Felsőbányai Hírlap, 1915 (20. évfolyam, 1-26. szám)
1915-07-08 / 14. szám
XX. évfolyama.. 14. szara, 1915. julius 9_ = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = ; Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. ; Egyes szám ára 20 fillér. | Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FARKAS JENŐ i A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére i Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá jí ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- ! zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. ístenáldás. Megáldotta az Isten a magyart, hogy éppen akkor, amikor legjobban fenyegetett a szorultság, bő esztendőt adott az országnak. Megáldotta az Isten a magyart, hogy amikor legjobban fenyegették az ellenségei, felébresztette fiainak lelkében a régi, hires, ősi magyar virtust. Megáldotta az Isten a magyart, hogy adott neki lelket és erőt a harcra és a munkára egyaránt. Évtizedes tespedés után igy támadt fel újra a magyar vitézség, amelyhez most a magyar munkabírásnak hire-neve fog sorakozni. Mert az Isten áldása valójában azt a nagy munkát jutalmazza jóságosán, amelyet az itthon- maradottak végeztek. Mig fegyverbiró fér- fiaink nagyrésze a harctérre vonult, hogy karddal védje a hazát, addig az itthon- maradottak kapát, kaszát ragadnak, hogy megszerezzék első sorban a vitéz hadseregnek, másodsorban saját maguknak az erőt, életet adó kenyeret. S ha a magyar vitézek a harc mezején úgy verekedtek az igazságért és a szent ügyért, mint ahogy az méltó a nagy hősök ivadékaihoz, az itthonmaradottak úgy dolgoztak a munka mezején, mint ahogy még nem munkálkodott ez az ország ezer éves fennállása alatt. Könnytelt szemmel kell gondolnunk arra, amit fegyverforgató fiaink végeznek a hazáért. De lehetetlen • meghatottság nélkül gondolni végig, mekkorát nőtt a mi magyar népünk a világháború szörnyű forgatagában. A háború elvitte a legények, a férfiak elejét, a munkaerő legjavát. És ime kevesebb munkaerővel, gyengébb munkásokkal, betegesekkel, öregekkel, asszonyokkal és gyermekekkel Magyar- országon a háború alatt sokkal több földet vetettek be, mint bármikor azelőtt. Ennek a derék munkánák méltó jutalma az Istenáldás, amely a jelenlegi aratáson is megmutatkozik. Sovány esztendők sorozata után ime a jó, kövér esztendő, mely rég nem látott bőséges termést hoz az országnak. Aminthogy nem nyerhettük meg a háborút vezéreink böl- csesége, fiaink vitézsége nélkül, nem nyerhettük volna meg az itthonmaradottak derekas munkája s a Gondviselés kedvezése nélkül. Hisz a mai háború nemcsak a fegyverek erejétől, hanem az élelmezéstől is függ. Jól tudták ezt ellenségeink, amikor nem isak gyilkos fegyverrel támadtak ellet ünk, hanem meg- kezdték az ugyneveze.it „kiéheztetési hadjáratot“ is. Minden oldalról körülzárták Németországot, Ausztriát és Magyarországot. Tengeren és szárazföldön megakadályozták, hogy élelmet, gabonát, húst, a közönséges élethez a hadviseléshez szükséges mindenféle szerszámokat, anyagokat, vasat, rezet, ólmot s több effélét idegen országokból mihozzánk beszállítsanak. Úgy gondolták, hogy ennivaló nélkül föl fog zúdulni a lakosság, erőtlen lesz a katonaság; gépek és anyagok nélkül nem telik majd fegyverre és hadiszerszámra a németnek, az osztráknak s a magyarnak. Am ez a három nemzet csodát mi- velt. Minden oldalról körülzárva, minden oldalról fenyegetve és megtámadva, nemcsak a harctereken aratott diadalt, hanem visszaverte az összeesküdött sok ellenségnek kiéheztetési hadjáratát is. A három nép önfeláldozása, sziklaszilárd meggyőződése ügyének igazságáról olyan erő- i kifejtésre képesítette megtámadott országainkat, hogy ma ellenségeink megdöbbenésére és kétségbeesésére nemcsak a harctéren, hanem a gazdasági ellátásban is, valamint a pénzügyek terén erősebbek vagyunk, mint voltunk valaha. Ellenségeink már kezdik is átlátni, hogy az ilyen nemzeteket, amelyeket sem a harctéren, sem a gazdasági munkában felülmúlni nem lehet, hiába ostromolják akármilyen eszközökkel. Az ilyen nemzetek kezéből a végső győzelmet kiragadni nem lehet. Valóban, Isten segítségével miénk a jövő! i- m— Az olasz katona. Állapítsuk meg azt a történelmi tényt, hogy itáliai hadsereg, hosszú ezerötszáz esztendő folyamán, sohase kelt át az Alpeseken az európai kontinensre.. Csak a régi Rómának volt meg az ereje és bátorsága, hogy Európa közepén hódításokra vállalkozzék; — annak is csak abban az időben, mikor hatalma tetőpontján állott. És mialatt