Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)

1916-05-25 / 11. szám

den vereséget és magasztalta az olasz flottát, mert oly nagyszerűen — el tudta szállítani a talián hősöket Durazzóból. Sok hasonló hőstettet és sikert kívánunk. — Oroszországban százötven dumaképviselő a reménytelen háború abbahagyását követeli, a franczia újságok már elismerik, hogy a franczia hadsereg utolsó tartaléka vérzik már a fronton. Svájczi hírek olasz csapatok lázongását és szökését beszélik, az elhurcolt szerb katonák dühösen és kétségbeesetten követelik, hogy ereszszék őket haza szülőországukba, amelynek sorsába már beletörődnének. De a bünszer- zők még verik a mellüket és a további harcot követelik tajtékzó szájjal.

Ám, ha másként nem lehet, ha népeikben nincs meg az erő és elszántság, hogy a pokolba kergessék a pokoli vezéreket - legyen meg az ő akaratuk. Ha keveslik a verést, kapnak még többet is, amig elégnek fogják érezni. De mennél tovább tart a mulatság, a számla is annál nagyobb lesz. És ezt a számlát meg kell fizetniök. k. n.

Mi a műveltség?

A műveltség az emberiség; miben foglalhatjuk össze a kultur embernek fogalmát, hacsak azt az általános műveltséget, társadalma- sulást értjük is, amellyel valaki a nemzeti társadalomba, a nemzet testébe és leikébe beilleszkedni tud.

A feleletben, tehát a meghatározásban okvetlenül alkotó-jegyet kell hogy képviseljen az a követelmény, melyszerint a műveltség abban is áll, hogy tudjon valaki indulatain, szenvedélyén uralkodni. De főleg ösztönein.

Ha ezen szempontból mérlegeljük a műveltség fogalmát, bizony szomorú eredményre jutunk.

Az életfenntartás ösztöne kétségtelenül egyik leghatalmasabb ösztöne egyeseknek éppen úgy, mint nemzeteknek.

De éppen ezen ösztönön való uralkodás ezen ösztönnek kielégitési módja, szabályozása, megnemesitése mutatja meg : mit ér számunkra a műveltség és mit érnek az ösztön körül csoportosuló emberies vonások.

A német nemzetnek van egy közmondása: Élj, de hagyj mást is élni. Úgy kell élni, hogy más is élhessen.- Igenis, magyar honvéd - kiáltott föl egyik katona. - Láttam őt két hét előtt. 0 osztotta ki kenyerünket, mikor foglyul estünk és még nem tudtuk, mikor szökünk meg.

A többi is bizonyítani kezdte, hogy magyar vagyok. Én csak azon iparkodtam, hogy meglepetésemet észre ne vegyék. Mert a katonáknak igazuk volt. Fölismertem egyiket-másikat én is. No, most már még nagyobb furfanggal és buz- gósággal ügyekeztek a tisztek, hogy eláruljam, ki vagyok. De énnekem sikerült minden szóra, minden kérdésre oly ártatlan, mondhatom, együ- gyü arcot vágnom, hogy ha nem ment volna a dolog élet-halálra, elnevettem volna magamat. Még most is szinte látom magamat, amint kézzei- lábbal mutogattam, hogy nem értem a magyar szót, én román vagyok. Már majdnem kimondták, hogy szabad vagyok; de egyik katona es- küdözni kezdett, hogy ne bocsássanak el, mert én magyar kém vagyok ... és fogságba, egy sötét kamrába kisértek.

Az éhségtől és a kiáliott izgalmaktól eltörődve, lefeküdtem a nyirkos, penészes szalmára és csakhamar elaludtam. Mintegy két óra múlva j kedves női hangot hallottam, tiszta magyarsággal.- Nem éhes? Nem óhajtana enni?

Hirtelen fölébredtem. Majdnem elárultam

magamat. De hirtelen eszembe jutott, hogy csapdába akarnak juttatni. Ama nőt azok közül | küldték ide, akik a háború alkalmával csapa- j tonkint kisérik a tisztikart.- Mi az? Mit akar? - kérdeztem romá- i nul, szemeimet dörzsölve.

FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP

Ebben a szálló igében már benne van a német nép műveltségének bizonyos fokú mértéke, sőt szociális, társas érzékének alapja, amelyen felépült egy nagy nemzetnek lelkében, kultúrájában, közgazdaságában a közösségnek érzete. Az a nagy nemzeti elv, mely nélkül nép örök életű és nagy sohasem lehet, hogy mindenkiért és mindenki egyért.

