Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1915-08-05 / 16. szám
Felsőbányái Hírlap datlanul folyik. A mi hadseregeink hol messze az észak-orosz tartományokban, hol amazoktól 700 kilométernyire, Bukovinában, hol Galíciában, hol Dél-Lengyel- országban, hol Eszak-Lengyelországban csapnak le az oroszokra. Egyik meglepetés a másikat követi és májustól mosta- nig, nem egész három hónap alatt, két tucatszor olyan súlyos vereség érte az oroszokat, amilyenhez fogható kudarcot keveset jegyeztek fel a háborúk történetében. Minek elsorolni a mi diadalainknak és az oroszok vereségének ezt a hosszú láncolatát! Hisz mindnyájan mohón vártuk ezeket az eseményeket és minden győzelmünknek hírét mélyen bevéstük emlékezetünkbe. Hogy mit vesztettek az oroszok — sok milliónyi embert fogolyban, halottban és sebesültben, ezernyi ágyút és gépfegyvert — s hogy mit nyertünk mi, azt is szinte fölösleges számokban kimutatni. Mert fontos az, hogy számbeli erőben mennyire gyengítettük meg az ellenséget; fontos az, mennyi fegyverét és lőszerét vettük el; fontos az, mennyi elfoglalt területet hódítottunk tőle vissza s viszont mennyit foglaltunk el az ő országából. De mindennél nagyobb és döntőbb jelentőségű a mi erkölcsi nyereségünk és az ellenség erkölcsi vesztesége, mert a szakadatlan diadalok hosszú láncolata megingatta az oroszoknak tömegükben való bizalmát, győzelmi hitét. Ahol olyan bor- zssztó vereségek terjesztik szét nagy, véres szárnyukat, mint az oroszoknál, ott a bátorság helyét a kétségbeesés, a remény helyét a csüggedés foglalja el. Az oroszoknak erőlködése mostan a minden vonalon való visszavonulás fedezésére minden vitézség mellett is a kétségbeesés elszántságának benyomását kelti. Viszont amilyen mértékben csügged az orosz, ugyanolyan mértékben erősödik a mi hitünk, bizalmunk a magunk erejében. És ez a bizalom nap-nap után csak fokozódik. Nemcsak mi várjuk az orosz harctér híreit: aggódva lesik azt franciák, angolok, belgák, olaszok, szerbek és monte- negróiak is. Minden egyes győzelmünk hire pörölycsapásként sújt le reájuk í s egyre jobban meglazítja az ellenünk összeesküdött országok gyűrűjét. Ma már mindenki tudja szerte a nagy világban, hogy ellenségeink micsoda kutya-macska barátságban élnek egymással. Egyik a másikat okolja a kudarcokért, ami azt jelenti, hogy kezdik belátni helyzetük reménytelenségét. A világ tehát tanúja annak a hallatlan csodának, hogy három, összesen százhuszmilliós nemzet mint győzedelmeskedik hét, majdnem háromszázmilliós nemzeten. A háború kitörésének első évfordulóján ezek a tanulságok adjanak megnyugvást és jó reményt mindnyájunknak! Igazmondó. Nemzetiségeink hazafisága. Mialatt Magyarország vitéz katonái nemzetiségi külömbség nélkül - német, osztrák, török szövetségeseinkkel vállvetve - küzdenek hazánk jobb jövőjéért, azalatt itthon is kell történni egy s másnak azért a jobb jövőért. Ha nem is oly rendkívüli, a nemzet sorsára nézve j nem oiy rögtöni és döntő fontossága, ami most ; itthon történik: a lelkek átalakulása, az eszmék j tisztázása, egy jobb, megértőbb jövő talajának megmunkálása már most elsőrangú kötcles- í ségünk. Igaz, hogy e téren majd a háború után lesznek nagy események, nagy átalakulások, de már most a háború alatt kell hozzáfogni a talaj ! megmunkálásához mert most puha, megmün- | kálható. Tudjuk, hogy ellenségeink a háború kitö- j résekor arra számítottak, hogy Magyarország | nemzetiségei fellázadnak, hogy oldalbatámadnak a legnagyobb veszély idején. Feltették róluk azt | a legnagyobb ocsmányságot, hogy hazaárulákká lesznek. Hogy nemzetiségeink a háboru előtt | évtizeden