Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1916-08-03 / 16. szám
m FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP Mit hoz a jövő ? ! A gazdasági viszonyok, melyek ma kedvezőbbek, mint azt a háború kitörésekor csak remélhettük is volna, az általános munka és elfoglaltságunk közepette kevés alkalmat engednek arra, hogy megfontolással gondolkozzunk el azon, mikép fog alakulni a helyzet a háború után az iparban és a kereskedelemben és hogyan kellene az elkövetkező változásokra megfelelően felkészülnünk. A pénznek szinte azt lehetne mondani feleslegében vagyunk s ahová tekintünk, a mezőgazdánál, a középosztálynál, sőt még a kishivatalnoknál is pénz van és többé kevésbbé vásárlóképesek mind. A mezőgazda több pénzt kapott terményeiért, mint valaha, ezt tudjuk. Azonban neki is a termelési költségek emelkedésével kellett számolnia és sok más mellékkörülménnyel kellett megküzdenie, a melyek nemcsak, hogy megnehezítették a termelést, de jelentékeny anyagi áldozatokat is követeltek. De az üzemköltségek ez ideig még senkit nem tettek tönkre, csak sikerüljön a terményeket eladni és még hozzá: jó áron: amint az most történt. A magyar ipar valóban csodálatosat produkált és büszkén kell megemlítenünk, hogy iparunk sokkal többet szállított a hadsereg számára, mint amennyi kvótaszerüleg megillette volna. És hozzátehetjük: kiválónak mutatkozott a hadsereg szükségletek ellátása terén. A pontos adatoknak nem vagyunk birtokában, de a félhivatalos becslés szerint a magyar ipar mintegy három milliárd korona értékben szállított szükségleti cikkeket és élelmiszereket a hadsereg számára és e szállítmányok csak alig egy százalékát kifogásolták. Franciaországba 6.5 százalékra becsülik a visszautasított vagy egyáltalán nem is szállított hadseregszállitási árukat, Oroszországban 8.9, Olaszországban 9.2 százalékra. Hasonlóan megnyugtatók a kereskedelmünk viszonyai. Oly kereskedők, akik eddig kizárólag a szakmájukbeli árucikkekkel foglalkoztak, most mint élelmiszer-kereskedők és alkalmi gyárosok jutottak szerephez és el sem lehet képzelni, hogy az élelmiszerekben és más hadi cikkekben oly hirtelen fllépett óriási arányú szükséglet másképe fedezhető lett volna, ha a magyar kereskedelem egy tekintélyes része nem áll legkészségesebben a hadvezetőség szolgálatába, Persze tagadhatatlan, hogy ezenközben szabálytalanságok is előfordultak. De ezek százalékban ki sem fejezhető, csekély arányban vannak a kifogástalnn teljesítmény nagyságával szemben és meg lehet állapítani, hogy a magyar kereskedelem nagyszerűt teljesített. Az ipar minden anyagot, amely csak előteremthető volt, felhasznált. Nyersanyagokban és készárucikkekben a készletek szinte egészen kimerültek. Az utántermelés mindinkáb kisebbedik, noha a pillanatnyi szükségletet még mindig teljesen fedezi Szükséget, ennek a szónak aggasztó értelmében, igazán semmiben sem szenvedünk. Erre nem is fog soha sor kerülni, bármennyire I is kígyót békát kiált Anglia; blokádjától nem félünk, John Bull tehetetlen dühében - tehetetlen marad. Ennek dacára fel kell vetnünk a kérdést, mit tegyen az ipar és kereskedelem a | sok pénzzel ? Őrizze meg a pénzét vagy lásson | hozzá az áruk felhalmozásához? Vásároljon-e árukat, amelyek előreláthatólag elkelnek, mint t közszükségleti cikkek, amelyek vétele azonban a mai konjunktúra árai mellett veszélyt rejt magában? A kérdést sokkal könnyebb felvetni, mint megoldani, mert olyan lehetőségekkel kellene számolnunk, amelyeket ezidő szerint még nem lehet határozottsággal megítélni és biztosan megjósolni. Alapjában ugyanis nem kevesebbről van szó, mint hogy mikor kötjük meg a diadalmas békét s az milyen gazdasági előnyökhöz juttat bennünket? Mivel azonban most csak vágyainkban él a béke, feltételeit azonban előre nem ismerhetjük, meg kell elégednünk azzal, hogy e kérdéshez néhány gazdasági természetű reflexiót fűzzünk. Milyen lesz a pénzpiac helyzete a háború után ? Bizonyosra vehető, hogy az építkezési mozgalomban a legbensőségesebben meg fog indulni. Ezzel szemben azonnal felmerül a kérdés, honnan vesszük majd e célra a pénzt ? Az állami adóterhek igen magasak lesznek s a