Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1915-11-25 / 24. szám
Hivatalosan megállapított tény, hogy ezeknek a lelketlen üzérkedéseknek melegágya a korcsma. Onnan terjed a maszlagozó beszéd s ut tova hiresztelve veszedelmet, rémitve azokat is, akik ott nem voltak, kárt, veszteséget, bajt okozva az egész vonalon. Mindez a sok baj, kár és veszteség csak azért, njert a nép csak szamár és bolonditó beszédet hall, helyes fogalmakkal, okos tanáccsal nincs aki ellássa. Magára van hagyatva, tesz- vesz a maga feje és maszlaghintők érdeke szerint. Az igy teremtett állapotot aztán rendeletekkel, paragrafussal, zsandárral nem lehet jóra változtatni. Hazafias és nagyszerű szerep várna itt a papokra, ők volnának hivatva a néppel okosan beszélni, ők tudnák a helyes nézetre terelni, ha erre a célra felhasználnák a katedrát, ami a mai időkben különösen, de általában semmikor sem esnék a vallásosság rovására, hiszen a krisztusi példabeszéddel szinte ugyanezt a célt szolgálták sok tekintetben s most is szinte kínálkoznak erre. Már pedig a mi papjainkat, akármely vallásfelekezethez tartozzanak, jó hazafiaknak ismerjük, vegyék hát ezt az ügyet is kezükbe, teljesítsék e téren is hazafias kötelességüket, nagy dolgokat művelhetnek, melyekért az ország hálás lesz. Különfélék. Farkas Jenő polgármester királyi tanácsos. A budapesti közlöny 268. számában, 1915. november 19-én közölte: Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztésére Farkas Jenőnek Felsőbánya rendezett tanácsú város polgármesterének, buzgó és sikeres hivatali működése elismeréséül, a királyi tanácsosi címet díjmentesen adományozom. Kelt Bécsben, 1915. évi november hó 5-én. Ferencz József s. k. Báró Roszner Ervin s. k. A m. k. belügyminiszter leirata ez : Nagyságos Farkas Jenő urnák, Felsőbánya r. t. város polgármestere Felsőbánya. M. kir. Belügyminiszter 39484. ein. sz. Ő Császári és Apostoli Királyi Felsége 1915. évi november hó 5-én kelt legfelsőbb elhatározásával polgármester urnák buzgó és sikeres hivatali működése elismeréséül a királyi tanácsosi címet díjmentesen legkegyelmesebben adományozni mélíóztatott. — Erről Nagyságodat örvendetes tudomás végett értesítem. Budapest, 1915. évi november hó 15-én. Sándor János s. k. Csaba Adorján főispán a következő értesítéssel küldötte meg a belügyminiszteri leiratot: 1221 — 1915. ein. szám. Nagyságos Farkas Jenő kir. tanácsos Polgármester Urnák, Felsőbánya. Ő Császári és Apostoli Királyi Felsége folyó évi november hó 5-ik legfelsőbb elhatározásával polgármester urnák huzgó és sikeres hivalátható, mig körülöttem számos sebesült és halott feküdt. A néhány menekülők közt volt egy magas, erős senegali néger ... aki véletlenül megpillantott engem. Anélkül, hogy törődött volna az utána zuduló német golyókkal, vad ordítással macskaszerüen előrehajlott állásban tört felém. Kimondhatatlan rémületemre láttam, hogy ez a vad ember rajtam, szegény gyámoltalan sebesülten akarja kitölteni bosszúját. Jéghideg verejték futott végig hátamon . . . minden seb- fájdalmam elmúlt e pillanatban a nagy veszély gondolatára, hogy a fanatikus fekete most le fog mészárolni engem . . . ájuldozva lehunytam a szemem s Istennek ajánlottam szegény lel- kemet. A mellettem levő francia káplár, velem együtt megfigyelhette a fejleményeket, mert franciául kiáltott valamit Senegalinak, amit én nem értettem. Felnyitottam a szemem és láttam, amint a néger fogait csattogtatva s vadul forgatva szemeit, egy lépést meghátrált, azután néhány francia szót mormolt, miközben ördö- giesen gúnyos ábrázatot vágott. Ebből következtettem, hogy a vad ember a káplár parancsa daczára megmaradt szándékánál. Nem is tévedtem. Egyetlen ugrással mellettem termett; láttam a bajonetjét villogni és már az az érzésem volt, mintha mellembe mé- lyedt volna. — Ekkor egyszerre csak a mellettem fekvő francia káplár hangos kiáltását hallom, „Kanaile ! Vad kutya !