keresztül viselkedésükkel nyújtottak-e alapot ellenségeinknek ez ocsmányság felievé- J sére -- ez olyan kérdés, melyet most firtatni nem időszerű. Az az egy azonban bizonyos, hogy ellenségeink keservesen csalatkoztak feltevésükben. Nemzetiségeink román, tót, ruthén, szász, i stb. - dicséretükre legyen mondva és elköny- | velve, velünk egy sorban hullatják vérüket. Akik meg idehaza vannak most sorban és egyhangúlag tiltakoznak még a gyanúja ellen is annak, hogy ők ennek a hazának ne lennének becsü- í letes hátsó gondolat nélküli polgárai. Nemrégiben félhivatalosan közzétették szá- ; mos magyar vármegye román lakosságának lelkes hűségnyilatkozatát annak bizonyitásaképen, | hogy a mostani háborúban egynek érzik magukat magyar nyelvű polgártársaikkal és Magyar- ország minden lakosával hazaszeretetben és a haza védelmében. Örvendetesen vettük tudomásul és könyveltük el javukra. Egyelőre ez is elég. Most első és íődolog: Győzni! Egy másik nemzetiségünk, melyre pedig szintén sokat építettek ellenségeink feltevésükben, ugyancsak érthetően adta tudtukra, hogy semmiféle közösséget nem vállal velük. Az oroszok kétszer törtek be e háboru alatt Beregmegyébe. Alsóvereckén és környékén be is mutatták testvériségüket pusztításaik és kegyetlenkedéseik nyomaiban. A környékbeli papság és elöljáróság a következő határozatot hozta melyet aztán Beregvármegye közigazgatási bizottságának és az illetékes Munkács egyházmegyei gör. kát. püspöki hatóságának hivatalos utón is bejelentett: 1. Óhajtják a naptáregyesitést (az oroszokkal egy napon ünnepelni sem akarnak). 2. A templomban az istentisztelet, az iskolákban az oktatás magyar nyelvű legyen. 3. A népszámlálásnál és általában az állami hivatalos megjelölésénél ezután se ruthénnek se kisorosznak, hanem kizárólag gör. kath. magyaroknak nevezzék őket. Itthon is történik hát egy s más Magyar- ország jobb jövőjéért. A háboru nagy, megrázó ereje által megteremtett együttérzésben el kell merülni örökre és felíámadhatatlanul azoknak a jelentőségeknek, melyek alapjai (bár alaptalan alapjai) voltak ellenségeink ama feltevésének, hogy Magyarország nemzetiségei kaphatók lesznek arra az ocsmányságra — a hazaárulásra. Sz. K. Az idegek. Hindenburg tábornagy egy hírlapi nyilatkozatban nemrégiben ezt mondta: — Ebben a háborúban az győz, akinek jobbak az idegei. Eddig, az elmúlt napokig sem nagyon értettük az ősz tábornagynak ezt a kijelentését, az utolsó napok eseményei azonban kis világosságot derítettek a nagy vezér kijelentéseire. A Lusitania elsülyesztése egyszerre megszüntette az angol nyugalmat, felpezsdült bennük a közmondásos hidegvér, tőrnek-zuznak, pusztítanak, az idegek már felmondták a szolgálatot. Mi történt voltaképen? Annyi mindössze, hogy egy hajót, teljes véletlenségből a világ egyik legnagyobb hajóját, a I.usitániát egy előre bejelentett német torpedólövés elsülyesztette. Az angol partok közvetlen közelében kapta a hatalmas test a végzetes döfést, akkor, mikor Angliának, a tenger hatalmas védőurának hatalma alatt teljes biztonságban érezték magukat a németek lekicsinylő, lebecsülő amerikai utasok, az kellett lenni; néha bizony hajnalig is. Mert hát szerette a jó mulató társaságot. De engem különösen kegyelt. Mindig mellette kellett ülnöm s versekkel és oláh vicékkel szórakoztatnom. Néha lóra ültünk ketten s ellovagoltunk a harmadik faluba, ahonnan csak a másnap reggel vetett haza. Ilyenkor ha magunkba voltunk, sok epizódját beszélte el életének. így a többek közt azt is, hogy Ugrón Gáborral pucscsot terveztek Oroszország ellen. Csergedy lett volna a székely hadak fővezére s Csik- és Háromszék felől