Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1916-07-06 / 14. szám
! 9Í6 7ÜZ2 iv.» XXx. évfolyam. 14. szám. V \ tf * % X 1916. julius 6. FELSŐBÁNYÁI HULL TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, ÉS VEGYESTARTALMU LAP. rrrr — MEGJEtENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = Előfizetni árai Egész 5évre 4 korona. Félévre 2 korona. ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FARKAS JENŐ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cimére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Id. Kárpáti Endre. Pápai kitüntetés. A pápa a pro Ecclesia et Pontifice rend aranykeresztjével tüntette ki id. Kárpáti Endre győri ny. áll. felsőbbleány- iskolai igazgatót, aki hatvan év óta nagy érdemeket szerzett a pedagógiai irodalom és a gyermeknevelés terén. Ezenkívül huszonöt esztendeje szerkesztője az „Őrangyal cimü gyermeklapnak. A rendjelet Fetser Antal megyéspüspök Űrnapján adta át a kitüntetettnek a püspökvárban. Az átadást megelőzőleg a következő levelet intézte a megyéspüspök a kitüntetetthez: Tekintetes nyug. igazgató, szerkesztő Ur! Örvendetes tudomására adom Tekintetes táraságodnak, hogy XV. Benedek Pápa Ő Szentsége a nun. magyar püspöki kar megbízásából hozzá intézett alázatos felterjesztésemre Igazgató Urat az ifjúság vallás-erkölcsi oktatása, a kath. irodalom ápolása, nevezetesen az „őrangyal“ kath. gyermeklapnak éveken át odaadással, hivő lélekkel, példás vallásos és hazafias szellemben végzett szerkesztése által szerzett érdemei elismeréséül és méltánylásául a „Pro Ecclesia et Pontifice“ érdemkereszttel méltoztatott legkegyelmesebben kitüntetni. A legmagasabb helyről jövő kitüntetés felett őszinte főpásztori örömömet nyilvánítom. Szívből kívánva, hogy a gyermekek szivében a vallásosság és hazaszeretet érzelmeit irodalmi munkásságával még hosszú éveken és minél nagyobb körben ápolhassa, vagyok Győr, 1916, junius 20-án jóakaró főpásztora, Fetser Antal, győri püspök. Az édesapámról irok remegő tollal, meghatottan az örömtől, izgatottan a büszkeségtől, azon alkalommal, hogy a pápa feltüzte széles, férfias, meleg szivét takaró mellére az aranykeresztet. Könnyesen gondolok vissza a régi időre, arra a kis fiúra, aki én voltam, akit kézenfogva vezetett a régi Győr utcáia, aki később növekvő, kamaszodó suhancként haladt mellett*, mindig a jobb oldalán, mint ahogy mindig megtisztelte, valami fensőbb léhynek tartotta a kis gyermekeket, akiknek nevelésében töltötte el hetvenhat életévének hatvan esztendejét. Most már nyugalomban van huszonhatodik esztendeje, csöndben él kis turkulánumában, mint a nyugalmazott emberek, távol tartja magát minden közszerepléstől, csak a gyermekeinek él és annak a sok-sok gyermeknek, akik az „Őrangyal“ szárnyai alatt mindvégig kitartottak az ősz szerkesztőbácsi mellett ezerszámra, hallgatva, amint a holt hetük utján mesél hozzájuk, lágy hangon, tréfálva, egy aggasztyán tengernyi életbölcseségével és tapasztalataival, amely- lyekkel játszva tanit még ma is, mikor már az iskolapadokat régen a háta mögött hagyta. Büszke boldogsággal irok az édesapámról arról az ősz, de még életerős, agilitásában, munkabírásában ifjú létekről, akit Győr város minden embere ismer, ha közelebbről nem is, de a naponkint végzett sétáiból, amelyek során any- nyi kalap emelődik le a szeretet és nagyrabecsülés tiszteletadása közben, mintegy néma kívánságok, hogy a nagy idők tanúját a Gondviselő tartsa meg a város díszére, a szegények gondozására és nekünk, az ő nagyobb és kisebb családjainak örömére még soká, nagyon soká. Ifj. Kárpáti Endre. * Id. Kárpáti Endre Győrujvárosban született 1840., november 11-én. Ugyanitt végezte az elemi iskolát, az akkor keletkezett Alipartano- dát és a tanítóképzőt. Most épen hatvan éve, hogy a győi’ujvárosi altanitói állást elfoglalta. Egy év után Gyirmóton, zombori Lippay Sándor, földbirtokos Géza fiának, most nyugalmazott kedves főispánunknak nevelője lett. A következő évben Szolnokon találjuk, ahol mint fő- elemi-tanitó működött. Majd hasonló állásban három évig Dunaíöldvárott, azután két évig Felsőbányán tanitóskodott. Itt a templomi zenekarnak is tagja volt és abban, mint tenorénekes, elsőhegediis és orgonista működött. Felsőbányái működéséről f. é. 5. számunkban emlékeztünk meg bővebben. 