Ha most már a fogalom benső fejlődését tovább vive : ebből a szempontból mérlegeljük a műveltséget, a kultur emberek feltételeit: a mostani nagy, nehéz időkben szinte megdöbbentően szomorú eredményre kell jutnunk minálunk ami mostani társadalmi életünkben a kultúrát, j a kuiturembereket illetőleg.

Nálunk most ezer és ezer ember úgy él, hogy másokat nem h?gy élni. Úgy viselik magukat, hogy más milliók nem élhetnek.

Az életfenntartás ösztöne megvadult. Valósággal állatias lett. Mint a farkas falkák mikor gazdag prédára kapnak vad ösztönnel ro- : hannak neki annak a prédának: és nem törődnek azzal, jul-e falka minden egyesének s még azzal sem törődnének, ha a gazdag préda mellett éhen kellene elpusztulnia egyiknek másiknak : ilyenféle sötét, emberieden, kultúrálatlan eseteket, vonásokat szemlélünk a mi itthon való életrendszerünkben.

Az életfenntartás ösztöne vad, brutális szenvedéllyé lett sokaknál, mely a meggazdagodás vágyát túllépve, kielégíthetetlen őrültséggé í válik. Amely nem hallja embertársainak sóhaj- ! tását. Nem látja verejtékét. Nem törődik éhen- halásával. Nem látja a gyermekeknek tejért : esdő karjait; nem törődik az öregeknek az í anyáknak éhségével, hanem könyörtelenül és | folyton drágít, spekulál, nyerészkedik, zsebel.

I Nem ismeri a nagy nemzeti célt, nem törődik j a haza nagy és mérhetetlen szükségleteivel, hanem mint a kártyás csak nyereségre gondol, csak szenvedélyét, a nyerést akarja kielégíteni.

Műveltség, kultúra ez? Kultur emberek ezek a zsebelők vagy kulturruhába öltözött vér- szopók ?

Hiszen az igazi műveltségnek, kultúrának, társadalmulásnak leggzebb, legbiztosabb vonása éppen az, hogy fájdalmat érez, ha embertársát szenvedni, nélkülözni látja. Az a legbiztosabb jele igenis a műveltségnek, ha meg tudja osztani lelkét, szivét azokkal, akiknek az élet nem juttatott még kenyérre valót sem.

Vigasztaló örömmel látjuk, hogy társadalmunkban ilyen igazi krisztusi lelkek sokasága van. Igaz müveit lelkek, akik épen most ezekben a nagy időkben nemesedtek meg, erősödtek meg a szeretet tüzében, hatalmas próbájában.

Ámde a kulturruhába öltözött hiénák, ösztönös zsebelők bitorolják a kultur ember nevét. Ezekre nézve okvetlenül be kell következni a nemezis reakciójának, büntetésének. Miként a természet semmit sem hagy büntetlenül, ha ellene vét valaki: úgy az emberiség törvényei is megfogják találni a maguk elégtételüket.

Sz. H.

Városi közgyűlések.- 1916. évi május hó ly-én. Elnök: Farkas Jenő, kir. tan. polgm. Jegyző: Spáczay Gyula, h. főjegyző, közig, tanácsnok.

Napirend előtt elnök bejelentette, hogy a tanács a marhahús szükséglet kieiégitése ügyében úgy intézkedett, hogy a sülelmedi vásáron vásároltat 8-10 darab marhát; ebből időnként fog egyet-egyet levágatni s azt a hatósági mészárszéken kiméretni; s hogy e célra a felsőbányái takarékpénztár 10.000 korona kölcsönt engedélyezett. Tudomásul vétetett.

Napirendre térve, elnök előterjesztette a gazdasági és pénzügyi bizottság javaslatát, melyei, tekintve hogy a kormány a vasút hálózat kibővítése céljából több vasút építésére szándékozik engedélyt adni, indítványozta, hogy városunknak és a vidéknek Máramarosszigettel való összeköttetése végett a felsőbánya-akna- sugati elsőrendű vasút építésére az előmunkálati engedély kiadását'-* Felsőbánya városa az illetékes helyen 'j ma..,.y részére kérelmezze, mivel ezen vasú' hadászati és gazdasági szempontból előnyt .jelentősége nyilvánvaló. Felolvastatta az e gyban elkészített kérelmet és műszaki leírást. A közgyűlés az előterjesztett bizottsági javaslatot elfogadta s belátva azon előnyöket, melyek városunk forgalmára és fellendítésére származnának, az esetben, ha a szóbanlévő vasút kiépítése teljesedésbe menne, egyhangúlag elhatározta, hogy a felsőbánya-ak- nasugati vasút építésére vonatkozó előmunkálati engedélynek a város részére leendő kiadását kérelmezi s a kérelmet előbb az indokok részletesebb kifejtése és a törvényes kellékekkel felszerelése végett tiszti ügyészneliJ'tadiaT'