“ és gyors egymásutánban két pisztolylövés dördült el és az FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP tali működése elismeréséül a királyi tanácsosi címet díjmentesen a legkegyelmesebben adományozni méltóztatott. Midőn az erre vonatkozó okmányt mellékelten megküldöm, nem mulaszthatom el, magam részéről kifejezést adni örömömnek afelett, hogy odaadó, becsületes munkássága a legfelsőbb helyről is megfelelő elismerésben és méltánylásban részesittetett. Kívánom egyúttal, hogy a város polgárságának szeretetében áldásos működését még nagyon hosszú ideig folytathassa. — Fogadja őszinte tiszteletem nyilvánítását. Nagykároly, 1915. évi november hó 19. Csaba főispán. Az üdvözlésre megjelent városi tisztviselők jó kívánságait Stoll Béla v. ügyész tolmácsolta. Üdvözletek : Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület. E. 2467-1915. Nagyságos Farkas Jenő kir. tanácsos, polgármester urnák, Felsőbánya. Mélyen Tisztelt Királyi Tanácsos Ur! Sok bánatot hozó hir között végre egy napsugár ! Sok szomorúság után végre öröm! Megszámlálhatatlan részvétnyilatkozat után végre egy üdvözlés ! A hivatalos lap mai száma hozta hírül, hogy nagyságodat a király kegyelme, a királyi tanácsosok sorába emelte s ezzel egyet a körünkből legmagasabb kitüntetésére érdemesített. Kitüntetés érte ezzel egyik ős bányavárosunkat, szép Felsőbányát! dicsőség érte evvel a „Nagybánya vidéki bányaegyletet,“ amely Nagyságodban érdemekben dús elnökét tiszteli, de közvetlenül egyesületünknek is jutott a kitüntetés fényéből, mert Nagyságod mint a Nagybánya vidéki osztályalelnöke, egyesületünk vezetőinek egyike! kinek szives jó- akaratu támogatását továbbra is kérjük. Egyúttal kérem fogadd az én legőszintébb szerencse- kivánataimat is, és engedd, hogy az egyesület nevében tolmácsolt üdvözléshez szerény magam is csatlakozzam az öreg bányász igaz „Jó szerencsét“ kívánással. Budapest, 1915. november hó 19-én. Megkülönböztetett tisztelettel. Lit- sichauer Lajos s. k. titkár. Nagyságos Uram ! Fogadja legőszintébb szerencsekivánataimat. Nagybánya, 1915. november hó 20. Kitűnő tisztelettel: Neubauer Ferenc miniszteri tanácsos. Kedves Barátom !_A királyi tanácsosi címnek adományozásával 0 Felsége által történt legmagasabb kitüntetésed alkalmából, midőn őszinte örömmel üdvözöllek, egyben a legjobb szerencsekivánataimnak adok kifejezést. Őszinte régi hived. Felsőbánya, 1915. évi november hó 20-án. Bradofka Frigyes magyar kir. főbányatanácsos. Ad Plurimos annos. Nagybánya, 1915. évi november hó 20. ölel : Révai Károly. Palmer Kálmán főrendiházi elnöki tanácsos. Szívből gratulálok kitüntetésedhez. Kitüntetésedhez örömmel gratulálok. Ha- rácsek László min. tanácsos. Királyi tanácsossá történt kinevezése alkalmából, úgy a magam, mint a városok Orafrikai, mint egy jól táplált tigris rettenetes ordítással, egész hosszában elterült a földön, miközben a fegyver kiesett kezéből. Szinte megmeredtem e jelenetnél. Az első pillanatban nem tudtam felfogni, hogyan lehetséges, hogy a francia káplár, az én ellenségem saját katonáját lelövi ... A mindenható mentő angyalt küldött nékem az ellenségben — az ellenség ellen . . . „Ez a fekete vadállat, téged gyámoltalan sebesültet meg akart gyilkolni. Hálát adok az Istennek, hogy e bestiát idejekorán leterithet- tem“ szólalt meg a francia káplár. „Bár ellenséged vagyok e vad tettét nem engedhettem volna meg soha !