Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)

1916-03-02 / 5. szám

FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP

nagyobb megbecsüléssel szól a magyarság nagy értékéről a hadseregben. íme ezek a részletek: „Az egész magyar nemzet lélekemelő összetartása és nagyszerű áldozatkészsége, nemkülönben fiainak halálmegvető hősiessége, melyet a hatalmas világküzdelemben tanúsítanak, olyan tények, melyek elől senki sem zárkózhatok el, melyek mindannyiunkat csodálattal töltenek el s melyeket úgy én, valamint a haderő minden számottevő tagja fenntartás nélkül elismer és méltányol. Teljességgel osztozom excellentiád nézetében, hogy a magya rok nemzeti lelkesedésének megnyilatkozása értékes erőgyarapodását jelenti hadseregünknek. Távol áll tehát tőlem, hogy a magyar elemet háttérbe szorítsam, a haderőben való előbbrejutását meghiúsítsam és dicsőségét elhomályosítsam.

Fájdalom, tény, hogy a magyar elem a tiszti karban a kívánt mértékben nincs képviselve, hogy aránylag kevés magyar tiszt foglal el vezető állást és hogy aránylag kevés a magyar vezérkari tiszt. Csak biztosíthatom excellentiádat, hogy az az igyekezet, hogy a haderőnek a legjobb magyar elemeket megnyerjük, nemcsak bennem, hanem a haderő minden illetékes tényezőjében őszinte támogatóra fog találni, mert a magyar jellem, a magyar temperamentum és a magyar értelem értékes nemzeti tulajdonságait mindnyájan becsüljük.

Levelét a főherceg-tábornagy ezekkel a megnyugtató sorokkal végzi:

— Mindent összefoglalva, még egyszer hangoztatni kívánom, hogy a legteljesebb rokonérzéssel viseltetem a magyarság iránt, hogy annak a haderőben való leendő érvényesülését örömmel üdvözlöm és hogy az illetékes tényezőknél vagy akár a véderő egész kategóriájánál magyargyülölő áramlatok semmi esetre sincsenek. Rosszakarat és irigység, valamint egyesek bűnös túlkapása sohasem irtható ki egészen, de valahányszor ezek napfényre kerülnek, a haderő részéről mindig méltó megtorlásban részesülnek.“

Az egész képviselőház elégtétellel és örömmel hallgatta ezeket a valóban megbecsülő nyilatkozatokat s bizonnyal igy fogadja az egész magyar közvélemény is. Fokozta az öröm érzését Tisza István gróf miniszterelnöknek az a bejelentése, amelyet a király Őfelségének a magyarok iránt táplált érzelmeiről mondott:

Ép az utolsó napokban — mondotta a miniszterelnök — arról is volt alkalmam meggyőződni, hogy a hadsereg legfelső hadurának milyen lelki gyönyörűség ama hőstettek nagy sorozata, amit a magyar nemzet ebben a háborúban véghezvitt. Hogy mily melegen érez együtt a magyar nemzettel ebben a küzdelemképeket, alig ismernének a kép gazdájára. Kopaszra nyirt fejjel, egy hetes borostás arccal, kopott ruhában; de azért éppen olyan kövéren mutatkzonék be, a kép tulajdonosa; csak persze a gallérja más, mert most már hadapród. Fogadott nagymamánknak köszönjék meg irántam tanúsított aranyos jóságát az én nevemben. Hisz nekem nem az a csomag szerezte az örömöt, hanem az, hogy valaki szeretettel gondol az emberre a messzetávolból is. Szegény kicsi lovam nagyon letört; vége bohó ifjúságának; nem viháncol, nagyon megviselte az a hét, amit minden legkisebb fedél nélkül Isten szent szabad ege alatt töltött. Majd megszakadt szivünk, látni, mit szenvednek szegény lovak. Az embernek van lelke és akarata; szegény páráknak pedig hosszú bunda nőtt e nehány nap alatt, és ez pótolja a lelkierőt. Mosdás ? Hát bizony egy hétig nem láttam vizet, de aztán annál jobban esett, amikor a miskolczi honvédek rajvonalában körömkefe használata mellett egy elegáns zománcozott kádban, ami egy kastélyból csak úgy „került,“ megfűrödtem s hozzá még két alkalommal, utánna pedig megnyiratkoztam. Egy nagy haszon van a nem mosdásból; az embernek, megtanulja becsülni és szeretni a vizet. Az én feanette szobalányom (szolgája) még ugyanakkor kimosta a fehérneműimet. Csak 400 lépésre ment végbe ez a nevezetes aktus a musziktól. Most már vizünk több van mint kellene. Egy ásó nyomra már viz fakad uj állásunkban. Itt fedezéket ásni nem lehet, tehát szellős deszka palotában lakunk a föld felett és

ben és mily örömmel fogadja a magyar nemzet növekvő dicsőségét ebben a küzdelemben és ha hozzáteszem azt is: mennyire szenved annak a láttára, hogy bizonyos félreértések, bizonyos súrlódások újból kezdik felütni fejüket.