1860-ban kezdte irodalmi működését. Számtalan pedagógiai cikket, irt az akkor fennállott „Tanodái Lapok“-ba. És tollát folyton szorgalmasan forgatta. Pedagógiai cikkei ismertté tették a kormánynál is. Mikor pedig 1870-ben Eötvös József báró, kultuszminiszter, általános ta- nitógyűlésre hivta össze az ország tanítóit, ő is tartott előadást. Ennek végeztével Gönczy Pál, miniszteri osztálytanácsos fölszólította őt, hogy folyamodjék külföldre küldetésért. Folyamodványa sikerrel járt. A kormány egy évre Gmünd tartózkodási helyre, Wíirttembergbe küldte. Nem töltötte ott hiába idejét. Bejárta Németország nagy részét a népiskolákat és tanítóképzőket szorgalmasan tanulmányozta: de a közép és felső-tanintézeteket, süketnémák, elzüllöttek, vakok ó? kisdedek részére alapított különféle intézeteket is. Tapasztalatairól hosszabb jelentésben számolt be, melynek folytán az iglói tanítóképzőhöz tanárrá nevezték ki. Itt szerezte meg a középiskolai tanári oklevelét is. — Később ismét Győrbe az állami tanitóképezdéhez nevezte a miniszter. -- 1888-ban a miniszter kinevezte a besztercebányai állami felsőbb leányiskola igazgatójává, honnét később a lőcsei felsőbb leányiskolához helyeztetett át. - 1890-ben 34 évi működése után hivatalos kötelességeit betöltvén miniszteri elismeréssel nyugalomba vonult és szülővárosában Győrött telepedett le. - Itt a győrszigeti állami fiúiskola, majd az állami polgári fiúiskola gondnokságának elnökévé neveztetett ki. Hogy a gyermekvilággal, mely TÁRCA. A krisztusi nagy szeretet.*) — Irta: Révai Károly. — A zár fölpattant a pokol kapuján S kitódult rajta az ördög sereg; Bősz Belzebubok egyetlen szavára Fegyvert ragadtak mind az emberek. Párolgó vértől piroslik a föld, Vad indulatok jajszava üvölt; Eltűnt a Béke, mint egy rövid álom: Arat a halál az egész világon! Anya siratja fiúgyermekét, Gyermek az apját, lány a vőlegényt: A nagyapák is csatasorba álltak, Hogy odaadják éltök a hazának. ... És jön a hir a harcmezők felől: Apánk, fiunk, itt is, ott is kidől I Szaporodnak az özvegyek és árvák, Kik a tövises Kálváriát járják. Jönnek a csonka, megbénult fiuk, Mankón bicegnek, vérzik homlokuk, Világtalanok, akiket vezetnek, Hogy aki látja a szive reped meg ! O, van-e, aki meleg szeretettel Bekötözze a vérező sebet ? *) Fölolvasta szerző prologul a f. hó 2-ikán a magyar Vörös Kereszt Egyesület javára rendezettt műsoros estélyen. Van-e, ki akkor fölüditse őket, Ha szomjuhoznak, vagy ha éhesek ? Van-e, - ki mikor végsőt nézne szét, Lefogja a hős elborult szemét ? * * * Az ágyú dörgés borzalmas zajában Egyszerre csak egy édes hang susog ; A szívtelen, vad Belzebubok ellen Szent csatasorba állnak angyalok A vérező hőst támogatják, óvják S hogy áldást osszon, mindenütt kibontják A Vöröskereszt fehér lobogóját! E jelben győz az ördögök felett: A krisztusi nagy szeretet! Hatvan év előtt . . . — Irta: id. Kárpáti Endre. — I. Igen. Hatvan éve annak, hogy sz. kir. Győr- Ujvárosban elszegődtem Kálóczy Imre, Uram- bátyám segédtanítójának. Most többféle fokozata van a tanítói állásnak : van igazi igazgató, címzetes igazgató, főtanitó, oszálytanitó, segédtanító, vándortanitó . . . akkor csak kétféle rangosztály volt: Urambátyám,^ meg Öcsém. Uram- bátyám volt a falu esze. O volt a jegyző, kántor, meg tanító. Egyetemes neve: mester ur. Az öcsém azonban volt egy nagy semmi, ő végezte ugyan Urambátyám helyett a legtöbb munkát, de azért csak Öcsém volt a n.eve . . . úgy beszélgetés közben, meg hivatalos tárgyaláskor. Rendes forgó neve meg az volt, amit a bábaasszony kereszteléskor bediktált : András, Mihály stb. A háziak is csak nevéről szólították. Én tehát elszegődtem Andrásnak. Még a sekrestyés is igy titulált ; pedig én mindig megadtam neki az „ur“ címet. Szerződésről szó sem volt; elszegődött a tanitó, mint a kocsis, meg cseléd, azzal a különbséggel, hogy fizetése sokkal kevesebb volt. Már t. i. amennyiben Uram- bátyámmal megegyezhetett. A szokásos „Öcsém“ fizetés volt: 20 forinttól föl . . . föl egész 40 forintig egy egész évre. De ha a „János“ érdemet tett reá, Urambátyám vett neki egy fejeléscsizmát ; meg szigorú téli időben, ha temetésre kellett mennie, odaadta neki, de csak ez alkalomra, a nagy-nagy kabátot, hogy meg ne fagyjon. Ilyen kabátot rendesen tartogattak Urambátyámék, hogy legyen kéznél Mihálynak, meg Jánosnak. Mert melyik „Mihályinak, van annyi pénze, hogy egy olyan nagy gúnyát vásároljon. Az én fizetésem elütött a rendes fizetéstől. A tanulók fizettek havonként 4 garas — a mostani érték szerint 16 fillér - iskolapénzt. Ennek felét nekem Ígérte szegődéskor Urambátyám. Számitgattam, mennyi is az 180 gyerek után. Örvendetes summa jött ki. Csakhogy az én Urambátyám a tanulók felétől szorgalmasan beszedte és, mikor már nem az övét szedte volna, átadta a nagykönyvet e szavakkal: „Itt van András, a többi a magáé, szedje be.“ Hát én szívesen szedegettem volna, de nem hozták. Úgy, hogy az én egész évi jövedelmem tiz (10)