a császárok egész az Eufrátesig vezették győzelmes csapataikat, addig a mai Német- és Magyar- ország területét egészen meg nem tudták hódítani soha. Angásztks légiói csak a Dunáig jutottak, Traján elfoglalta ugyan Dácziát, de az Alföldön sohasem járt római katona. A római császárság bukása után egészen a legújabb korig sohasem alakult Itáliában oly hatalom, mely tekintélyes hadsereget tudott volna kiállítani. Még védeni sem tudta magát az olasz nép. Szabad prédája volt minden harcos fajnak. A népvándorlás minden számosabb csoportja végig rabolta s végig dúlta. A gótok T A R C A. A német császár — Irta: Sven Hédin. Mikor II. Vilmos 1913. júniusában, mint német császár huszonöt esztendős uralkodói jubileumát ülte, egy német lapban többek között a következőket Írtam róla s ezeknek nagy része azóta be is teljesült: „II. Vilmos erős és hatalmas egyéniségének bélyegét rányomja a maga korára. Mindeddig a béke jegyében történt ez. Senki nem tudhatja mit rejt magában a jövő méhe, de annyit biztosan tudunk, hogy nincs idegen hatalom, amely Németország becsületét és biztonságát fenyegetné. S ha egyszer barátságtalan istenek véres rúnákat Írnak egére, akkor a császár légióit épp oly tevékenyen és im- pulziven vezeti majd a tűzbe, mint tette a békében, és sisakjának aranyos sasmadarai uj diadalok útját mutatják majd meg nekik.“ S bizonyos, hogy a történelem minden idők számára megcáfolhatatlan tényként fogja hirdetni, hogy -Vilmos császár egy negyed század folyamán minden telhetőt elkövetett, hogy Németország határaitól távol tartsa a háború viharait. Nem egyszer hajszálon függött a háború kitörése és mindenki egyetért abban, hogy a császár személyes beleavatkozásával hárította el a fenyegető katasztrófát. Nem is olyan régen a világháború közelebb volt, mint a világ sejtette volna - és akkor is a császár békeszere- tete találta meg a kivezető utat. Sokan birál- gatták akkor, és viselkedését határozatlannak és engedékenynek mondották. De a történelem Ítélete itt is az ő javára dönt majd. Ezalatt Németország készülődött a véres eseményekre amelyek eljövendő kitörésében egyetlen világosan látó ember sem kételkedhetett. Nem volt rá reménység, hogy a béke megtartásáért folytatott küzdelem tartós eredménnyel járjon. Senki világosabban nem látta ezt, mint maga a császár s éppen azért uralkodásának egész ideje alatt dolgozott, hogy birodalma katonai erejét szárazon és vizen megerősítse. Ma mint digászi monumentum úszik a flotta a tengeren, monumentuma megteremtője bölcs és tiszta előrelátásának. Mert maga a császár az, aki Tirpitz- cel, páratlan admirálisával együtt ezeket az úszó várakat megteremtette, amelyek nélkül kétségbeejtő lett volna Németország helyzete, mikor Anglia hadüzenete megérkezett. Nyomban Luxemburgban való megérkezésemkor abban a tisztességben részesültem, hogy meghívást kaptam másnap egy órára a császárhoz, ebédre. A legtöbb vendég a Staar-hotel- ben lakott s az autombilok jókor útnak indultak. Én őkegyelmessége von Gvntrand hadsegéd úrral mentem. A császár a német követ házában lakott és magántermei az első emeleten voltak. A földszinten iroda volt, melyben állványokon harcterek hatalmas térképei voltak fölállítva ; mellette az ebédlő ; egy egészen kis szoba. A vendégek az irodában gyülekeztek egyszerű egyenruhában, minden disz nélkül. Jómagam is utcai ruhát viseltem. A császár kíséretében nehány régi ismerőst találtam: von Plessen főhadsegédet és Müller admirálist, aki Smaalandból származik, épp oly jól beszél svédül, mint németül. Egyébként a következő kegyelmes urakat és hadsegédeket láttam ott: von Treutlert, von Marschal bárót, von Mutiust, von Illberg dr. vezértörzsorvost, Pless herceget és von Ármint. Összesen tehát tizen voltunk. Pont egy órakor megnyílik az előcsarnok ajtaja és nyugodt, biztos léptekkel belép Vilmos császár. Minden szem odatapad középtermetű erőteljes alakjára. Tökéletes a csend, mindenki érzi: egy nagy egyéniség lépett a szobába. Mintha az egész igénytelen szoba mondhatatlan jelentőséget kapott volna. íme a tengely, amely körül a világesemények forognak. Itt van a tanácskozó-szoba, amelyből a háborút vezetik. „Németországot szét kell morzsolni“, mondották ellenségei. „Magst ruhig sein“, mondja a német hadsereg hazájának. S ime itt áll körünkben legfőbb hadura, a férfiasság, a határozottság, a nyílt becsületesség mintaképe, ott keringik körül az egész világ gondolatai; tárgya a szeretetnek, a vak bizalomnak, a csodálatnak,