Mind a két nyilatkozat örömmel töltheti el a magyarságot, mert ime a magyar vitézséget megbecsülik, méltányolják, igazi nagy érdeme szerint s a magarságnak a hadseregben mennnél nagyobk szerepet szánnak. Megnyugtató érzés minden magyar embernek, hogy hazánk miniszterelnöke ilyen nagy gondot fordít a magyarság érdemeinek és érdekeinek istápolására. Hisz Frigyes főherceg szép levele is válasz arra a bizalmas magánlevélre, melyben a miniszterelnök előterjesztést tett a főhercegnek a magyarságról s a hadseregben való helyzetéről. És megnyugtató érzés, hogy királyunk, a legfelső hadúr és Frigyes főherceg, a legfőbb hadvezér, ilyen szeretettel viseltetnek a magyarság iránt.

Jó családi és jó iskolai nevelés.

— Emlékezés Kárpáti Endre tanítására. —

Kolozsvár, 1916. febr. 18.

A magyar tisztviselői kar figyelmébe ajánlja Péteríy Tamás barátunk az OMGE tisztviselője az ő haditervét, mellyel itt a belső fronton akarja megnyerni a csatát. Az ország legintelligensebb hadserege előtt tárja fel praktikus tervét, melyet ő a családjával 1200 □ öl területen való belterjes kertészkedéssel a gyakorlatba be is vezetett. Jól spekulál a székelygóbé, Péterfy Tamás.

Minden üzletben csalódhatik a magyar, de a föld sohasem csalja meg. Viszont a földet sem lehet megcsalni és hazugsággal ellátni, hanem táplálni - zsírozni kell.

Érdekes Péterfy Tamás közreadott haditervében trágyagyüjtési módszere, melyet elemi és polgári iskolás három fiacskája az országúton végez, a kert számára. írja, hogy kijár ezért a hős fiuknak az elismerés. Trágyagyüjtő urfik-nak csúfolják. Nem baj az! Németország gyermekei sok hasonló példát állítanak elénk. De mint Péterfy barátunk úttörő, jeles példája mutatja, nem kell nekünk a némettől mintát kérni.

Magunk rájövünk a többtermelésre, takarékosságra és a munkaszeretetre. így kellene minden szülő, hogy gyermekeit nevelje, csak igy remélhetjük, hogy a belső fronton sem veszítjük el a csatát, amit kint fiaink megnyernek.

Hát a tanítók?

Ezekre hárul nagy feladat a közeli béke leendő katonái nevelése körül.

„Volt nekem sok rósz tanítóm, volt nekem egy jó is“.

Leirom, miként oltotta belénk e jó tanító a munkakedvet és szorgalmat.

várjuk, hogy még lesz tavasz is. Mosdó vizet meg a 3 —4 méteres átmérőjű 12 cm.-es orosz gránát által vájt gödörből hozhatunk.

1916. Január 19.

Aránylag nagy 9 nyugalom, csak egyszeregyszer van egy kis tüzérségi rajtaütés részünkről.

1916. Január 20.

Keresztanyám jóslatai most sem igen szoktak beválni; elfeledték óhajához képest, a muszik a békét karácsonyig megkötni, sőt éppen akkor kezdték el, egy uj támadásukat ellenünk. Biz én megleszek elégedve, ha őszre, vagy télire vége lenne ennek a heccnek. Csak tovább ne tartson. Itt kuksolok, kint az oldalmegfigyelőben tegnap délután óta; most este leszek felváltva. Ma a német repülők napja van. Reggel óta állandóan gyönyörködök a szép hófehér, gyors, de nyugodt röptű fehér galambokban, amelyek nem oly vakmerőek, mint orosz kollegáik. Itt bizony nem a legjobb ellátásban van részünk. A szatmári 5-ik ezred is közelünkben van, a mint B. N. írja, a kivel levelezésben állok. Most ugyanazon posta száma van, mint nekem.

1916. január 21.

Rettenetes, a hó ismét olvadni kezd. Képzelem micsoda sár lesz ismét. Ez a legrosszabb, ami csak létezhetik itt. Ide a posta elsőrangúan közlekedik. 4-5 nap alatt, de úgy tapasztalom, hogy innen bizony 10-12 nap is kell, mig egy- egy lapom haza ér. Még igy is valóságos jó

Iskolai órák után elvitt a kertbe és velünk dolgozott. Bizonyos növények tövére ló- citromra volt szükség. Uccu! Lapátot, talicskát elé és kivezetett a kapniki országúira Péterfy módjára. Kezdetben húzódoztunk, hisz otthon nem szoktuk ezt meg.