“ Sírtam örömömben és hálát rebegtem nemes életmentőmnek. További szavaiból megtudtam, - hogy egy francia katholikus pappal van dolgom. Szivem melegebben dobogott, midőn most a németek tartalékukkal megerősítve, második támadásra indultak. Tenger hullámaként ellen- álhatatlanul nyomultak előre csukaszürke pajtásaim. Ezúttal sikerrel járt a roham. Hurrá! kiáltásokkal nyomultak be az ellenséges lövészárkokba és kiszorították onnan a vörösnadrágo- : sokat. Végre tehát életmentőmet és engemet j szanitéc embereink összeszedtek és sebeinket bekötözve szerencsésen tábori kórházba hoztak. w szágos Kongresszussá nevében őszinte örömmel gratulálok. Bárczy polgármester. Királyi tanácsosnak történt kinevezésed al kalmából őszinte szívből gratulál Csaba Adorján főispán. Legfelsőbb kitüntetésedhez igaz szívből gratulál Vagner Sándor kir. tan. polgármester. Losoncz. Szívből jövő jókivánatokkal üdvözöllek legfelsőbb kitüntetésed alkalmából. Csesznák Gyula kir. tan. polgm. Beszterczebánya. Legfelsőbb helyről történt kitüntetésedhez fogadd legszivélyesebb üdvözleteim. Nagybánya, 1915. évi november hó 20. Tisztelő hived Veress József m. kir. főbányatanácsos. Kedves Barátom! Ebben a pillanatban értesültem szép kitüntetésedről, mellyel a királyi kegy városunk s szeretett hazánk érdekében kifejtett nemes fáradozásaidat jutalmazza. Szívből kívánom, hogy a nagy elismerés fölötti örömödet Isten kegyelme s áldásai szenteljék meg s e kegyelem, ez áldás áradjon kis családodra s mindnyájunkra, kik buzgón kérjük őt, hogy Téged még sokáig éltessen! Felsőbánya, 1915. november 21. Sz. barátod Pály Ede esperes-plébános. Kedves Barátom ! Legfelsőbb kitüntetésed alkalmából örömmel és szívből üdvözöllek. Szívélyes üdvözlettel vagyok, őszinte igaz hived Horváth Kálmán, kir. tanácsos. Selmec és Béla- bánya sz. kir. bányaváros polgármestere. Kedves Barátom! Legfelsőbb kitüntetésed alkalmából őszinte szívvel gratulál és legszivélyesebb baráti üdvözletét küldi régi barátod. Budapest, 1915. november 19. felsőbányái Las- ner Gusztáv ny. m. kir. Allamrendőrségi főtanácsos. Kedves Jenőm ! Fogadd kitüntetésedhez régi kamarásod legőszintébb szerencsekivánatait élj boldogan, őszinte hived dr. Kaldrovits Géza a Magyar Jelzálog hitelbank helyettes igazgatója. Budapest. Mint fáradhatatlan munkálkodásnak ismerője szívből üdvözöllek kitüntetésed alkalmából Váradhy Lajos. Városok lapja főszerkesztője, titkár. Szatmár. Kitüntetésednek szívből örül és Istennek további áldását kéri életedre és működésedre Bodnár György tanfelügyelő. Kedves Jenő! Az „Est“ folyó hó 20-iki számából örömmel olvastuk királyi tanácsosi címmel történt kitüntetésedet. E legfelsőbb helyről jött magas kitüntetésedhez meleg baráti szeretettel gratulálunk s kívánjuk, hogy a Gondviselés tartson meg szeretett városod szolgálatában jó egészséggel igen sokáig. — Szives barátsággal Aranyosmegyes, 1915. november 21. Hubay Zsigmond, Böszörményi Zsigmond. Brassó. Kitüntetéséhez szívből gratulál Dózsa János szakisk. igazgató Brassó. Nagykárolyban átutazóban olvastam kitüntetésedet. örömmel és tiszta szívből gratulálok. Makutz Gyula áll. főnök Érmihályíalva. Kedves Barátom ! Királyi kitüntetésedhez szívből gratulál tisztelő hived: Czier Ferenc plébános. Kitüntetésed alkalmából meleg barátsággal köszönt. Nagybánya, 1915. november 20. tisztelő hived: Szabó József m. kir. főerdőtanácsos. Nagybánya, 1915. nov. 26. Nagys. Farkas Jenő kir. tanácsos polgármester urnák, Felsőbánya. Királyi tanácsosi kitüntetéséhez szivem melegével őszintén gratulálok. Adja Isten, hogy azt a jól megérdemelt kitüntetést, a melynek fénye Felsőbánya várost is bearanyozza, jó erőben és egészségben igen sok számos éven át viselhesse, szeretett városa és az onnan elszármazottak őszinte, igaz örömére. Hazafias üdvözlettel: Kupás Mihály, a nagybányai Ipartestület elnöke. Hollós Oszkár szatmár-nagybányai vasút igazgatója. — p. f. Hollós Jakab mérnök, nyug. vasúti főfelügyelő. - p. f. Mélyen tisztelt Polgármester Ur! Magas kitüntetése alkalmából fogadja legőszintébb jó- kivánataimat és tiszteletemnek nyilvánítását. Szívélyes üdvözlettel: Budapest, 1915. november 20. Dr. Pálfy Mór m. kir. főgeologus, a magy. tud. akadémia I. tagja. Nagys. királyi Tanácsos Ur! A hivatalos lapból olvastam a kitüntetést, amelyhez|a legtisztább szívből gratulálok, mint felsőbányái ember. Az apám évek hosszú során át a forradalom után tanítója volt a városnak. Mindig kellemesen emlékszem vissza szülővárosomra. Adjon