Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1915-12-09 / 25. szám
XX. évfolyam. «35. szám. 1016. deczember FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, ÉS VEGYESTARTALMU LAP. == MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FARKAS JENŐ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Szerbia végzete. Szerbia napjai meg vannak számlálva. Vert hadserege minden irányból kétség- beesetten hátrál minden oldalról győzelmesen előnyomuló seregeink elől, napnap után rettegve, hogy bezárul körülötte a mi seregeink gyűrűje, s az egész szerb sereg mindenestül fogságba kerül, vagy ha meg nem adja magát, teljesen elpusztul. Szerbia három fővárosa, Belgrád, Nis, és Uszküb a mi kezünkben van. Vala- mennvi erődjét és városát a mi katonáink tartják megszállva. Valamennyi vasútja és számottevő közlekedési útja a mi hadseregeink céljait szolgálja. Területének legnagyobb résszét már elvesztette. Nem maradt belőle más, csak egy Montenegróval és Albániával határos kis darab, amelyen se vasút, se igazi országút nincsen, amely szegényes, gazdasági jelentőség nélkül való, uttalan hegyvidék. Ide szorult be a szerb hadsereg, erre menekült Petár király, erre fut Pasics és a szerb miniszterek, az orosz, angol, francia és olasz követtel egyetemben. A földjevesztett ország, a kátyún át menekülő király, a földönfutó kormány örökké emlékezetes példa marad az emberiség történetében, bizonysága annak, hogy van igazság és van bünhődés. Szerbiát utoléri méltó végzete mindazokért a bűnökért, amiket szomszédjaival, jóltevői- vel, szövetségesével elkövetett. Évtizedeken át megmérgezte ez a kis ország a Balkán életét és álnok aknamunkát végzett Magyarország és Ausztria ellen, holott ez volt védelmezője, jóakarója, ennek köszönhette területének megnagyobbitását és azt, bogy királysággá fejlődhetett. Hálából mindezért feldúlta a monarchia belső békéjét, gyilkos merényletekkel üldözte vezető egyéniségeit és végül Ferenc Fer- dinánd meggyilkoltatása révén rászabadította az emberiségre ezt a mostani világháborút. Milliónyi elesettek vére, még több milliónyi embernek szenvedése és nélkülözése mind Szerbia fejére hoz átkot. Az az ország, mely a legvakmerőbb és leggonoszabb volt hatalmas ellenségeink szolgálatában, most Oroszországtól, Angolországtól, Francia és Olaszországtól elhagyva, tehetetlenül, összezúzva, végzi utolsó vergődését. Még nehány nap és Szerbia elvégeztetett. Déli határainkon nem lesz többé ellenség. Hacsak Szerbia pártfogói be nem váltják ígéretüket s csapatokat nem küldenek a Balkánra. Ám ha meg is teszik ezt, akkor is elkéstek : Szerbián már nem fognak segíteni s csak magukat szolgáltatják ki a mi győzelmes seregeinknek. így hát Szerbia elfoglalásával véget ér a világháborúnak egyik legnevezetesebb döntő szaka, amely után eggyel kevesebb lesz az ellenségünk és eggyel nagyobb döntő győzelmeink száma. így jutunk egyre közelebb a diadalmas békéhez. I. m. Harctéren levő fiainknak legkedvesebb ajándék egy hazulról küldött----------------hírlap. ----------------Em lékezzünk. Hervadozott már ligetünk, az ősz bágyadt napaugaraiban változatos színekben pompáztak a hullámos erdők, hol vörös, hol sárga, hol sárgás vöröses, hol vöröses sárgás leveleket hullató lombjai s a színek e gyönyörűségébe imitt amott egy-egy csoport fenyő haragos zöldje temetkezett bele. Pompázott az ősz sajátos felséges színeiben, amelyet festő ecsetje inegpingálni nem tud csodás művészetében. Halk morajlás hangzott olykor olykor, mintha a föld méhében zúgott, forrott volna valami. A löld azonban nem mozgott, nem