Mindegy volt. A kert részére szükséges volt, hozni kellett. Hát felszedtük, behordtuk és a növények tövén elhelyeztük. Kedvvel játék- szerüen, de kellő gonddal végeztük ezt a munkát. Kitüntetés volt, ha egyiket-másikat azzal bízta meg, hogy reggeltől estig a Ligetben, a faiskolában dolgozó 2 — 8 napszámosra felügyeljünk. Ilyenkor hazulról ebédrevalóval elláttuk magunkat, mert a napszámosokat nem volt szabad magukra hagyni. A munkát magyarázni kellett nekik és a fogásokat megmutatni, nehogy a sorok görbék legyenek, vagy a csemetéket kapálás, átültetés közben megsértsék. A napi munkáról naplót készítettünk, jelentést irtunk.

Magunk is oltottunk, szemeztünk gyümölcsfát és ezt játékból némelyik oly tökélyre vitte, hogy a mezőn, vagy erdőalján nőtt vadalma és vackorcsemetéket is beoltották jókedvükből. Nem volt kéznél oltóviasz. Egy kis agyag is megtette a szolgálatot, az oltovány pedig meg- cselekedte azt a bolondot, hogy — megfogam- zott. És ez a gyerekjáték annak a fiúnak serdülő korában mekkora örömöt okozott! Ez örömben a föld, a levegő és napsugár, mint hű munkatársak, részt vettek.

Az én tanítóm műkedvelői előadásokat is rendezett. „Körmölgettük, mint más a szinlapot.“ Akkor még a kőnyomda is ritkaság volt vidékünkön.

Az üldözött honvéd, a Peleskei nótárius s más érzékeny dráma, vígjáték és népszínmű 10-10 szinlapjáért kaptunk egy-egy szinlapirói jegyet a karzaton. Az írást két nap, iskola után elvégeztük. Ki volt boldogabb, mint mi.

Különben komolyabb dolgokat is Íratott velünk a tanító.

Másoltuk az egyházi jegyzőkönyveket s választási listákat, hogy kik szavaztak Luby Zsigmondra, Szaplonczayra s kik Gellért Lászlóra az egyház testületében ?

Milyen boldog voltam, mikor tudtomra adta, hogy Írásom felmegy a vallásügyi miniszterhez.

Igaz, hogy mi, 10 — 12 évesek már akkor helyesebben irtunk, mint a sok mai, frontiszonyban sínylődő, frissen érett, vánnyadt arcú kikent szemöldökű piperkőc öreg ifjú szoknyahős.

Az iparművészetből is kivettük a részünket. Tanítónk egyetlen könyvkötője volt kis városunknak. Mi voltunk az inasok és segédek. El is loptuk a mesterséget F. J. külön-külön fekete cukorpapiros táblába kötötte jegyzeteit, kívül fehér címkével ellátta s a füzetet gondosan körülvágta.

Én Papp Marci barátommal (ma városi

tétemény ránk nézve a posta. Úgy várjuk mindennap, mint a Messiást. Ma például a 18-iki lapot kaptuk meg, amelyik Montenegró kapitulációjáról számol be. Az „Uj idők“ a Milliók Könyvével s ezen kívül a Pesti Hirlap és az Újság napilapok, no meg az Est járnak hozzánk. Most már csak hárman vagyunk tisztek az ütegnél. Az üteg parancsnokunk még december 28-ika óta kint van a főmegfigyeiőben. Azóta nem is láttam. Az első tisztünk a hó eleje óta bent van a trénünknél, ott van az ezredparancs- nokságunk is. így csak hárman vagyunk, egy tartalékos főhadnagy, eperjesi ügyvéd, G. hadnagy és én. Van még egy érdekes társunk B. Ricsi (Rudolf) hadapród jelölt. Tehát csak hárman vagyunk, pedig 5 tisztnek kellene lennie. Nekem szakasz parancsnoki beosztásom van, s emellett még minden második nap 24 óra szolgálatot tartok, egy oldal megfigyelőben ; ahol egyedüli kívánságom csak az, hogy annyi körmöci aranyam lenne, ahány egér van itt. Azt hiszem, abban az esetben, az én jelenleg szerény szavam is döntő befolyást gyakorolna a háborúra ; olyan gazdag lennék. A hideg ismét mulóban. A kegyetlen sár meg ismét kezdődik. Azt hiszem, a muszik ki is fogják használni a kedvező meleg időjárást és ismét támadni fognak; legalább erre vall a sok megtisztelő repülő látogatás. Még éjjel is el-el látogatnak egyik-másik faluba, le is teszik névjegyüket 2 — 3 bomba kíséretében. A tegnapi gyönyörű holdvilágos éjjelen 3 is pattogott a fejünk felett, mig napközben csak a gyönyörű hófehér német galambokat láttuk.