnyak. — Magyar Bálint. — A kéklő nagy hegyeken lul Hol fáradtan ül meg a képzelet, Hol a tavasz leánya — úgy mint nálunk Már eídalolta a vén telet, Hol nappal ágyuk morajjá zúg Mint végítélet sátánkaczaja És hol a földet vértenger tölti be, Az eget pedig haldoklók jajja, Ott mikor a tavaszi éjnek Csillagsátora a földre terül, Mikor az ércmadarak elpihennek És a gyilkos harcizaj elül: A föld alól morajlás tör fel S a véres sírok alvó csontjai Felkönyökölnek a föld szinére És halkan, nagyon halkan, közöttük Ezt a beszédet hallani: „Én pajtás kezdem unni már Ezt a nagy bamba tétlen szunnyadást, Beforrott már a fejsebem is, Még ennék is egy harapást.“ „Én haza mennék — szól a másik — Itt az ideje szántani, A kis család éhezik is tán Már elfogyhatott a tavalyi.“ „Nálunk a házat kéne fedni, Feltámasztani az ereszt, Aztán meg az apám sírján Még tavaly kidült a kereszt.“ „Az én asszonyom majd napszámba jár, Beáll béresnek a gyerek. Tudom, aggódnak mind a ketten, Hogy elmaradtak a levelek,“ „Nézd sógor a hajnalcsillag Épen a mi falunkba lát Hej ha én ott fenn lehetnék S megláthatnám a kis tanyát!“ Egy fáradt öreg népfölkelő Káplár volt — kiszól mérgesen: „Aludjatok már, hát tőletek Nem lehet már nyugodni sem 1“ És az öreg szavára menten A beszélgetés megszakad, A csont vitézek eipihennek A zölöeiő gyepágy alatt. A császár a harctéren. i. Camphausennek van egy festménye: az országúton, mely Sedántól Chariesville felé visz, III. Napoleon és Bismarck találkoznak. A széles kocsi, melyben a császár Sedánból ideérkezett, megadott a fasorban. Botjára támaszkodva közeledik a legyőzött császár a német birodalom összekovácsolójához, ki hatalmas paripáján üget. Történt pedig mindez 1870 szeptember 6-án, reggel 8 órakor, a sedáni kapituláció napján, majdnem ugyanabban az órában, mikor a kapituláció feltételeit Moltke a porosz király vezérkari főnöke s gróf Wimpffen, a francia hadsereg gcnerel en chef-je aláírták. Lassan közeledett III. Napoleon és Bismarck Donchery faluhoz, mely a Maas jobb partján fekszik. A balparton az országút mellett áll egy emeletes ház. Sárgavirágok borítják a drótsövényt, az ablak- párkányon összi rózsák virítanak kis cserepekben. A ház vidékén, amelybe valamikor Bismarck a császárt bevezette, augusztus végén kemény csatát vívtak, Donchery romokban hever s a Bellevue-kastély is, melyben Vilmos király és III. Napoleon találkoztak s ahol III. Napoleon hadifogságának ideje alatt élt, sokat szenvedett a tüzérségi harcban. Nem messze a história nevezetességű házacscától, kilenc hete német és francia katonák alusszák örök álmukat egy zöldséges kert közepén. Őszi virágok ölelik át gyöngéden a sírokat, a fehér kereszteken német sisakok, francia sapkák. A falusi házban, amelynek ablakai a hideg, kopasz fagalyakon keresztül a szétrombolt falura néznek, szállott meg október 12-én Vilmos császár unokaöccsével, Waldemár porosz herceggel, az önkéntes automobilosztály parancsnokával s Bethmann Holweg birodalmi kancelárral. A ház tulajdonosnője, aki III. Napóleonnak koronájának elvesztésekor fiatal, csinos hölgy volt, most hetven évnél idősebb. Fournese Libán