pénz nagyrészét absorbeálni fogják. Az ipar, amely legnagyobb részben a hadvezetőségnek bocsájtotta a szolgálatába munkáját, nagyüzemre rendezkedett be és ezt a nagyüzemet tovább is fenn fogja tartani. Ennek érdekében a legnagyobb erőfeszítésekre lesz majd szükség, hogy a szükséges nyersanyagokat és félgyártmányokat megszerezze, aminek céljaira ismét sok pénz és különféle uj gépi berendezések kellenek, amelyeket meg kell venni. Ez megint nagy mennyiségű pénzt fog felemészteni, de viszont egyes iparágakban rendkívül nagy keresletre fog vezetni. A szükséges nyersanyagok megszerzése nagy nehézségekkel fog járni. A békeidőbeli munka első stádiumában egész uj jelenségek éreztetik majd hatásukat, amelyeket előbb sohasem ismertünk. Hosszú időköz fog elmúlni, mig ismét normális viszonyok közé jutunk. Ha a háború véget ért és a demobilizációt simán lebonyolítottuk, az uj fogyasztók meglepő hatalma* tömege tér haza. A harctérről hazajövő hősöket tetőtől-talpig újra kell majd felöltöztetni, mert egyrészt a magukkal hozott ruhákat teljesen elhasználták, másrészről régi ruháik olyan állapotban vannak, a mely újak beszerzését halaszthatatlanná teszi. A meginduló építkezési tevékenység elsősorban a felvidéki lakások építésére, vasutak, hidak és utak helyreállítására stb. fog kiterjedni és lassanként átcsap magánépitkezési térre is, mert a városokon nagyon sok üres telek hever parlagon és bizonyos uj tőkék alakultak, amelyek kihelyezésre törekszenek. A hadbavo- nult polgárok családjai részben kisebb lakásokkal érték be a háború tartamára és korlátozták szükségleteiket. A háború után ismét megfelelően fognak elhelyezkedni és igy hova-to- vább az emelkedő lakásszükséglet és az ipari építkezések — hasonlóan az 1870-71. évi háborúhoz — az építkezési mozgalmat nem sejtett nagy intenzivitással fogják megélénkíteni. Itt felmerül a záloglevelek kérdése. Ezekről nem titok többé, hogy keresletük óriási. A magyar záloglevélpiac szinte teljesen eladottnak tekinthető. Ennek könnyen megtalálhatjuk a magyarázatát. A külföld nagy tömegben viszi címleteinket, mert a mai devizaárfolyamok mellett a legkitűnőbb üzletre nyújtanak alkalmat. A jelzálogintézetek igy megszabadultak a háború előtt és a háború kezdetekor visszaözön- lött címleteiktől. Záloglevéltárcáik üresek s igy készséggel hajlandók alkalmas uj kibocsátásokra. A pénzszükséglet a háború után amúgy is nagy lesz s igy a kamatláb emelkedni fog. Aki a háború után készpénzzel fog rendelkezni, gyümölcsöző befektetéseket eszközölhet. De csak akkor, ha megfelelő árutömegek felett is diszponál, amelyek a kellő ipari feldolgozás után a kereskedelem utján a tényleg felmerülő szükségletek fedezésére szolgálhatnak. Akinek , olyan áruja lesz, amelyek az előálló szükségletek kielégítésére azonnal rendelkezésre állnak, jutalmazva láthatja majd előzetes gondoskodá- ! sát. A törekvés tehát az legyen, hogy mindenki i a saját szakmájában annyi nyersanyagot, fél- gyártmányt és készárut halmozzon fel, arneny- nyit csak módjában van, tőkéiből pedig csak ! annyit tegyen félre, amennyire a teljes íeldol- ! gozás és az üzem szempontjából szükség lesz. Mindez nem akar pythiai jós bölcsesség lenni, amit, ki-ki tetszése szerint magyarázhat, csak a fennebb mondottakból leszűrt konzekvencia, ! amely nem igényel a maga számára több jelentőséget, mint azt, hogy felvetette a kérdést és ; módot adott az érdekelteknek, hogy behatóan elmélkedjenek fölötte. m. v. Hir a harctérről. Nagy megtiszteltetésben és kitüntetésben volt része a cs. és kir. 5. gyalogezrednek július hó 22-éir, Az akkor tartalékba helyezett 5. gy. ezredet 0 cs. és kir. Fensége, Károly Ferenc József trónörökös jelenlétével tüntette ki. Ez alkalomból az alábbi szép átiratot intézte a vármegye főispánjához a tábori ezred parancsnoka: „Cs. és kir. 5. gyalogezred. Méltóságos Főispán Ur! Mint a Szatmárvármegye és Szatmár-németi * sww--\a* asszony, aki ugyanazon a szűk lépcsőn, amelyen egykor Bismarknak és III. Napóleonnak mutatta az utat, most Vilmos császárt vezette a kis konyhába s szobácskába, ahol III. Napoleon minden földi fényéről lemondott. S Fournese Libán elmesélte