Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1915-11-25 / 24. szám
TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, ÉS VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyeit FARKAS JENŐ * A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére | Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá t ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- í zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Nem fogytunk el még és nem is törtünk meg, hála az Istennek. Sőt, mikor az itthon maradt acél-izmos férfiakat utcáinkon és kávéházainkban látjuk, megkell állapítanunk, hogy még az idő sem érkezett el, ami a muzulmánoknál szent háborút jelent. Mikor mindnyájunknak el kell menni. Ez a „maroknyi“ magyar nép, úgy látszik, kifogyhatatlan. És meg nem törhető. Nem mi mondjuk. Ellenségeink kiáltják — hangosan. A sorozások, a bevonulások egymást váltják fel. A magyar nemzet embererdejében, tagadhatatlanul erős és sürü fejszecsapások nyomán is, még mindig millió és millió élőfa állés vár a nagy, önvédelmi karba való vonulásra. S akik még mindig a térképeken, a kártyajátékokban, a börzén rendezik a csatákat, ha kell.. . reájuk is sor kerül. Sorozás gyakran van. S még gyakrabban lesz, ha szent ügyünk, diadalmas befejezés felé közeledő háborúnk az utolsó, nagy döntésnél úgy kívánja. S ha egyszer a magyar ember felölti a katona ruhát! Nemcsak ember, nemcsak magyar — de hős is. Nem az az ember, kit oly sokszor gépnek tekinthetünk; hanem igazi katona, aki tudja hova és miért indul. Aki tele van lelkesedéssel, elszántsággal hazájának szeretetével és a nemzete jövőjének gondolatával. Csudás korszakai mindig voltak e nemzetnek a századok zúgásában. De ez az idő, de ez az önvédelmi harc felülmuliotta az emberit. Itt az égi segítség, a Gondviselésbe vetett nemzeti hit sugározza át — a nemzet lelkét. Ki hitte volna, hogy ezekben az öreg népfelkelőkben például annyi fizikai és erkölcsi lé- lekerő van ? Képzett, lángeszű hadvezérek füT A R C A. Táv aszó dik. — Irta: Józsa Antal. — Tél se volt még, tavaszodi/c már is: Mienk vjra Nándorfehérvár is. Utcáin már magyar nóta zenghet, Magas ormán fagyos szellő Magyar zászlót, háromszintű, lenget. Fagyos szélvész jeges esőt rostál, De csapkodhat, kavaroghat most már! Ila szekerce hullik is az égből, Minden dühös ellenségünk Erősége, reménysége szétdöl. Ködös égalj Keleten már pirkad, Északon is nekünk kél föl a nap. Délen is csak miránk derül fénye, Köröskörül reánk ragyog — És nekünk még Nyugaton se mén le. Hegyeinken örömiüzek gyulnak, Merre csak a véres csaták dúlnak, Azt suhogják a gépmadár-szárnyak: Magyar hadak, mint hajdanta, Győzelemről győzelemre szállnak. zik életgondoktól barázdás homlokukra a babért . . . Ki hitte volna igen, hogy deresedett fővel, a meghitt családi körből taló kiszakitással, ezek az öreg katonák oly derült, elszánt lélekkel induljanak a nagy, véres csatákba ? Hiszen ember — az ember. A családi fészektől való bucsuzás talán a legnehezebben elviselhető bucsuzás. A lelki és vérbeli életszálakat elszakítani, már magában véve is: hősiesség. És ezek a hősök egy-egy megcsillanó köny- nyel, egy-egy forró csókkal elszakítják e szálakat. Es aztán? Nem a vén asszonyok hivatásos sírásával, nem zúgolódó panaszokkal, hanem a katonának erős leikével, a komoly idő tudatával, az életnek és halálnak számvetésével állanak sorba. Ilallottátok-e énekes dalukat, mikor utcáinkon végig vonultak ? Azt az énekes dalt, mely még nagyon sokáig jövendő nemzedékeinkben is visszhangzani fog. Én hallottam. És szememben megcsillant a büszke könny, lelkesen áldottam a jó Istent, hogy magyarnak születtem. Oh nem, nem fogyhatunk mi el! Csuda történik itt. Bölcs Deák Ferenc, aki hirdetted egykor, hogy a magyar anya csak egy gyermeket szül évenkint a haza védelmére . . . csoda történik — itt, Magyarországon. Nem fogyhatunk el és nem törhetünk meg. És elérkezik a mi diadalunk. Sose fogyunk el! így akarja — a mi Istenünk. A magyarok nagy Istene. Harctéren levő fiainknak legkedvesebb ajándék egy hazulról küldött ---------------- hírlap. ----------------Tö rök testvér, német sógor együtt. S hozzájuk már a bolgár is meggyütt. Ezer erdő teremj babérágot: Magyar baka, ily társakkal, Leteperi, legázolja az egész világot! Egy nemes ellenség. Egy 