akartak az oroszok hátába támadni. Állítólag Ugronnak volt is már tízezer fegyvere. És én szentül megvagyok győződve, hogy Csergedy Gyuri meg, is felelt volna a hozzá fűzött várakozásnak. Éles eszü, hirtelen magát föltaláló, bátor, merész katona volt ő, a hadiiskolában is az elsők közé tartozott. Ha kezébe kap 15-20 ezer hős székely és román fiút, bizonnyal sok kellemetlenséget okozott volna a muszkának. Kiváló katonai erényeit, sztratégiai ismereteit többszer bebizonyította a nagy hadgyakorlaton s mindig bámultam csodás energiáját, kiváló ügyességét merész elhatározását a döntő pillanatokban. Különösen a pisjri hídnál tartott nagyszabású gyakorlatnál, hol 0 Felsége is jelen volt, - az ő zászlóalja kitüntető elismerésben részesült. Az öreg József főherceg jött kezet szorítani vele egy magaslat elfoglalása után, melynek magam is - mint helyettes századparancsnok - büszke részese voltam. Ott történt, hogy az áldott emlékű főherceg saját kulacsából kínált meg mindnyájunkat s csak amúgy „könyv nélkül“ ittuk a jó törkölyt, amit Alcsutról hozott magával. Ott történt az is, hogy közös hadseregbeli tisztekkel németül beszélgettem, s a főherceg mosolyogva oda szólott: - Mit kotyognak az urak németül! - Mire Cser- ged}r,,oda súgott nekem : - Beszélj inkább olá- hul 0 fensége szívesebben hallgatja ! Nem szóltam én többet semmiféle nyelven annyira megrösteltem a német szót. A 64-ik, szászvárosi gyalogezred tisztjei is elsonfordáltak mellőlem, mert bizony nc-m tudtak egy szót sem magyarul s féltek, hogy a főherceg magyarul szólítja meg őket. Hogy milyen független gondolkodású tiszt volt Csergedy, bebizonyította egyszer Segesváron, a vasúti állomás nagy éttermében. Ott ültünk vagy százan és vacsorázunk várva a katonavonat indulására. Egy ezred egész tisztikara. Javában poharaztunk, mikor egyszer belépett az étterembe báró Orbán Balázs és Ábrányi Kornél. Valahonnan Udvarhely felől jöttek. Csergedy meglátta őket, felugrott az asztaltól és egy hatalmas „éljent“ kiáltott feléjük. . . Száz honvéd tiszt ajka ismételte az éljent, pedig sokan nem ismertek a két nevezetes politikust. Jó szerencse, hogy nem akadt a tiszti karból senki, aki följelentette volna, mert bizony már akkor nyakát töri Fejérvári a minta katonának. Nemsokára őrnagy lett. Vezérkari iskolát végzett. Nagy jövő várt reá. Az eljövendő tá! bornoki rangot biztosra vehette. Utolsó nagy hadgyakorlatunkon a Piskin tartott királygya- j korlaton találkoztam véle utoljára. Együtt alud- | tunk egy paraszt házban, friss szénában. Onnan ! utaink elváltak. Pár év múlva megdöbbenve olvastam hirt róla. Ugyanis báró Fejérvári hon- i védelmi miniszter fölhivatta őt Budapestre. Hogy miért, miért nem ? azt senki nem tudhatja. A | való tény az, hogy Csergedy Gyuri őrnagy, az ideális katona, a minta parancsnok lehorgasztott főve!, mélységes szomorúsággal jött ki a kegyelmes ur szobájából. Nem szólt senkihez; a várból lesétált lassan a lánchidig s ott leoidta kardját, melyet oly sok évig becsülettel forgatott, oda támasztotta a hid karjához s keresztül vetette magát a Duna acélkék hullámaiba. Holttestét csak másnap halászták ki s nagy katonai pompával temették cl. Azóta lelke bizonnyal találkozott báró Fejérvári leikével s a két derék katona engcsz- telődve nyújtott kezet egymásnak. Ez volt a 24-ik m. kir. honvéd gyalogezred mintakatonája, az én hűséges bajtársam, ifjúkori barátom, parancsnokom. A Te emlékednek áldozom e pár sort most, amikor a nagy világháború dúl, ahol Neked méltó helyed volna, hogy beteljesedjék vágyad, amit néhai Ugrón Gáborral szőttél: verni, verni, verni az oroszokat!-ri'tk-