Elnök előterjesztette, hog/- amennyiben Szmik Antal igazgató mérnök ezen előbb tárgyalt vasutügyben már eddig is sokat dolgozott s az engedély megszerzése ügyében is tovább eljárni késznek nyilatkozott, méltányos lenne, ha a város az engedélyt megnyeri, sw esetben ezt reá ruházná át; előterjeszti továbbá a gazdasági és pénzügyi bizottság javaslatát, mely e tárgyat a napirendről levenni javasolta. Ä közgyűlés a bizottság javaslatát elfogadta és egyhangúlag elhatározta, hogy ameny- nyiben egy meg nem szerzett dologról határozni korainak tartja, az ügyet ezúttal napirendről leveszi.

— Adjatok enni a fogolynak! Aztán menjen Isten hírével. Nem magyar kém ez. Hiszen nem ért magyarul — beszélt künn egy katona szintén magyarul. De én feléje se pillantottam, mintha sansktvit nyelven beszélt volna. — Enni- inni hoztak, de az ajtót megint reám zárták.

Éhségemet lecsillapítván, megint elaludtam. Éjfél felé ugyanazon kedves női hangot hallottam, mialatt arcomat finom női kezek simogatták. Magyarul persze.

— Keljen föl! Kövessen engem! Megszabadítom. Fölnyergeit ló várakozik ott künn.

— Mit akar tőlem ? Nem értem, mit beszél — válaszoltam ingerültséget színlelve, románul és kérdőleg néztem a nőre, akinek kezében villanyos lámpa volt.

— Mindhiába! — szólt kis gondolkodás után és megfordult, otthagyott.

A nő jelentése nagy zavarba hozta az én biráimat. Mert meg voltak győződve, hogy a menekülésre való ajánlatot megragadtam volna, ha magyar kém volnék. De hát nem vagyok magyar, nem értettem meg a magyar szót.

— Hanem még egy próbát teszünk - szólt a parancsnok és korán reggel maga elé rendelt. Ott volt már egy csomó tiszt, akik többnyire magyarul is beszéltek; de ott volt a magyar- oláh tolmács is. A parancsnok igy szólt a tolmácshoz :

— Kérdezd meg, minő nemzetiségű, nem magyar-e és miképen érez őfelsége a cár és országunk iránt.

A tolmács románul ismételte a parancsnok szavait.- Nemzetiségem román. Egész családom román. De a cárt, mint hatalmas urat és népének bölcs kormányzóját tisztelem a legnagyobb tisztelettel és óhajtom, hogy a háború után a szomszéd nemzetekkel a legmelegebb barátság és egyetértés szövődjék.

A tolmács szavaimat ekképen adta vissza magyar nyelven:- Parancsnok ur! A fogoly azt mondja, hogy teljes leikéből gyűlöli az oroszokot, mert az embergyilkoló háborút mi okoztuk. O megveti a cárt, megvet bennünket és óhajtja, hogy mind az utolsó emberig vesszünk el a csatában, hogy igy a háború egy csapásra véget érjen.

Mig a tolmács igy beszélt, mindenki reám szegezte szemeit, hogy arcomon a gyalázatos árujó szókra a legkisebb változást észrevegyék. Én azonban álltam, mint a kőszobor, néztem, mit beszél az én árulóm ... És sikerült teljes hidegvéremet megőriznem.- Uraim! - szólt egyik tiszt - ez az ember nem magyar, nem kém. Mert szavainak ilyen elferdítésére föl kellett volna háborodnia. De nem értette, mit mondunk. Az a katona, aki őt fölismerni vélte, csalódhatott. Bocsássuk szabadon, hadd menjen családjához.

És szabadon bocsátottak. Még igazolványt is adott a parancsnok, hogy baj nélkül mehessek az orosz táboron keresztül.

Másnap reggel a mi táborunkban voltam.

Harmadnap hajnalban megkezdtük a támadást és az orosz seregen fényes győzelmet arattunk.

Rövid idő múlva vitézségi aranyérmet kaptam ... és hadnagygyá neveztek ki.