1915. évi májusi nap hajnali szürkületénél zászlóaljunk rohamra indult a francia lövészárok bizonyos kiszögelő szakasza ellen. A támadók elsősorában voltam. De alig száz méternyire lövészárkainktól az ellenfél heves fegyver és gépfegyver tüzétől, balkaromon és mindkét combomon súlyosan megsebesültem. Földre zuhantam és a hasitó fájdalomtól alig tudtam megmozdulni. A mieink kénytelenek voltak visz- szavonulni árkaiba, mert az ellenséges állás sokkal erősebb volt, mint hittük. Néhány pajtásommal együtt a két ellenséges állás közt feküdtünk, hol két oldalról voltunk kitéve a gyilkos tüzelésnek. De a kölcsönös tüzelés nemsokáig tartott, mert a franciák átmentek ellentámadásba. A franciák közt sok Senegal néger volt, akik vad, embertelen üvöltéssel rohantak előre az első vonalban. Sok ellenséges katona rohant keresztül rajtam, de sokan közülük elestek, mert a mieink heves tüzelésbe kezdtek. Alig tiz perc múlva az ellenséges támadás súlyos veszteségek között összeomlott. A fennmaradtak rémülettel menekültek vissza. Mig Több világosságot. Tűrhetetlenné kezd vállni ismét a helyzet az aprópénz különösen az ezüstpénz hiánya miatt. Ez a baj két forrásból szakad reánk. Egyik a sötét tudatlanság, másik a lelketlen gazemberek vakond módra űzött gyalázatos spekulációja. Ez a két baj nem jelentkezik önállóan, sőt nagyon is szerves összefüggésben van egymással. A bűnnek saját jól jövedelmező céljai érdekében szüli a butaságra, ápolja, növeli és szaporítja tehát gondosan, szorgalommal A mai idő különösen alkalmas erre a célra, az egyszerű nép, a gyámoltatan asszonysereg, aki nem látja be, nem fogja fel a helyzetek változását s azok következményeit, könnyen befolyásolható, gyorsan kivethető, anélkül is gyengén álló sarkából, hamar megrémül, még hamarabb elhisz minden esztelenséget, ilyenkor aztán cselekedetekben nem várhat ezektől okos dolgokat. A bujkáló gazembereknek pedig ez kell: ilyen népségtől, az igy preparált anyagtól aztán egész könnyűszerrel lehet keresni. - Elhitetik először, hogy a bort, marhát, lovat, élelmiszert jó lesz eladni, mert különben mindet elveszi az állam ingyen vagy potomáron. Megveszik tehát ők és ők adják el az államnak uzsora árban. Elhitetik, hogy a papírpénz elvesz, lebélyegzik fele árra, azzal nem lehet fizetni, ha jön a muszka, mert annak csak ezüst kell, meg arany; megveszik tehát 20-30 százalékos levonással, akitől tudják, aki pedig nem adja, az igyekszik ezüstre, aprópénzre váltani, amit aztán eldug, nem adja senkinek; igy aztán lassan az aprópénz eltűnik a forgalomból. Előáll a mai helyzet. Ami kevés okos szó itt-ott elhangzik, az ugyan falra hányt borsó marad. Hogyne, mikor látják, hogy üzletek, bankok, hivatalok sem akarnak váltani, nem adnak aprópénzt. A világért sem hinnék el, hogy azért nem adnak, mert nincs, mert nem hoz senki, mert eldugták. egyrészt örvendtem az ellenséges támadás meghiúsulásán, aggódva gondoltam másrészt arra, hogy a visszavonuló ellenség esetleg magával czipel, s igy fogságba esem. Ezért nagy fájdalmaim daczára arcomra feküdtem s halottnak tettem magam. Egyszerre csak erős lökést kapok a hátamba, miközben halk nyögést hallok fejem fölött - egy elbukott ellenséges katona teste zuhant rám. - Minden erőmet összeszedve megfordultam, s láttam, hogy egy francia káplár a reám esett sebesült. Midőn a francia észrevette, hogy még élek, nagy fáradsággal levonszolta magát testemről és mellém feküdt, balkezét mellére szorítva, hol piros vér foltokat vettem észre. Kis vártatva hozzám fordul és elég jó németséggel megszólít : „Bajtárs mellem át van lőve, rettenetesen szomjazom. Mily hálás volnék neked «gy korty italért!“ Kulacsomban még volt egy kis fekete kávé. Miközben a harci lárma még körülöttünk tombolt, sebesülten jobbommal kulacsom után nyúltam s oda nyújtottam az ellenségnek. Az mohón szürcsölte ki annak tartalmát és kimond- hatatlannl hálás, fájdalmas, pillantással adta vissza kulacsomat c szavakkal: Köszönöm német bajtárs, ezerszer köszönöm, most sokkal könny- nyehben érzem magam. A jó Isten fizesse meg! A visszavert vörösnadrágosok hanyatt-homlok futottak vissza árkaikhoz, anélkül, hogy törődtek volna velünk. Bizalommal s megnyugvással tekintettem szét a csatatéren, amelyen már csak néhány visszafelé száguldó ellenség volt