ingott, a morajlás nem a föld méhéből származott, a szellő hozta a dörgéshez hasonló hangokat s azok a dörgések, nem a haragvó föld szülöttei voltak, hanem a ránk zudult muszka hadaké, kik betörtek a Kárpátokon s a Tisza völgyén nyomultak előre. Határainkat lépték át a felderítő szolgálatot teljesítő kozákok csapatai. Határaink védtelenül álltak városunkban, sőt e vidéken sem volt katonaság, jöttek a kozákok bátran, egy csoport Kapnikbányának tartott, a másik csoport kozák Felsőbányának. A mindjobban klizeledő morajló dörej félelmet„tá- masztott e vidék lakosságában. Sokan elmenekültek és volt futása a bérkocsisoknak a szélrózsa minden irányában, de szaladt a vonat is megterhelten a Szilágyság több biztonságot nyújtó völgyes bérces falvaiba, városaiba. Az izgalom Nagybányán és a vidéken tetőpontra hágott, a sok menekülő idegent tenger árként öntötte városunkba a keleti vidékről a gyalogösvény és kocsival járható hegyvölgyi ut s a széles országút. Kétségbeesés mindenütt ! Egy izgalmak között átélt éjszaka után röppent a hir városunkba, hogy a kozákok már Krácsfalu határában is felbukkantak s a múlt éjjel Kapnikbányán 30 muszkát vendégeltek meg s igy már nekünk nagybányaiaknak menekvésünk nincs és nem is lehet . . . De jött ám a szomorú hir nyomába egy TÁRCA. Az én honvédezredem. — irta: Révai Károly. — Halucinálok ! Kürtök harsogását, Dobpergést hallok. Remeg a szivem. Most vonul éppen a lelkem kapuján át, A huszonnégyes, az én ezredem ! Lábak dobognak, vezényszó cikázik, A fiuk ajkán induló cicázik. Jó Istenem! Mi lesz hát most velem? Csatába indul az én ezredem ! Az asztal mellett, térképre hajoltan Járom idegen ország útjait. Erdőn, mezőn, hol még sohasem voltam, Nyomozok íolyton-folyvást valamit. Vasút mentén, folyók, patakok partján, Hegyek lejtőjén, szakadékok martján Keresi láztól kigyuladt szemem : Hol jársz én édes honvédezredem ? Ó, merre vagytok hűséges pajtások: Székely testvéreim s jó román fiuk! A „hadnagy ur“ könyezve gondol rátok. Mert az ő napja már lealkonyult. Él-e csak egy is, kikkel együtt voltam? S Te, akivel én olyan sokat hajoltam, Öreg Dabóczi, vén őrmesterem ? Hol jársz én édes honvédezredem! Hej, tisztitársak s ezredes ur Honig ! Emlékeztek Kőrispatakra még ? Ahol a „grófné“ nagy ebédjén végig, Úgy tüntetett az ifjú nemzedék. A tisztikarnak szónoka én voltam, S az „ezred apja“ szivemre borultan Testvéri csókot váltott ott velem. Hol jársz én édes honvédezredem ! Ujjam remeg a térkép egy-egy pontján S izgalmas lázzal megdobban szivem; Ott állanak ők a csatatérnek frontján S acél kezük a töltött fegyveren. Ágyuk dörögnek, gránát bug a szélben, De meg nem torpan egy sem a veszélyben. „Hurrá“ és „Rajta“ tör ki lelkesen: Itt, itt van az én honvédezredem! Egy köny gurul a térképre szememből S a festett hegy-völgy vérré változik; Zöld hegyek orma úgy piroslik ettől, Mintha pipacsból tenger volna itt. Villogni látom ezredes ur kardját, A frontot székely s román fiuk tartják, Aztán előre egy ugrást teszen, S utána lendül az én ezredem „Fiuk előre“ S áttörik a gátot A felduzzasztott tenger habjai; Elöntik végig az egész világot, Mert nem tud senki ellentállani. Bajtársak! látlak rohanni a tüzbe, Az ellenséget szakadatlanul űzve. Te vagy, te vagy! Tied a győzelem Ó huszonnégyes, édes azredem ! Megáljatok ! Hadd kössem föl a kardom, Hadd menjek én is veletek fiuk! Hiszen nem élet pihenni a parton, Amialatt a tenger árja zug. De lábam roekad, megtörték az évek, Nincs egyebem, csak egy-egy gyönge ének, A térképen mereng fáradt szemem S kereslek, hol jársz édes ezredem ! . . .