emlékeit a császárnak arról a nagy napról. Megmutatta a császárnak azt a kopott szalmával fonott széket, melyiken a kerek asztal mellett Bismarck ült. A másikat, amelyen III. Napoleon ült, egy porosz tiszt vette meg 1870-ben egy tallérért. A madame megmutatta utolsó császárjának elsárgult arcképét, mely egy szekrény tetején foglalja el a díszhelyet, hol madame Libán emléktárgyait őrzi. Efölött képek függnek a falon a nagy háborúról s egy tábla katona gombokból, melyeket a ház tulajdonosa negyvennégy évvel ezelőtt a Donchery csatamezőn szedett össze, hol a németek balszárnya állott. A császár megtekintette a szo- bácskának sárga virágokkal kihimzett szőnyegét, melyen sok ezer német és francia látogató neve van felírva, akik e házban jártak. Az 1870-iki látogatásról nem sokat beszélt madame Libán, a német császár vizitje sokkal jelentősebb volt előtte. Egy kis aranyrámát hozott elő, ebben üvegfedél alatt négy Napo- leondort őrzött. A francia császár adta ezt neki, mikor a házat elhagyta. Ezt a négy aranyat megmutatta a német császárnak is. Vilmos császár pedig nevetve négy csillogó huszmárkás aranyat vett elő s arcképével együtt letette az asztalra Napodon utolsó aranyai mellé. Két másik aranyat is kapott, az egyiket BethmannHollvegtől, a másikat Waldemar porosz hercegtől. „Ez a dédapám arcképe - mondta a herceg — ki 1870-ben odaát a Bellevue-kastély- ban volt.“ Majd elővette egyéb emlékét : sedáni kereskedőknek két régi üzleti kártyáját. Az egyik kártyának hátlapjára Vilmos császár ceruzával irta rá a nevét francia nyelven. Erőteljes, markáns kézírás a karakterisztikus kettősponttal : „Gaillaume : I. R.“ A másik kártyán a következő szavak: „Valdemar fils de Prince Henri de Prusse.“ A madame aztán ismét visszarakta a két kártyát a dobozba, melyben kicsi kaucsuk bélyegző van e felírással: Maison de la Irekut- revue Donchery.“ A bélyegzőt rányomja látogatóinak levelezőlapjára s a pfenningek és sousk, melyeket ezért kap, segítik őt öreg napjaiban. Ha a béke megint visszatér, a Donchery- házat megint sokan látogatják meg. A turisták innen átmennek majd a Bellevue-kastélyba, hol a német császári korona tulajdonkép megszületett. A háború sebei itt is beheggednek . . . II. H-nál történt, egy francia országtól északkeletre fekvő kis város mellett. Már alkonyo- dott, mikor végig futott a csapatokon a hir: Jön a császár! Valaki hírül hozta s néhány pillanat múlva az egész tábor tudta. A nehéz nap fáradalmaitól elcsigázott katonákat egyszerre felvillanyozta a hir. Jön a császár! Egy csapásra elmúlt a fáradságuk. A legények, akik a lövészárokban az ellenséggel szemben mindig megőrizték uyugalmukat, most valamennyien izgatottak voltak. És a hirt megerősítette egy parancsőrtiszt, aki ellovagolt a katonák sorfala előtt és jelentette : Egy félóra múlva itt a császár. Szavait a, katonák viharos hurrá ! - kiáltása fogadta. És valóban alig egy rövid félóra múlva megérkezett kíséretével együtt a császár automobiljában. A gépkocsi a város parancsnokának lakása előtt állt meg. Ott kiszállt és lóra ült. Ekkor megnyíltak az iskolák, kórházak és üdülőházak kapui és a lábbadozó sebesültek valamennyien kijöttek. Nehezen bicegtek mankóikon, némelyiket hordágyon hozták, egy súlyosan sebesült felkapaszkodott két bajtársa karjára, úgy jött ki a kórházból. Bekötött fejű, felkötözött karú sebesültek tolongtak az utcákon ; - mindnyájan eljöttek, hogy meglássák a császárjukat. Messziről először tompán, majd egyre hangosabban mint a mennydörgés fölhangzott az éljen. A császár délcegen ült a lovon, amely lassan lépegetett a főutcán a katonák sorfala közt. Arca komoly volt, tekintete csaknem fájdalmas és minden emberen megpihent. A császár mögött néhány magasrangu tiszt lovagolt. A csapatok leirhatatlanul ujon- gásba törtek ki, mikor megpillantották az uralkodót. A sisakokat meglóbálták, a sebesültek a levegőbe hajították sapkájukat, a kardok kirepültek hüvelyükből és az utcákon egyre meny- dörgött a „hurrá“. A császár folyton a sisakjához emelte a kezét és úgy köszöntötte a katonáit. Jó napot katonák ! Jó napot fiuk! Jó napot baj társak! És a katonák elragadtatással
